2016. jún 22.

Nők és férfiak nem egyformán látnak

írta: Göbölyös N. László
Nők és férfiak nem egyformán látnak

szem.jpg

Nők és férfiak nem egyformán látnak a New York-i egyetem pszichológiai és neurobiológiai kutatói szerint.

Az már régóta ismert, hogy különbözik a hallásuk és a szaglásuk. A nők hallása élesebb és jobban tudják azonosítani az illatokat is. Most kiderült, hogy másképp érzékelik a színeket és a vizuális élességük is eltérő.

Hogy erre a következtetésre jussanak, száz 15 és 51 közötti embert teszteltek. Különböző színeket mutattak nekik, amelyeket erősségük szerint kellett értékelni és meghatározni, hány százalék piros, sárga, zöld és kék van bennük. A férfiak a pirosat enyhén narancsszínnek látták, a narancsot sárga árnyalatúnak, a zöldet kéknek.

A tesztek második része a tér-idő vizuális képességével foglalkozott. És ezen a téren is különbségeket találtak a kutatók. Ötven 16-38 év közötti embernek kellett beállítani egy képernyő kontrasztját, amelyen változó időközben vastagabb és vékonyabb vonalak szaladtak. Ebben a játékban a férfiak voltak az ügyesebbek. Meglátták a legvékonyabb vonalakat is és felismerték azokat akkor is, amikor nagyon gyorsan követték egymást.

A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy az őskoeban a vadászó férfinak éles szeműnek kellett lennie, hogy gyorsan lokalizálni tudja a vadat és messziről tudja követni a mozgását. A gyűjtögető nőknek viszont elsősorban a közellátásra volt szükségük.

Szólj hozzá

tudomány biológia nemek látás USA