Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Angyalszerep és doktorszerep

papa-francesco_h_partb.jpg

Ötven évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy pápa interjút adjon egy világi napilapnak. A Szentszék azóta felfedezte a médiát – különösen II. János Pál élt vele – az amúgy is rendkívül kommunikatív Ferenc pápa esetében pedig már senki sem lepődik meg azon, hogy a katolikus egyházfő a Corriere della Sera újságírójával társalog.

-Mi a különbség egy szentbeszéd és egy konferencia között?

-A szentbeszéd Isten igéjének hirdetése, a konferencia Isten igéjének megmagyarázása. A szentbeszéd a kinyilatkoztatás, az angyalszerep, a konferencia a doktorszerep.

-Mit jelent az Ön számára a szentbeszéd? Mi a Pásztor helyes magatartása?

-Ez a pásztori léttel függ össze, az őt hallgató emberek közösségével. A pásztor imájával és Isten igéjével. Ha ezek a dolgok hiányoznak, a szentbeszéd mint olyan nem szentbeszéd.

-Hogyan készíti elő a Szent Márta-szentbeszédeket? Honnan jönnek ezek a szavak?

-Az előző napon fogok hozzá. Az előző napon, délben. Elolvasom a másnapi szövegeket, és általában kettőből választok ki egyet. Aztán a kiválasztott részt hangosan elolvasom. Szükségem van arra, hogy halljam a hangot, meghallgassam a szavakat, amelyeket használni fogok, amelyek a legjobbak megragadnak. Kis körökkel jelölöm meg ezeket a szavakat. A nap többi részében a szavak jönnek, mennek, miközben teszem, amit tennem kell: meditálok, gondolkodom, ízlelgetem a dolgokat…vannak azonban napok, amikor este lesz és nem jut eszembe semmi. Fogalmam sincs, hogy mit mondok másnap. Akkor azt teszem, amit Szent Ignác mond: alszom rá egyet, és amikor felébredek, azonnal jön az ihlet. Jönnek a megfelelő dolgok, néha erősek, néha gyengébbek.

(A pápa hangsúlyozza: az, hogy papír nélkül beszél, nem jeleni, hogy nem kell rákészülnie. Még egy rövid szentbeszéd is igényli a spirituális felkészülést, az áttekintést).

-Regények, versek olvasása segíthet-e a prédikációban? Hogyan? Úgy tűnik, mintha Önnek költői és populáris nyelvezete lenne…

-Igen, sokat segít. Dosztojevszkij sokat segített, például amikor a Karamazov-testvérekben elmeséli, hogy egy alig nyolcéves gyerek, egy szolgáló fia eltalálta kővel a gazda egyik kutyájának a lábát, és a gazda ezért ellene ingerelte az összes kutyát. A fiú futott, megpróbált elmenekülni a falka dühétől, de azok szétmarcangolták a gazda elégedett és az anyja kétségbeesett szeme előtt. Aztán ott van A feljegyzések az egérlyukból. Valóságos gyöngyszem. De a költészet is sok ihletet ad. Nino Costa nagyon kedves számomra. A Rassa nostranát azoknak a piemontiaknak ajánlotta, akik Olaszországtól távol dolgoztak és Argentínában elhunyt apjának, aki a munkanélküliség elől emigrált. Idéztem néhányszor Dantét, természetesen a Szűz Mária iránti szeretetét, de a Paolo és Francescát is. Látja: a regény, az irodalom olvas az ember szívében, segít megérteni a vágyat, a nyomorúságot. A Jegyesekből Cristoforót idéztem.

Van egy szó, amellyel nagyon rosszul bánnak. Sokat beszélnek populizmusról, populista politikáról, populista programról, de ez tévedés. A nép (olaszul: popolo) mítikai és történelmi kategória. A nép egy folyamatban alakul ki, közös cél vagy program vállalásával. A történelem generációk folyamatából épül fel, amelyek egymást követik a népen belül. Mítoszra van szükség a nép megértéséhez. Amikor magyarázod, hogy mi a nép, logikai kategóriákat használsz, mert ezek szükségesek a megértéséhez. De azzal nem magyarázod meg a néphez való tartozást. A nép szóban van valami több, amit nem lehet logikai módon megmagyarázni….

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (10) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (7) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (3) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (39) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (5) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (88) Egészség (16) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (34) Élet (3) életminőség (3) életmód (150) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) Földrajz (4) földrajz (6) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (24) gondolkodom (10) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (7) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (13) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (24) ipar (11) Irak (4) Irodalom (12) irodalom (82) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (3) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (7) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (7) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (19) klimaváltozás (3) kollázsregény (5) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (13) kulturtörténet (9) kultúrtörténet (50) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (54) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (58) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (29) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (160) műanyag (6) műemlék (4) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (18) munkahely (7) művészet (20) múzeum (3) nácizmus (21) Nagy-Britannia (117) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (6) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (21) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (5) nyelv (6) óceánok (6) ókor (29) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (198) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (13) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (72) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (10) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (8) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (27) spirituális (11) sport (22) Stanley Kubrick (5) Steve Jobs (3) stressz (6) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (11) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (178) Társadalom (31) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (50) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (339) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (9) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (424) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) Zene (140) zene (22) zsidóság (18) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása