Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A nevetés meghosszabbítja az életet
Mel Brooks 90 éves

mel-brooks-1.jpg

Meg van győződve a nevetés élethosszabbító hatásáról Mel Brooks, aki júniusban töltötte be a 90. életévét.

„A nevetés jót tesz. Biztosíthatok mindenkit, aki nézi a filmjeimet, hogy 2-5 évig tovább fog élni, mint mások. A nevetés aktiválja a vérkeringést, felfrissíti a vért” – állítja az amerikai író-rendező-színész.

Ötven filmben játszott, egy tucatnak a rendezője volt, színházban szerepelt. Negyvenkét évesen, első filmjéért, a Producerekért megkapta az Oscar-díjat, ezenkívül van 3 Emmy, 3 Grammy-díja, valamint 3 Tony-ja is.

Brooks, eredeti nevén Melvin Kaminsky Németországból és Oroszországból emigrált zsidó szülőktől származik. Számára a nevettetés már gyermekkortól kezdve küldetés. „Egyhetes korom óta tudom, hogy komikusnak születtem, attól kezdve, amikor a bölcsőm fölé hajoltak, mindnyájan nevettek. Amikor kisgyerekként láttam Anyámat sírni, vagy nevetni, nem tudtam, hogy miért sír vagy nevet, de boldog voltam, amikor nevetett és szomorú, amikor sírt. Ezért elkezdtem megnevettetni, először őt, majd az egész világot.”

Az otthonuk volt az első színpada, a hadsereg a második. Utánzásokkal és paródiákkal szórakoztatta katonatársait. A hadseregből a második világháború végén tizedesként szerelt le. Visszatérve New Yorkba nehéz éveket élt át. Hosszú ideig éjszakai klubokban lépett fel, követelező, durva közönség előtt.

A tv nagy fellendülése idején jutott el a kis képernyőre. Több show-t írt és találkozott Woody Allennel is. Végre megérkezett számára a siker és Hollywood is felfigyelt rá. „A sikernek nincs igazi recepje, ha van tehetséged, eljön. Kevés az olyan ember, aki tehetséges, aki figyeli az életet és komédiává tudja változtatni. Ilyen Ernst Lubitsch, Billy Wilder, Woody Allen és Mel Brooks. Tehetségre szükség van, de ez nem elég. Ihlet és kemény munka is kell ahhoz, hogy az álmok megvalósuljanak.”

Mel Brooks Hollywoodban rátalált élete asszonyára is. Az elsőtől, Florence Baumtól, három fia született. A második asszony, az igazi nagy szerelem Ann Bancroft volt, a Diploma előtt Mrs.Robinsonja, 41 évig, Ann 2005-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt. Tőle született negyedik fia, Max, akiről apja elmondta, hogy könyvet írt a zombikról, arról, hogyan lehet elbújni előlük, milyen lövedéket kell használni ellenük. A könyv nagy siker lett az Amazon hálózatban. „Követni kell az embernek az álmait, amikor jó és őrült ötletei támadnak” – fűzi hozzá Brooks.

Az Oscar-díj után 1970-ben írta és rendezte a 12 szék rejtélyét, amelyben Ilf és Petrov művének adaptációjával saját zsidó gyökereit kereste. Az igazi nagy siker 1974-ben érkezett el hozzá az Ifjú Frankensteinnel, két évvel később pedig a Bombasiker című modern „némafilmmel”. Ezek nyomán vált világhírű két nem kevésbé zseniális komikus, Gene Wilder és Marty Feldman. A nagy történelmi filmeket parodizálta A világ története, amely az emberiség útját mutatta be a kőkorszaktól a francia forradalomig (1981), 1983-ban elkészítette Lubitsch klasszikus Lenni vagy nem lenni című antifasiszta filmjének remake-jét, az Űrgolyhókkal a Csillagok háborúját, míg a Robin Hood, a fuszeklik fejedelmével pedig a Kevin Costner-féle sherwood-i történetet fordította ki. Közben készített egy maró szatírát is egy, fogadásból hajléktalanná váló milliomosról Az élet büdös (1991) címmel.

„Amerika rögeszméje a biznisz, ez az egyetlen szó, amely számít, ezért  olyan fontos a siker. Melyiket szeretik a legjobban? Úgy vannak ezzel, mint az elsőszülött gyerekkel.” Ezzel magyarázza, hogy 2005-ben újra elkészítette musicalként a Producereket, annak broadway-i show-változatából.

Mint színész és szerző a vígjátékban volt otthon, viszont producer, olyan filmeket jegyzett, mint David Lynch Elefántembere vagy David Cronenberg A légy című filmje. „Kétféle tipikus producer van – magyarázta – az egyiket csak a pénz érdekli, és minden megtenne, hogy népszerű legyen, a másikat igazából a művészet érdekli és én ehhez a típushoz tartozom…viccelek, én a munkámmal mindig megpróbálok valami szépet és őrületeset csinálni abban a reményben, hogy pénz lesz belőle. Ez néhányszor sikerült is.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doppel 2016.07.09. 12:17:34

"-Adjon neki, nővérke, 500 mg Thorasynt.
- Na de doktor úr, nem lesz az egy kicsit sok?
- Én vagyok az orvos, tudom mi kell a betegnek!"

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása