2016. dec 08.

Könnyűvé vált az éteri hangú óriás

írta: Göbölyös N. László
Könnyűvé vált az éteri hangú óriás

lake.jpg

„Zűrzavar írja sírkövemet

amint egy tört ösvényen megyek

Ha célt érünk, leülünk

és nevetünk

de félek, holnapom megsiratom”

 

Van annak már több éve is, hogy kimásoltam magamnak az első King Crimson-album első oldalának himnikus záródalát, az Epitaphot, hogy készülő rock-poézis kötetembe lefordítsam. A lemez és ez a dal is a nagy kedvenceink közé tartozott néhai barátommal, aki már 14 éve nincsen köztünk. Egy időben vívtunk versfordítói párbajt is, de erre már nem kerülhetett sor. Néhány éve ismét rátaláltam a dalra, és terveim közé mentettem el. Azóta sem fogtam hozzá. Most rögtönöztem le a refrénjét, hogy szerzője, Greg Lake is itthagyott minket. A rákkal még ez az éteri hangú óriás sem tudott elbánni.

Alig néhány napja az egyik autóreklámnál arra lettem figyelmes, hogy beúszik a háttérből a Crimson 21.st. Schizoid Man című száma. Jót nevettem magamban, a reklám rendezője nyilván csak a 21. századot értette meg belőle, így a hirdetés üzenete az lett, hogy aki ilyen kocsit vesz a 21. században, az tudathasadásos lesz. Azt a dalt is Lake énekelte, rekedten, erőszakosan. Mert úgy is tudott.

Persze ha az igazi Greg Lake-et akarjuk felidézni, akkor mi is lehetne más, mint a Lucky Man. Vagy a Still You Turn Me On. Hihetetlen volt, hogy ebből a hatalmas fickóból milyen gyönyörű, telt lírai hang tudott kijönni. Vagy miket énekelt az Egy kiállítás képeiben! Még ha a Muszorgszkij-változatot hallgatom a Kijevi nagykapuból, akkor is az hangja szól a nagyzenekar előtt. És ahogyan belevágott a Karn Evil 9 első tételének második felébe: WELCOME BACK MY FRIENDS TO THE SHOW THAT NEVER ENDS!  És jött az elsöprő lendület, egy kívánatos, mókás végítélet.

De nemcsak az énekes-szövegíró Lake hiányzik majd nagyon, hanem a basszusgitáros is. A rock-történet legfélelmetesebb basszus-riffje a The Barbarian nyitánya, de rémisztget a négy húr Baba Yagaként, és szilárd, mégis csupa földrengés a Trilogy-ban, a Toccatában, a Tarkusban és számos más nagy Emerson, Lake and Palmer-opuszban.

És ne feledkezzünk meg arról is, hogy a gitárt sem akárhogyan kezelte. A Tarkus Battlefieldjének méltóságos szólója, vagy a Karn Evil 9 betétje, amelynek refrénje a progresszív rock egyik legemlékezetesebb dallama. De ugyanígy szeretjük a The Sage akusztikus fantáziáját vagy az In The Beginning intróját.

Amikor az ELP másodszor járt Budapesten 1977-ben, alkalmam volt interjút készíteni Lake-kel. Kellemesen eltársalogtunk többek között hangszerének rejtelmeiről is, amit én mindig csak szerettem volna úgy nyűni, ahogyan ő. „Kösz a jó kérdéseket. Greg Lake” – írta a noteszomba.

Reggel Életem azt mondta, hogy a FB-on terjed egy halálhír, amely mindkettőnket nagyon szomorúvá tett. Szerencsére csak egy szokásos ostoba rémhír volt. Aztán egész nap dolgozunk mindketten. Amikor hazaértem, és bekapcsoltam a gépemet, író barátom, aki maga is nagy rajongó, várt rám a következő üzenettel: „2/3 ELP már odafenn.” Mikor lesz már ennek a rohadt évnek vége?

Ma ismét elvesztettem egy nagyszerű művészt, akinek egyszer megszoríthattam a kezét.

"golyó találta el

felkiáltott folyt a vére

pénz sem menthette meg

elzuhant így lett vége

 ó szerencsefia"

 

 

 

Szólj hozzá

halálozás Anglia Zene Rock Greg Lake