2016. sze 12.

Kirk Douglas a századik felé

írta: Göbölyös N. László
Kirk Douglas a századik felé

kirk.JPG

Nem sok hollywood-i sztár mondhatja el magáról, hogy megérte a 100. életévét. Közéjük tartozik George Burns, az inkább showman-ként ismert Bob Hope, vagy Olivia de Havilland, az Elfújta a szél Melanie-ja, aki az idén júliusban töltötte be a százat. Százöt évet élt Audrey Munson, aki elsőként szerepelt meztelenül a filmvásznon, 101-et a három évvel ezelőtt elhúnyt operett-színésznő, a budapesti születésű Eggerth Márta. Lillian Gish-nek, sok némafilm ártatlan hősnőjének mindössze fél év hiányzott.  Most egy újabb nagy név készülődik az ünneplésre: Kirk Douglas, aki december 6-án lesz 100 éves, és ma is szellemi erejének teljében van. Ő a legidősebb Oscar-díjas férfi színész, és a UCLA egyetem retrospektív filmsorozattal tiszteleg előtt a Hammer Museum’s Billy Wilder Centerben.

A bajnok boxolója, A nap szerelmese Van Gogh-ja, a Nemo kapitány Ned Landje, az Újra szól a hatlövetű Don Hollyday-je, talán a leghíresebb szerepe, Spartacus, a Pisztolypárbaj öregedő revolverhőse, a Végső visszaszámlálás hadihajó-kapitánya volt, de eljátszotta (egy zenés filmben!) dr.Jekyllt és Mr.Hyde-ot. Azt már kevesen tudják,  hogy a 60-as években eljátszotta a Broadway-n a Száll a kakukk fészkére McMurphy-jét, megvette a megfilmesítési jogokat, de egyetlen stúdió sem volt rá hajlandó. Tíz évvel később fia, Michael lett a világsikert aratott film producere.

Kirk Douglas, aki a New York állambeli Amsterdamban született fehéroroszországi zsidó szülőktől (eredetileg Issur Danielovich Demsky-nek hívták), nagyon büszke arra, hogy még mindg tud könyvet írni. Nem adja meg a korának, második feleségével, Anne Buydens-szel, akivel 1954-be keltek egybe, ma is aktív filantróp,  rendszeres jár a városban élelmet vinni a rászorulóknak, és boldog, amikor valaki elmondja neki, hogy olvasta regényeit, emlékiratait, vallomásait, amelynek My Strock of Luck a címe, amelyben betegségeiről írt és amely különösen kedves számára.

A születésnap előtti interjút a Corriere della Serának adta a veterán színész.

-Mit ír a Life Could Be Verse-ben?

-Elmesélem a szeretetet, amit kaptam és amit adtam. A színészek olyanok, mint a gyerekek, nem akarnak felnőni, katonákat, cowboyokat, hajósokat játszanak. Gazdagokká válhatnak, megismerhetik a hírnevet, de csak az teheti őket boldoggá, ha megismerhetik hiteles lényegüket.

-A fiatalok rohannak a moziba, ahol a Bajnokot vetítik, amelyben azelőtt játszott, hogy nagyon határozottan foglalt állást a maccartyzmus kommunista üldözése ellen.

-Azokban a sötét időkben megbélyegeztem minden igazságtalanságot, diszkriminációt, elszigetelést. Ma is harcolok a rasszizmus ellen. Természetesen azonnal elmentem megnézni az utolsó szót, Dalton Trumbo igaz történetét, Brian Cranston főszereplésével. Megmondtam neki, hogy csak azt sajnálom, hogy az egyik jelenetben nem én játszom.

-Mi segítette mindig a nehéz pillanatokban?

-Hosszú életem során nem vesztettem el a humoromat, és amikor az egészségi állapotom miatt nehezen beszéltem, a producer barátaimnak azt javasoltam, hogy térjünk vissza a némafilmekhez.

-Ön nagyon kötődik fiához, Michaelhoz.

-A legutóbbi vers- és mesekönyvemet azoknak az unokáknak is ajánlottam, akiket ő adott nekem. Egy nevetéssel megbocsátottam neki, amikor azt mondta, hogy túl öreg vagyok ahhoz a filmhez, amelynek ő a producere. Ez volt a Száll a kakukk fészkére, amelyben odaadta a szerepet annak a nagyszerű Jack Nicholsonnak.

-Ön szeret még moziba járni. Mit mond a fiataloknak?

-Soha ne a kasszasikerre gondoljanak..és emlékeztetem őket arra, hogy azok a filmek, amelyeket az én időm moguljai művészfilmeknek neveztek, mind beléptek a mozi történelmébe.

-Van nosztalgiája Hollywood aranykora iránt?

-A nosztalgia egy menedékszó. Hiányoznak a kollégák, annyian elmentek. Utoljára barátnőm, Nancy Reagan. De szomorúan gondolok Burt Lancasterre és Tony Curtisre is. A westernek kétségkívül ösztönöztek, de alapvetően kötődöm minden filmemhez és mindig szerettem a zenés vígjátékokat.

-Mindig szerette a zenét?

-Igen és néha irigyeltem a nagy karmestereket és zenészeket, amiért értették a zene rejtelmét. Van szerencsém ismerni Zubin Mehtát, de sok mást is említhetnék.

-Filmjei között van különleges?

-Elia Kazan Megegyezésér gondolok. Ő Stanley Kubrickhoz, Vincent Minellihez hasonlóan nagy rendező volt. Játszott benne Faye Dunaway, akivel Los Angelesben még gyakran látok és Deborah Kerr. Elia saját regényét dolgozta fel. Volt egy férfi ebben a regényben, akit én megpróbáltam teljes összetettségében ábrázolni, álmaival, tévedéseivel, az egész érzelmi és intellektuális útjával. Volt egy Amerika körülötte az álmaival, a rémálmaival. Én hiszek egy demokratikus, erős, bátor Amerikában.

-Ön a múltban írt egy levelet azoknak, akik Amerika elnöki posztjára aspirálnak. Mi volt a lényege?

-Felidéztem a Ku-Klux-Klan-i időket. A rény, hogy Obama, kétszer megválasztott elnökünk, olyan házban lakik, amelyet rabszolgák építettek. Nem törölhetjük el a múlt súlyos hibáit, de az Egyesült Államok és a világ érdekében mindig el kell vetni a diszkriminációt, annak minden formáját. Ferenc pápa például, őt csodáló zsidóként mondom, minden vallás számára nagy, hiteles személyiség.

-Ön legenda és szeret kommunikálni minden közösségi médián.

-Sohasem éreztem magam legendának, és továbbra is előre, nem hátra nézek, hogy beszéljünk azokról a dolgokról, amelyekre büszkék vagyunk, hogy nevessünk az álnekrológokon, amelyek szerint meghaltunk, mielőtt még időnk letelt volna. Vagy hogy közzé tegyünk szép dolgokat olyan időkben, amikor mindenki a rosszakat részesíti előnyben. Én álmodozó maradok, egy kicsit Don Quijote.

Szólj hozzá

mozi diszkrimináció rasszizmus zsidóság USA Hollywood Kirk Douglas