2016. aug 16.

Egyre magasabbra növünk

írta: Göbölyös N. László
Egyre magasabbra növünk

tallwomen.jpg

Egy, a Life-ban publikált angol tanulmány szerint a világ lakossága egy évszázad (1896-1996) alatt több centimétert nőtt. A legtöbbet a dél-koreaiak, akik 20,1 cm-s ugrásukkal mára elérték a 162, 3 cm-es átlagot.

„Az jó hír, hogy a magasabb termet összefügg a hosszabb élettartam reményében. A genetikának ugyan fontos szerepe van az egyén vonatkozásában, de nem egy egész népesség esetében. Azt tapasztaljuk, hogy a népek többsége hasonló módon fejlődik, hála a táplálkozás, a higiénia fejlődésének” – magyarázta a Le Figarónak James Betham, a londoni Imperial College kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Ezt a növekedést a laikus szemlélő is megfigyelheti, akár Magyarországon is, hiszen általánosnak mondható, hogy a mai középnemzedék tagjai átlagosan magasabbak, mint az előző generáció, de nekik is fel kell nézniük fiaikra, sőt, egyre gyakrabban lányaikra is.

A csapat 200 ország 1472 tanulmányát fésülte át a témában és erős egyenlőtlenségeket talált. A rangsor elejét csaknem teljesen az európaiak foglalják el. Az élen a hollandok férfiak és lett nők állnak, 182, 5, illetve 169,8 cm-s átlaggal.

A Földközi-tenger másik oldalán, Fekete Afrikában a helyzet nyugtalanító. 1960, vagyis a gyarmatosítás megszűnése óta az emberek kisebbek lesznek. Ennek oka az élelem és a gyógyszerhiány, és a háborúk. Némely antropológus árnyaltabban fogalmaz, mivel az afrikai genetikai sokféleség miatt egyes etnikumok magasabbak, mások alacsonyak. Az elemzésben éppen ezért célszerűbb inkább az etnikumokat vizsgálni, a mesterségesen létrehozott „nemzetek” helyett.

A gazdag országokban is sok a kontraszt, ezek a helyi gazdaságpolitika hatásai. Ha Dél-Korea és Japán azok közé tartozik, ahol a legtöbbet nőttek az emberek, azért van, mert egy nagyon erős növekedés után az ország vezetői a lakosság életminőségére koncentráltak – mondják a kutatók – és ez csökkenti az egyenlőtlenségeket. Az Egyesült Államoknak viszont liberális és individualista politikája van, a globális életminőség nem tartozik a prioritások közé. Ezért van az, hogy az amerikaiak, bár ők is nőttek, korántsem olyan mértékben, mint az élbolyban lévők.

A végtelenségig nőhet-e az ember? Az antropológusok szerint van egy plafon, amelynek határát a csontvázunk szabja meg.

Szólj hozzá

kutatás egészség életminőség testmagasság Életmód Társadalom