2016. már 09.

Búcsú a Beatles „karnagyától”

írta: Göbölyös N. László
Búcsú a Beatles „karnagyától”

Sir George Martin emlékére

martin_lennon.jpg 

1962-őt írunk. Egy tehetséges, négy tagú liverpooli banda éppen megéli első nagy kirúgását: a Decca lemezcég producerének nem elég jók, ráadásul vidékiek, inkább egy londoni csapattal szerződik. Menedzserük azonban nem nyugszik, beajánlja őket a konkurens EMI-nak, amely éppen akkor indít el egy könnyűzenei cimkét, a Parlophone-t. Ennek klasszikus zenei indíttatású igazgatója, aki korábban komolyzenei, valamint színházi- és rádiófelvételek lemezen való megörökítésével foglalkozott producerként, fantáziát látott a fiúkban. Nemcsak szerződtette őket, hanem közös karrierjük végéig, sőt, azon túl is rengeteget tett azért, hogy a bennük lévő romlatlan őstehetséget kiteljesítse.

Ez az úriember távozott most el: életének 91. évében meghalt Sir George Martin, a Beatles producere, hangszerelője, atyai jóbarátja.

Ha Brian Epsteinnek fáradhatatlan menedzserei munkájáért járt ki az „ötödik Beatle” kitüntető cím, akkor George Martin még inkább az volt, hiszen ő volt a felelős az együttes lemezeinek megszólalásáért. Mivel a Bogarak valamennyien ösztönös zenészek voltak, kottát sem tudtak olvasni, ugyanakkor egészen egyedi dallam- és ritmusvilág volt a fejükben, Martin keze alatt fokozatosan csiszolódtak, zenéjük egyre elmélyültebb lett. A Mester, aki a Beatles-szel való első szerződést egy demo-felvétel nyomán kötötte és ennek értelmében „minden eladott lemezért egy penny-t osztanak szét a tagok között”, nem csupán a hangszereléseket agyusztálta, hanem egy idő után gondoskodott a különleges hangszerekről: vagy ő szólaltatta meg őket, mint például a csembalót az In My Life-ban, vagy pedig rangos művészeket kért fel egy-egy szóló feljátszására (így kerül a híres kürtművész Alan Civil a For No One-ra), ha kellett vonósnégyest hozott (Eleanor Rigby) vagy nagyzenekart (A Day In The Life), de ő volt a felelős olyan modern kísérletekért is, mint a Strawberry Fields Forever zárótétele. Nélküle valószínűleg soha nem lett volna olyan tökéletes a Sgt.Pepper’s Lonely Hearts Club Band, amelyet 49 évvel megjelenése után még ma is minden idők egyik legjobb albumának tekintenek. (Amikor ezeket a sorokat írom, éppen ez a lemez szól mögöttem, hangjait olyan magáról értetődően nyelem el, ahogyan levegőt veszek…).

sgt-pepper.jpg

A Yellow Submarine nagylemezhez, miután kevés volt hozzá az eredeti anyag, Martin egy szvitet komponált a rajzfilm sztorijára. Mint Paul McCartney írta halálhírére, valóságos második apa volt számukra, aki nemcsak hatalmas mesterségbeli tudással, hanem jóízű humorral irányította őket.

A közös munka a Beatles feloszlása után is folytatódott, egészen az 1995-ös Anthology felvételeiig. Ez volt Sir George produceri hattyúdala, mert romlani kezdett a hallása, de még a gyűjteményes CD-ket kísérő dokumentumfilmekben is szerepelt.  

martin.jpg

George Martin több tucatnyi híres pop- és rock-zenészt is szolgált igazi profizmussal és remek ízléssel. Olyan különböző előadókkal dolgozott együtt, mint Jeff Beck, Elton John, Cilla Black, Gerry and The Pacemakers, az Ultravox, a Dire Straits vagy Shirley Bassey, de ő volt a producere 1992-ben The Who Tommy című rock-operája Broadway-előadásának is. Több James Bond-film, köztük a Goldfinger, valamint az Élni és halni hagyni zenéje viseli keze nyomát. (Ez utóbbi főcímzenéjét – Live And Let Die – Paul McCartney adta elő).

„Nem kell más, csak fül” – All You Need Is Ears. Ez volt a címe Sir George 1979-ben írt önéletrajzának. És ez a hallás csodákat tett, mert az általa felismert zenei forradalom, amely, ahogy ő mondta, „felszabadította a II. világháború utáni ifjúságot, amely pusztulás utóhatásaitól, a felnőtt világ lelki traumáitól elnyomottnak érezte magát egészen a 60-as évek elejéig.”  

 

Szólj hozzá

halál Zene Nagy-Britannia Sir George Martin