2016. sze 23.

Két év, nyolc hónap, huszonnyolc nap

írta: Göbölyös N. László
Két év, nyolc hónap, huszonnyolc nap

Salman Rushdie migrációról, erőszakról

rushdie-salman-c-syrie-moskowitz.jpg

Salman Rushdie új könyvében fantasztikus mesével ajándékozza meg az olvasót. A Két év, nyolc hónap, huszonnyolc napban, mint az Ezeregyéjszaka meséiben, minden történet tovább szövődik.

Az alaptörténet így szól: a 12. században élő Dunia hercegnő elhagyja királyságát, ahol a dzsinnekkel él, hogy ellátogathasson a Földre. Ott beleszeret Ibn-Rusba, aki sok gyermekkel ajándékozza meg. Kilenc évszázaddal később, amikor a gonosz dzsinnek megszállják a világot, gyermekeivel együtt harcba száll ellenük. Az író a mese ürügyén természetesen napjaink világának problémáival foglalkozik.

Rushdie a Le Figarónak adott interjúban elismerte, hogy írásai hol realisták, hol szürrealisták, ezek sokszor keverednek, de az önéletrajzában szigorúan ragaszkodott a realizmushoz, a tényekre koncentrált. Egyébként az a véleménye, hogy a szürrealizmusnak csak akkor van létjogosultsága, ha a realizmuson alapul. A könyveit „jelentéseknek” tekinti, amelyeket a lelkiismerete diktál.

A regényben tisztelettel adózik a szürrealizmus és az abszurd klasszikusoknak, Luis Bunuel filmjeinek, René Magritte festményeinek, Eugéne Ionesco darabjainak.  Ellentétbe állítja benne a keleti irodalom fantasztikum iránti hagyományát a nyugati szürrealizmussal.

Az író kifogásolja, hogy az újságírók minden írását a Sátáni versek szemszögéből vizsgálják és ezzel beskatulyázzák. „Fogadják el, hogy az író tekintheti úgy a világot, amilyen és választ adhat arra, amit ott talál – mondta – A könyv egyébként komédia, és az olvasók meg fognak lepődni, hogy nevetni is lehet rajta.”

A mű azoknak a könyveknek a vonalához illeszkedik, amelyeket a gyerekeknek írt? - kérdezte a lap.

„A Két év felnőtteknek szóló mesekönyv – válaszolta Rushdie – és míg a gyerekeknek szólók nem kötődnek időhöz, ezt a legmaibbnak akartam. És míg a gyerekeknek szóló könyveim a gyerek és szülő közötti szeretetről beszélnek, itt a felnőttek közöttiről.”

Azt, hogy több referenciával játszik, Voltaire-től a pop-kultúrán át Batmanig és a képregényekig, azzal indokolja, hogy különböző világok ütköznek egymással minden élőlény életében és gondolataiban.

A cselekmény helyszínéül azért választotta New York-ot, mert ott él 17 éve. „Új generációk gazdagítják az amerikai irodalmat, új mitológiákkal, történetekkel, metaforákkal, amelyek a migrációból erednek. Gondolkoztam, én is tudok valami hasonlót csinálni. Kinyitottam hát a bőröndömet és kiengedtem a dzsinneket, hogy megtámadják a Chrysler Buildinget és a Staten Islandet. És bár a a regény egyik szereplője gyökértelen ember, ő maga nem tekinti magát száműzöttnek.

Saját akaratomból választottam meg lakhelyemet. Migránsok milliói menekülnek ma, de én nem vagyok az. Igaz, régen, amikor fiatal író voltam Londonban, nyugtalanított a gondolat, hogy elvesztem a kapcsolatot a hellyel, ahonnan jövök. Az Éjszaka gyermekeiben ezt akartam helyreállítani. Nagyon örültem, hogy olyan sok délkelet-ázsiai olvasóm is magáénak tekintette ezt a gondolatot. A Sátáni versek frontálisan foglalkozott a migrációval. A „migráció” nem a megfelelő szó. A kisebbségeknek Angliában és másutt joguk van arra, hogy állampolgároknak tekintsék őket, és nem bevándoroltaknak. Minden hely története így vagy úgy kapcsolódik immár egy másik hely történetéhez és megpróbáltam olyan történeteket találni, amelyek tükrözik ezt a valóságot.”

Amikor a Le Figaro megkérdezte tőle, hogy miért reagált olyan hevesen, amikor a PEN-klub tagjai bojkottálták a Bátorság és szabad vélemény-nyilvánítás díjának a Charlie Hebdónak való átadását, Rushdie elmagyarázta, hogy a díj azoknak a kollégáknak, akiket megöltek bizonyos rajzok készítéséért, nyilvánvalónak látszott, nem egyetérteni vele pedig kiábrándítónak. „A gyávaság korát éljük, amelyben a lecsendesítés és a kompromisszum vonzónak látszik sok ember számára. A „regresszistának” nevezett baloldal ugyanolyan szerencsétlen ebben az összefüggésben, mint a jobboldal korábban. Remélem, hogy azoknak a katasztrófáknak a fényében, amelyek Franciaországra zúdultak a Bataclannál, Nizzában és máshol, senki sem kárhoztatja azokat, akiket megöltek” – mondta az író.

Véleménye szerint a rá 1989-ben kimondott fatva előhirnöke volt a mai szélsőségeknek és bár lehet, hogy az akkori terrorizmusnak és az Iszlám Állam támadásainak különbözőek a motivációi, „az erőszak erőszak, a gyilkosság gyilkosság marad.”

 

Szólj hozzá

irodalom társadalom terrorizmus USA Nagy-Britannia Salman Rushdie migránsok