2016. dec 01.

Fidel és a nők

írta: Göbölyös N. László
Fidel és a nők

fidel-castro-lhomme-aux-35-000-femmes.jpg 

„A férfi, aki 35 ezer nőt ismert” jelzővel illette a New York Post 2008-ban Fidel Castrót. Okkal – írja a Le Figaro, mert guerillero külsejével, karizmájával, hosszú beszédeivel nemcsak a tömegeket, hanem a nőket is meghódította.

Fidel Castro egész életében kedvelte a nőket, ellentétben öccsével, Raúllal, aki hű maradt egyhez, Vilma Espinhez, akivel a forradalmi harcok során ismerkedett meg és akit 1959-ben feleségül vett. Az asszony 2008-ban húnyt el. Fidel a számtalan interjújában ritkán beszélt kalandjairól, egyszer azonban elismerte, hogy „szerelemmel teli élete” volt.

Sok kapcsolata volt már akkor, amikor még nem volt forradalmárként ismert. Előnyben részesítette a szőkéket, de nem vetette meg a félvéreket sem. Az 50-es, 60-as években számos amerikai, német és olasz nőt hódított meg, és a 70-es években szoros baráti kapcsolata volt Gina Lollobrigidával, aki dokumentumfilmet készített róla. Kevéssel hatalomra kerülése után, 1959-ben liezonja volt Marita Lorenzzel, egy fiatal német lánnyal, aki nemrég mondta el egy könyvben, hogy a CIA rábeszélte: ölje meg a „Comandantét”, de ő az utolsó pillanatban visszariadt ettől.

Castrónak 1964-ben kalandja volt Marie-France Pisier francia színésznő húgával, Evelyne-nel, akinek barátja  akkor a későbbi 68-as lázadó, későbbi humanitárius munkás és politikus, Bernard Kouchner volt.

A történészek szerint Fidelnek legalább nyolc gyermeke van. „Mint forradalmár, politikailag nem fogadom el a család belekeverését a politikába. Nevetségesnek tartom a First Lady-s történeteket” – jelentette ki 2002-ben Oliver Stone rendezőnek, aki akkor készítette róla nagy port felvert filmjét, a Comandantét.

Castro ebben a filmben fedte fel, hogy nem házasodott össze Dalia Soto de La Valléval, a szőke, zöldszemű, nála 15 évvel fiatalabb nővel, akivel együtt élt a 80-as évektől kezdve Havanna nyugati részében. A volt tanítónő, akivel 1961-ben ismerkedett meg egy analfabetizmus elleni kampányban, öt gyermekének, Alexnek, Antonionak, Alejandrónak, Alexisnek és Angelnek az anyja. Ez utóbbi Castro apjának neve volt.

Fidel, bevallása szerint, csak egyszer nősült, 1948. október 12-én vette feleségül Mirta Diaz-Balánt filozófia szakos egyetemi hallgatót, aki anyja elsőszülött fiának, Fidelitónak, a 67 éves atomfizikusnak. 1954-ben vált el tőle, miután megtudta, hogy a belügyminisztériumnak dolgozott, míg ő a börtönben ült a Moncada laktanya sikertelen ostroma után.

1952-ben beleszeretett Natalia Revueltába, egy szőke, férjezett asszonyba, aki egy lányt szült neki, Alina néven. A lázadó szellemű lány ma Miamiban él. 1955-ben Castro egy ideig együttélt a kreol Maria Labordével, akitől szintén született fia.

Életére a legnagyobb hatással Célia Sanchez volt, akit a Sierra Maestrában ismert meg 1957-ben. Fidel jobbkeze volt, bizalmasa, személyi titkára, és talán több is. 1980-ban halt meg.

Alina kivételével ma minden gyermeke Kubában él, de mindig távol tartották tőlük a médiát. Fidel bevallotta, hogy kevés időt fordított rájuk, de remélte, hogy e kevés idő alatt legalább jó apa volt.

 

Szólj hozzá

politika történelem szex híresség Kuba Fidel Castro