2016. ápr 01.

A generációs szakadék felett

írta: Göbölyös N. László
A generációs szakadék felett

reno.jpg

Rose Bosch flmje, az Egy nyár Provence-ban, egy családról szól, pontosabban a nagyszülőkről és a három unokáról. Ez utóbbiakat anyjuk küldi el Párizsból délre, hogy nyugodtabban készülhessen a vizsgáira.

A film a két generáció viszonyáról, egymásra találásáról mesél. A nagyszülők, Paul és Iréne, akiket Anna Galiena és Jean Reno személyesít meg, ifjúkorukban hippik voltak, de Paul nagypapa, akinek kapcsolata lányával, a gyerekek anyjával, nem épp a kölcsönös megértésen alapul, szófukar, mogorva embernek látszik, akik csak a természetbe és az olajfákba szerelmes. „Az olajfák számomra nem fák, amikor jég esik, aggódom  értük. Párizsban az emberek nem veszik észre az időjárást.”

Lassacskán azonban fiatalok és öregek összerázódnak. A lányunoka beleszeret a pizzásba, a fiú a fagylaltos lányba. A nagyszülők újra találkoznak régi hippi barátaikkal. Az unokák régi fényképeket nézegetve felfedezik egy addig ismeretlen énjüket.

Az Avignon-ban született Bosch a filmmel visszatér gyerekkorába. „Nem nagyon ismertem a nagyszüleimet, de poétikus képet őrzök róluk. És el akartam mesélni egy generációs konfliktust unokák és nagyszülők között. Imádom, hogy a mai nagyszülők a tegnap hippijei, hogy harcoltak a vietnami háború, a konzumizmus ellen. Avignon-ban nőttem fel a 70-es években, kislányként elmentem megnézi őket a Place de l’Horloge-ra, fiatalok voltak, szépek, mezitlábasok. El voltam tőlük bűvölve. Paul figurája nagyon hasonlít családom katalán férfijaihoz, akik a spanyolországi polgárháború után jöttek Provence-ba. Jean Reno tökéletes volt a szerepben. Osztozunk az ibériai gyökerekben és az Alpilles-ok földje iránti szeretetben. Annak ellenére, hogy a nagysebességű vonattal csak két órányi távolságra van Párizstól, megmaradt az „utolsó vadnyugatnak”.

Jean Reno nagyon jól érezte magát Paul bőrében: „A színészek félnek nagypapa szerepet játszani. Attól tartanak, hogy beskatulyázzák őket öreg szerepekbe. Én nem szenvedek ilyen szindrómában. Vállalom a koromat, nem vasaltatom ki a ráncaimat, a szeme alatti duzzanatokat. Paul a 20. század embere, aki kénytelen hozzáigazodni a 21. század fiataljaihoz. A családján belüli konfliktus nagyon hasonlít azokhoz a problémákhoz, amelyeket sok mai család átél. Paul hasonlít egy kicsit az apámhoz. Ő sem volt szószátyár, de nem volt mogorva, inkább egy kicsit félszeg. A filmben fontos szerepe van Paul hallgatásának. Az egész fiatalsága káoszban, dühben telt, ezért menekült az olajfákhoz. A fák célt adnak neki és az unokák rákényszerítik arra, hogy szembenézzen önmagával és a világgal. Csodálatosnak tartom, hogy egy ilyen hallgatag ember újra megszólal és beszélgetni kell a a harmadik, a legkisebb süketnéma unokájával.”

Szólj hozzá

mozi nemzedékek hippik Franciaország