2016. júl 27.

A „degenerált művészek” gyermekei

írta: Göbölyös N. László
A „degenerált művészek” gyermekei

georg-kelg--620x349_abc.JPG

A berlini Művészeti Akadémia kiállítással emlékezik meg azoknak a művészeknek a gyermekeiről, akiknek a szüleit a nácik tiltó listára tették.

A hitleri rezsim „degenerált művészetnek” tekintett minden modern irányzatot a képzőművészetben, a zenében, a színházban, és természetesen minden olyant, amit „németellenesnek” zsidó vagy kommunista művészetnek tartott. 1937-ben még külön, „elrettentő” célzattal kiállítást is rendeztek Berlinben a „degenerált művészet” alkotásaiból. Az érintett művészek többsége akkorra már elhagyta Németországot.  

1932 telén Wieland Herzfelde német kiadó Ausztriába küldte hatéves kisfiát, Georgot. Berlinben a dolgok kezdtek rosszra fordulni, és biztonságba akarta helyezni két legféltettebb kincsét: a fiát, a Malik kiadó neveit és címeit tartalmazó noteszt, amelyet fia bőröndjébe, ingei közé rejtett.

Az I. világháború után a Maliknak sikerült kijátszania a cenzúrát egy valódi grafikai forradalommal és az első német dadaisták bemutatásával. A 30-as években néhány címlapjukat, amelyeket Moholy-Nagy László, illetve John Heartfield készített, egy spanyol lap, a Céni publikálta. A nácik azonban nem voltak hajlandók megismertetni német országgal olyan haladó írók és gondolkodók műveit, mint John Dos Passos, Upton Sinclair, Ilja Ehrenburg, vagy Lukács György. És amíg a kiadó folytatni szándékokott intellektuális és irodalmi harcát, Georg bejárt Ausztriát, Csehszlovákiát, Svájcot, Angliát és végül az Egyesült Államokba került.

„Belefáradtam abba, hogy nem értek semmit, haza akarok menni” – írta apjának, miközben a Malik-kiadó 400 ezer könyvét égették el nyilvánosan Berlinben és amikor száműzetése éppen csak elkezdődött. Ugyanez történt sok más művész gyermekeivel is.

A „Gyermekek száműzetésben” című kiállítás bemutat olyan fac-simile fotókat, leveleket, kéziratokat, amelyeket olyan művészek hagytak az Akadémiára, akik a gyermekeikkel együtt menekültek el, 1933 és 1945 között, köztük Bertolt Brecht, Walter Benjamin vagy Arnold Zweig.

„A gyerekek féltek, amikor el kellett válniuk környezetüktől, de apáiknál gyorsabban tanultak nyelveket, és találtak barátokra” – vonja le a következtetést a kiállítás és gondolkodásra készít arról, hogy milyen pozitív szerepet játszanak Berlin csaknem minden középiskolájában működő „Isten hozott osztályok”, amelyek migránsok gyermekeinek integrálásával foglalkoznak.

A hatéves Peter és az ötéves Ruth Mainzban maradtak. Szüleik, Anna Seghers, A hetedik kereszt című regény írónője  és férje, Radványi László filozófus kénytelen volt elmenekülni Franciaországba, illegálisan, dokumentumok nélkül. Később a család Franciaország náci megszállása után Mexikóba emigrált és csak az 50-es közepén jöttek vissza Európába. Akkor az NDK-ban telepedtek le.

„Ezekben a pillanatokban nem tehetjük meg, ne hozzuk kapcsolatba ezeket e történeteket az egymillió menekülttel, aki csak ebben az egy évben jött Németországba, és akiknek a fele  18 éven aluli” – mondta német kormány migrációs megbízottja, a török származású Aydan Özoguz, aki felhívta a figyelmet arra, hogy helyzetük ezeken a gyerekeken egy életre nyomot hagy.

„Ne csodálkozz azon, hogy születésnapodra hat különböző zoknit ajándékozok neked. Politikai és határokokból a hat pár külön csomagban megy. Ugyanezekből az okokból nem írtam rájuk a doktori címedet” – írta 1938 júliusában apjának Bertolt Brecht fia, Stefan. A neves költő-drámaíró és felesége, Helege Weigel színésznő, 1933. januárjában, egy nappal a Reichstag felgyújtása után hagyta el Berlint. Stefan és húga, Barbara, később menekültek el. Stefan New York-ba ment, ott is halt meg. Huszonhárom éves volt, amikor szülei visszatértek Németországba, de ő soha nem akart többé hazamenni, sőt , németül sem volt hajlandó beszélni.

 

Szólj hozzá

történelem terror fasizmus művészet Németország