2016. jún 04.

Repkedett, mint pillangó, szurkált, mint a méh…

írta: Göbölyös N. László
Repkedett, mint  pillangó, szurkált, mint a méh…

Búcsú Muhammad Alitól

muhammad-ali-boxer-wallpaper.jpg

1974.október 31, valamikor a hajnali órákban. A helyszín Hódmezővásárhely, Szántó Kovács Kollégium. Mindenki alszik, kivéve egy tucatnyi srácot. Egyikük beállított egy ébresztőórát, aztán elindult a riadólánc. Lábujjhegyen lopóztak fel az egyik első emeleti tanulószobába, ahol a tévé volt. Halkan bekapcsolták, beállították a jugoszláv egyes csatornát, majd önmagukhoz képest csendesen szurkolták végig a meccset, és mintha mi sem történt volna, visszaosontak szobáikba, és aludtak tovább – már amennyire tudtak e felejthetetlen élmény után.

E sorok írója is ott volt e tucatnyi magyar kamasz között, akik az éj leple alatt megnézték Muhammad Ali és George Foreman Kinhasában rendezett nehézsúlyú bokszvilágbajnoki döntőjét, amellyel Ali visszaszerezte hét évvel korábban politikai okokból elveszített világelsőségét.

Soha nem voltam rajongója a boksznak, ez volt az egyetlen profi bunyómeccs, amit élőben néztem végig. Kizárólag Ali kedvéért. Mert ő nemcsak a „Legnagyobb” volt, ahogyan ezt ő maga is nem győzte hangsúlyozni élete végéig, az a bokszoló, aki nemcsak harcnak, hanem játéknak és művészetnek is tekintette ezt az ősi sportot, hanem egy nemzedék ikonja: az amerikai feketék önbecsülésének, identitásának, bátorságának jelképe, a vietnami háború elleni mozgalom hőse, aki megtagadta a katonai szolgálatot, mert a vietnamiak sosem hívták őt „koszos niggernek”, majd példát mutatott abban is, hogy miként kell végtelen kitartással talpra állni, és újra csúcsra jutni abban a sportban, amely sok kegyetlen bukást és emberi tragédiát látott már korábban és azóta is. És egyfajta elődnek tekinthetik Alit a rapperek is, hiszen az elsők között volt, aki a nagyvárosi fekete negyedek bandáinak „dumáját” bevitte a köztudatba – és a ringbe: úgy froclizta ellenfeleit, ahogyan az utcagyerekek körében szokás. Egy évvel a kinshasai győzelem után slágert is ihletett, John Wakelin és a Kinshasa Band énekelte meg történetét, beleszőve híressé vált szavait. Ő volt az, aki repkedett, mint pillangó és szurkált, mint a méh”.  (Egy évvel később Wakelin még egy nagy diszkókedvencet készített az "évszázad bokszmeccséből" In Zaire címmel).

„Kapj el, ha tudsz” „Catch me, if You can” – ez a dal refrénje. Az élő emberek közül nem sokan tudták el őt elkapni. A Parkinson-kórral szemben is kiállt több száz menetet, utolsó nagy győzelmét 1996-ban, Atlantában aratta, amikor már egész testében remegve is meg tudta gyújtani az olimpiai lángot. Négy éve Londonban, 52 évvel római aranyérme után még megjelent a nyitóceremónián.

„Az élet szerencsejáték. Megsérülhetsz, meghalhatsz. Így van ez a bokszolókkal is. Csak az a lényeg, hogy elhidd: veled nem történhet meg.” – mondta Muhammad Ali és így is élt, az utolsó gongütésig.

Szólj hozzá

sport boksz halálozás USA Muhammad Ali