2016. okt 16.

Repülőtereket építettek a sumérok?

írta: Göbölyös N. László
Repülőtereket építettek a sumérok?

33_ziqqurat_ur.jpg

Ötezer évvel ezelőtt a sumérok olyan repülőtereket építettek, ahonnan űrutazásokra indulhattak – jelentette ki nemrégiben egy konferencián Kazem Findzsan iraki közlekedési miniszter.

Vannak, akik hitelt adnak a szavainak. Graham Hancock-nak, az Economist volt tudósítójának tucatnyi könyvén nevelkedett űrrégészek valószínűleg úgy gondolkodnak, mint ő, hogy a Földet évezredekkel ezelőtt meglátogatta egy űrcivilizáció, és megtanította az embereket a földművelésre, a matematikára, a csillagászatra, a kőépítkezésre. Lehet, hogy a miniszter is olvasta ezeket a könyveket, mert meg van győdődve arról, hogy a sumér zikkuratok olyan helyek voltak, ahol az ember találkoztak az égből érkező Annunakikkal. Elég ránézni a korabeli domborművekre, amelyeken a naprendszert eggyel több bolygóval ábrázolják, amely a csak 1930-ban felfedezett Plutó, vagy Nibiru, az istenek háza lehetett.

Hancock-nak volt egy előde, Zacharia Sitchin, aki meg volt győződve, hogy az Elohimok, a földönkívüliek annak idején gyarmatosították a Földet,  és most van egy utóda is, az olasz Mauro Biglino, óhéber szakértő, a San Paolo kiadó munkatársa. Ő azt állítja, hogy a Biblia nem Istenről szól és mindaz, amit vallásinak vagy spirituálisnak tekintünk benne, az a fordítások pontatlanságának köszönhető. A Földet szerinte is meglátogatták az Elohimok, aki közül az egyik, Jahve vezette a zsidó népet. Ő nem volt isten, csak egy kegyetlen despota, aki dőzsölt ételben-italban, áldozati füsttel részegedett le, és csata után követelte a zsákmány részét. A Frigyláda is technikai tárgy volt, olyan hatalmas és veszélyes, hogy manipulálásához sok oldal írására volt szükség.

Hancock hívei azt állítják, hogy a piramisok felépítéséhez az ókori egyiptomiaknak nem lehettek meg az eszközeik. Mások építették azokat, olyan teremtényem, akik értettek az építészethez, tökéletesen tudtak faragni és fel tudták emelni a kőtömböket.

Ókori piramisokkal van tele a világ – írja e történet kapcsán némi ironiával a La Stampa – de a földönkívüliek eljuthattak mindenhová. Lehet, hogy ők emelték a perui Cuzco falait, az angliai Stonehenge-et? Az sem lehet véletlen, hogy a palenque-i ember szarkofágján egy asztronauta látható űrkabinjában. A torinói lap végezetül megjegyzi, hogy a történészek és a csillagászok régóta kutatják az ókor rejtélyeit, és magyarázatot fognak idővel találni mindenre. Azonban addig is a legelképesztőbb elméletek születnek olyan írók segítségével, akiket Hollywood is kedvel.

 

 

Szólj hozzá

történelem piramisok Irak UFO úrkutatás