2016. okt 17.

Közös szabadságaink

írta: Göbölyös N. László
Közös szabadságaink

Djabe: az első 20 év, könyvbe zárva

konyv0002.jpg

1993.Budai Vár, Korona Pódium. Két fiatalember afrikai dobokon ad elő vérbő fantáziákat. Egyiküket már ismerem, tíz éve találkoztunk egy Filmszemlén, amikor bemutatták a Vérszerződés című filmet. Bubik Istvánnak hívják. A másik fiatalembert eddig csak távolabbi színpadon láttam. Ő Sipos András. A Macumba duót hallgatjuk.

Egy évvel később. A Stereo Shop, a Móricz Zsigmond körtér közelében. A Novus Jam lemezbemutatójára hív meg Böszörményi Gergely, azaz „Böszme”, akivel a „progresszív” zene iránti közös rajongásunk még abból az időből származik, amikor ő Hódmezővásárhelyen diszkós volt, én pedig gimnazista diák. Az együttes élőben is előad néhány darabot mélyen spirituális zenéjéből. Ekkor találkozom életemben először Égerházi Attilával, de ott van a csapatban Sipi is.

Újabb két évvel később interjút készítek Sipivel, aki megtisztel azzal, hogy a lakására hív beszélgetni a Munkás utca 16-ba. Imádom a hangszereket, ha valahol hangszermúzeumot látok, soha nem hagyom ki. Ezúttal egy élő kiállítás kellős közepére cseppenek, vendéglátóm pedig lelkes tárlatvezető. Csak halványan utal egy készülő új lemezre, ami még nem publikus. Aztán néhány hónap múlva már a kezembe tartom az első Djabe CD-t, amelynek már a fotói is lenyűgöznek. (Most, amikor e sorokat írom, veszem csak észre, közel két évtized után, hogy a CD-lemez alatt a tokban, a római Pantheon nyitott kupolája látható, amelyen át szabadon áramlik be az éltető levegő és a pótolhatatlan fény!)

Megint eltelik két év. Újabb lemezbemutatóra vagyok hivatalos. A Witchi Tai Tóról beszélgetünk Attilával, aki dedikálja noteszomat.

  1. Magyarországra látogat Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa, legelső könyvemnek egyik szereplője. Erik Satie-variációinak előadása előtt beszélgetünk, újságírói pályám egyik legszebb pillanata. A következő évtizedben aztán többször is „összefutunk” – Djabe-ügyben is…

Hogy kerül e könyvbe a szakmai „magánéletem?”

Ezek az események mind egy-egy mérföldkövei voltak annak az útnak, amelyek elvezettek a Djabéhoz, zenéjéhez, szellemiségéhez. Bár nálam a Zenéhez való végtelen kötődés mindenekelőtt befogadói oldalról értelmezhető (olyan amatőr zenész, mint én, tízezer volt az én nemzedékemben), a folyamatos útkeresésben és a szabadságban utunk mégis közös valahol az együttessel. A Djabe muzsikusaival együtt vallom, hogy nincsen olyan út, amelyen ne lenne érdemes elindulni, és ha mégsem helyes az irány, akkor sem visszafordulni kell, hanem a következő elágazásnál továbbmenni. Lehet ezt istenkeresésnek, kozmikus energiákkal való feltöltődésnek, a legfontosabb emberi tulajdonság, a kíváncsiság korlátlan áramlásának is nevezni. A szabadság pedig nem csupán azt jelenti, hogy az emberiség csodálatos közös kincsének bármelyik barlangjából meríthetünk, és ezek az elemek akkor is megtalálják az összefonódás lehetőségeit, ha még sosem hallották egymást korábban. A szabadság a gondolat, az érzés, az asszociációk, a képben megelevenedő hangok, a dallamokká nemesülő tárgyak, emberi viszonyok, természeti erők, örömek, félelmek holtomiglan-holtodiglan együttléte, amelyből nem engedünk. Ide kívánkoznak Charles Baudelaire sorai:

„Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak

valami titkos és mély egység tengerén

mely, mint az éjszaka, oly nagy és mint a fény,

egymásba csendül a szín, és a hang és az illat.”

(Szabó Lőrinc fordítása)

 És ami a legfontosabb: a Djabe szabadsága öröm, életigenlés. Amelyre mindannyiunknak szükségünk van.

Így találtunk egymásra, e közös szabadságban, amely megszülte ezt a könyvet.

Úgy hozta a sors, hogy a Djabe – 20 év szabad hangjai nem csupán két évtized története lett, hanem egy korszak lezárása: a 2016 nyári amerikai koncertsorozat egyben annak a formációjának a végét jelentette, amely 2001-től, az Update lemeztől működött, és a Sipos András 2007. szeptemberében bekövetkezett halála után kvintettként játszott tovább. Kovács Ferenc (trombita, hegedű), Kovács Zoltán (billentyűk), és Banai Szilárd (dob) befejezte Djabés pályafutását. Könyvünk (hiszen Atti és a művészeti szerkesztő Turkovich György legalább annyira „szerzője” a könyvnek, mint én) néhány héttel az új „update” előtt jelenik meg: Az őstagok, Égerházi Attila és Barabás Tamás, az együttes basszusgitárosa, zenei vezetője, hangmérnöke mellett a továbbiakban Nagy János (billentyűk), a korábban többször vendégként vagy helyettesként szereplő Koós-Hutás Áron (trombita) és az Al Di Meola World Sinfonia dobosaként elhíresült Kaszás Péter folytatja a zenekar történetét. 20 Dimensions Update címmel október 26-án este 8 órakor a Columbus hajón mutatkozik be az új formáció a közönségnek. A minap lent voltam az egyik próbájukon. Izgalmas lesz! A krónikás is készen áll a folytatásra…

Szólj hozzá

jazz könyv koncert fúzió Zene Djabe Göbölyös N. László