2016. júl 11.

Focigyilkosok diadala

írta: Göbölyös N. László
Focigyilkosok diadala

uefa-euro-2016-semi-final-tournament-schedule-uefa-european-championship-2016.jpg

Bekövetkezett az a rémálom, ami 2004-ben: egy antifutballt játszó csapat nyerte az EB-t, mert olyan taktikával léptek a pályára, hogy senki nem tudta őket megverni. Így aztán a portugál győzelemmel ismét tort ülhetünk a szép futball felett, és megint lelkendezhetnek azok, akik két futballistát ismernek évek óta a világon, hiszen egyikük megint félisten lett, ha másképpen nem, a végső diadal partvonal melletti levezénylésével.  

Igaz, mondhatjuk, hogy a piros-zöldek képesek voltak a fináléban megfogni az addig sziporkázó franciákat, akik addig nagyszerű támadójátékkal kápráztatták el a futball ínyenceit, és ha a 92. percben Gignac lövése nem jön ki a kapufáról….de kijött. Ezzel együtt ezen a furcsa EB-n mégiscsak Griezmann, Giroud, Payet, Pogba nevéhez fűződnek a legemlékezetesebb momentumok, még akkor is, ha Eder mindent eldöntő lövése kétségtelenül szép volt. A focit gólra játssszák, és egy több mint a nulla.  

Arról, hogy ez az ’irányított sorsolás” úgy rossz, ahogy van, már írtunk ezen az oldalon, és mások is szóvá tették szerte a világon. Lehet persze azzal érvelni, hogy a „kis csapatoknak” így több lehetőségük volt, és volt, amelyik tudott is élni vele, a másik oldala a dolognak viszont az, hogy minimum két, de inkább három előrehozott döntőt láthattunk, az olasz-spanyolt, a német-olaszt és a francia-németet. Miközben Portugália lényegesen gyengébb ellenfeleket legyőzve, nem kis szerencsével került be a fináléba.  És jobb, ha nem nagyon firtatjuk annak a 3-3-nak a történetét…A döntőben pedig mintha erényt kovácsoltak volna CR7 sérüléséből, a függőségtől megszabadulva még tökéletesebben játszották fociölő játékukat.

De ha már az „irányított sorsolás” átkát említsük, azért legyünk tárgyilagosak: a kicsik közül Izland hallatlan lelkesedésével váltotta ki sokak rokonszenvét, (olyanok voltak, mint 1966-ban az észak-koreaiak, vagy 1990-ben Kamerun csapata), míg ki tudja, hogy Wales mire ment volna az elődöntőben, ha nem veszti el sárga lapok miatt karmesterét, Ramsey-t, és Davies-t a védelem erősségét…Miközben több esélyesnek kikiáltott csapat kifejezetten csalódást okozott. Az angolok csupán azt tudták bebizonyítani, hogy néhány ígéretes fiatalt megint sikerült túlsztárolniuk, a komoly megmérettetéskor igencsak könnyűnek találtattak. A spanyolok és a tikitaka felett eljárt az idő, az elmúlt 8 évben mindent megnyertek, amit lehetett, de most már komoly generációváltásnak kell jönnie, nem lehet örökre Iniestára, Ramosra, Fabregasra, Piquére, David Silvára építeni a csapatot.

Persze felvetődik az is, hogy az olasz válogatott mezében vonul-e majd az egyszer az aggok házába Gigi Buffon és a BBC-védelem? És máris jöhet a válasz, hogy a négy „vénséggel” négy meccsen egyetlen gólt kaptak azzurrik. Ott inkább az a baj, hogy jelenleg nincs egy Pirlo képességű irányítójuk, ráadásul az utódnak kikiáltott Verratti és a Serie A legjobb labdaszerzője, Marchisio sérülés miatt el sem utazott Franciaországba és azért a csatárok sem Totti, Del Piero, Inzaghi kaliberű befejezők. Emlékszünk még, 2006-ban Marcello Lippinek az volt a gondja, hogy kit hagyjon ki (és az említettek mellett még ott volt Gilardino és Luca Toni…).

Apropó, csatárok! A legérthetetlenebb talán a németek játéka volt. Az a Nationalelf, amely 2014-ben elkápráztatta a világot gyors, szellemes, gólratörő játékával (aki látta, sosem felejti el a brazilok elleni 7-1-et), most tologattak, ívelgettek, és már az olaszok ellen is csak szerencsével jutottak tovább. A franciák ellen szinte rossz volt nézni világbajnokok és BL-győztesek szerencsétlenkedését, a 2010-es vb-gólkirály Thomas Müllernek és a legutóbbi vb-finálét eldöntő Götzének egy értékelhető megmozdulása nem volt az egész EB-n. A németek is beleestek a tőlük idegen, divatos stílus csapdájába, a „labdabirtoklásba”. Láthattuk, mire mentek vele…

Ugyancsak talány a belgák játéka. Évek óta „titkos favoritként” emlegetik őket, nagyszerű egyéni képességű játékosaik vannak, de valahogy egyelőre még nem tudták őket összegyúrni egységes csapattá. Egy-egy meccsen valóban sziporkáztak, pl. az írek ellen, aztán ellenünk, aztán a wales-iek ellen esélyük sem volt. Lehet, hogy a kevesebb nagyágyú több lenne?

És végül magunkról. A magyar csapat felülmúlta a józan várakozásokat, ennél többet nem remélhettünk, ennek is örülnünk kell, hogy ez az eredmény mit ér, majd kiderül a vb-selejtezőkön. Azt azért ne feledjük, hogy e kis sikertől nem lesz a magyar foci általános színvonala jobb, hiszen a csapat nagy része nem az NB I-ben kergeti a labdát, és a már itthon játszó nagy öregek, mint Gera és Király, a világ legjobb bajnokságaiban edződtek. Éppen ezért is a „hősöknek kijáró” fogadtatás, a nemzeti népünnepély nem más, mint mérsékelten sem ízléses propagandafogás, ópium a népnek, amelyhez a magyar válogatott futballisták (nem tehettek mást…) asszisztáltak. Bízzunk benne, lesznek még olyan eredményeik, amelyek nyomán valóban megérdemlik a diadalmenetet.

Szólj hozzá

labdarúgás Magyarország Franciaország Portugália Euro 2016