2016. ápr 20.

Az európai demokrácia rossz közérzete

írta: Göbölyös N. László
Az európai demokrácia rossz közérzete

Interjú Jean-Pierre Le Goff-fal

le_goff.jpg

Jean-Pierre Le Goff francia szociológus, filozófus, aki az 1968-as diákmozgalmaknak aktív résztvevője, majd később kritikus elemzője volt, Rossz közérzet a demokráciában (Malaise dans la démocratie) című könyvében mindazokkal a problémákkal foglalkozik, amelyekkel ma Európának szembe kell néznie. A Le Figaro készített a könyv megjelenése kapcsán interjút vele.

-Bármerre nézünk, az a benyomásunk keletkezik, hogy az államok tehetetlenül állnak a problémák előtt – mondja Le Goff – Gyorsan reagálnak, megpróbálnak jól-rosszul reagálni a terrorizmusra, a menekültáradatra, a sodródó Európai Unióra, a munkanélküliségre..a közeledő választások perspektívájában Európa sodródik, a nagy általános szónoklatok a xenofóbia, az iszlamofóbia, a rasszizmus ellen nem szolgálnak semmire. Az európai népeknek adott leckék, akik attól tartanak hogy az országok és kultúrájuk felhigul, nem változtatnak semmin. Erdogan Törökországával kötött megegyezés dehonesztáló alkuként marad meg az évkönyvekben. A vízumkényszer lehetséges eltörése, az ígéretek Törökországnak az EU-ba való felvételéről olyan intézkedések, amelyeknek sikere kétséges..

-Franciaország után Belgiumot sújtotta leginkább a terrorizmus. Ez nem azt sugallja, hogy az európai államok végtelenül gyengék?

-Igen, de a radikális iszlám terrorizmus elleni harc nem kis dolog, ami gyorsan meg lehet oldani. Annál is inkább, mert évekig lebecsültük a befolyását, gyűlölködő prédikációit a mecsetekben, a dzsihadista fészkeket….hogy ne diszkrimináljuk muzulmán vallású honfitársainkat, hogy ne bántsuk meg azokat az országokat, amelyekkel kereskedelmi kapcsolatokat tartunk fenn. A béke kedvéért hagytuk kifejlődni az iszlám közösséget a nőkkel szembeni diszkriminációjával, a laikus republikánusok elítélésével, akiket „árulóknak”, „kollaboránsoknak” neveztek. Az iszlamófóbia elleni harc nevében egy baloldaliaskodó értelmiségi áramlat is átvette tőlük a stafétabotot azzal, hogy bírálta a köztársaságot, a történelmünket, mint minden baj okozóját és rendszeresen támadott újságírókat, és egyes értelmiségieket, nehezítve ezzel minden kritikát, gondolkodást, vitát az iszlámról és az európai kultúrához való nehéz alkalmazkodásáról, ami pedig szükséges lett volna az integrációjához. Ezen a területen, mint sok máson is, struccpolitikát folytattunk és ma sokkal nehezebben visszatuszkolni a szellemet a palackba.

-Hogyan lehet kikerülni ebből a helyzetből?

-Nem kerülünk ki az általános, nagylelkű érzésekre hivatkozva, hanem rendőrségi és katonai eszközökkel, amelyeknek úgy kell fellépniük, ahogy a bennünket elpusztítani szándékozó ellenség ellen kell fellépni. A legitim erőszak jogával élő, polgárai biztonságát szavatoló állam hitelessége függ ettől. Megértettük, késve, hogy a védelmi minisztériumot nem lehet úgy kezelni, mint a többi minisztériumot, alávetve drasztikus költégvetési megszorításoknak, bár még messze vagyunk attól, hogy hatékonyan szembe tudjunk szállni az ellenséggel. De ahhoz, hogy az állam valóban be tudja tölteni a szerepét, az is kell, hogy legyen egy közvélemény, amely szilárdan támogatja a szükséges represszióban egy jogállam keretein belül. A fiatal generációknak a rendőrségbe, a hadseregbe való jelentkezése egy új dinamikáról tanúskodik és világosan szakít a két intézmény iránti fél évszázados lebecsüléssel.

De a fiatalok és más kategóriák között is vannak problémák az iszlám terrorizmussal való szembenézés terén. Megdöbbentett, hogy milyen hasonlóan reagáltak sokan a párizsi és a brüsszeli merényletekre. Megdöbbenés, fájdalom, gyertygyújtás, szívek rajzolása, John Lennon Imagine-jének éneklése, a békéről, az egyetemes testvériségről, amikor valakik tömegmészárlást követtek el. Ezek az érzelmi reakciók egy szükséges katarzist fejezni ki a terrorizmussal szemben. Ugyanakkor az egység és a szolidaritás nem fejeződhet ki csak a fájdalomban. Ha szembe akarunk nézni ellenségünkkel és hatékonyan akarunk harcolni ellenük, tudnunk kell, hogy ilyen cselekedetek hogyan váltak lehetségessé. Másszóval a terrorizmus és a radikális iszlamizmus nem a semmiből jöttek elő és könytelenek vagyunk bevallani, hogy a barbár tetteket európai országok polgárai követték el. Talán ezt a legnehezebb elfogadni, mert ez felveti az európai demokráciák gyengeségét,  a kényelmetlen realitásokkal való szembenézés elutasítását, megpróbálva jól-rosszul  elleplezni azokat.

-Manuel Valls francia miniszterelnök most világosan felszólította az EU országait, hogy hagyjuk abba az „angyalkodást”.

-Ideje lenne. Ugyanakkor meg kellene érteni, miért és hogyan tudott kialakulni évek óta a valóságnak ekkora figyelembe nem vétele. Az állampolgároknak megvan az okuk arra, hogy ne bízzanak abban, hogy a politika a valóságból kiindulva cselekszik. Egy inkoerens állam elől, amely egyik nap ezt mondja, a másik nap az ellenkezőjét, a dezorientált polgárok visszahúzódnak a saját rétegérdekeik védelmére. A politika nem háríthatja el magától a felelősséget a történelemnek e kritikus szakaszában. Ez az egyik feltétele annak, hogy visszanyerje Európa és az egyes országok bizalmát. A közelgő választások jó alkalmat adhatnak erre, ha a politikának sikerül végetvetni belső harcainak és az „egó” csatáinak, hogy valóban válaszolhasson azokra a követelményekre, amelyeket országaik és Európa igényelnek.  

 

Szólj hozzá

iszlám társadalom demokrácia terrorizmus Európa Franciaország