Színek és foltok

Göbölyös N. László blogmagazinja

2016. máj 15.

Az első kék szemek

írta: Göbölyös N. László
Az első kék szemek

Az első ismert kék szemek 14 ezer évvel ezelőtt születtek Európában és nyomokat hagytak a mai Olaszországtól  a Kaukázusig egyes emberek DNS-ében – írja a La Stampa. Az első európaiak Afrikából jöttek 70-60 ezer évvel ezelőtt. Szemük, bőrük sötét volt, aztán…

Tovább Szólj hozzá

tudomány biológia őstörténet DNS Olaszország

2016. máj 14.

„Mindig is romantikus voltam”

írta: Göbölyös N. László
„Mindig is romantikus voltam”

Woody Allen újabb cannes-i nyitánya

Woody Allen Café Society című filmjével nyitott a 69. Cannes-i filmfesztivál. Legutóbb öt évvel ezelőtt érte ez a megtiszteltetés a New York-i rendezőt, akkor az Éjfélkor Párizsbant mutatták be. Allen ez alkalommal is a 30-as évek Amerikájába, a klubok és a gengszterek…

Tovább Szólj hozzá

mozi USA Franciaország Cannes Woody Allen

2016. máj 13.

Az ember, mint isteni csoda

írta: Göbölyös N. László
Az ember, mint isteni csoda

Az Isten nyomában című NatGeo-sorozatról

Utazás a hit, a nagy világvallások, kis- és nagy mítoszok körül Morgan Freeman vezetésével. Ezt kínálta a National Geographic, és ezt a kettős ajándékot nem lehetett visszautasítani. Napjaink egyik legnagyszerűbb színésze, aki nem csupán kifejezetten szép, nemes arc vonású, méltóságteljes ember,…

Tovább Szólj hozzá

film vallás hit National Geographic Morgan Freeman

2016. máj 12.

Kerítések, falak, migránsok

írta: Göbölyös N. László
Kerítések, falak, migránsok

„Gyűlölöm látni a szöges drótot, bárhol is legyen az” – mondta Pat Nixon Frist Lady, amikor látogatást tett az Egyesült Államok és Mexikó közötti határon 1971-ben. Az évtizedek során az akkor még kis kerítés nagyobb lett, megkétszereződött, majd egy, utána két fallá…

Tovább Szólj hozzá

elnökválasztás USA Mexikó migránsok Donald Trump

2016. máj 11.

Aki leüvöltötte az égről a felkelő napot

írta: Göbölyös N. László
Aki leüvöltötte az égről a felkelő napot

Talán tíz év körül lehettem, amikor először hallottam meg azt a dalt, és nemcsak a tökéletesen csengő akkordsorozat ragadott meg, hanem az az erőteljes, üvöltő hang is, amely végig versengett a gitárral és az orgonával. Amikor 14 éves koromban megkaptam életem első kazettás magnóját, az első, 60…

Tovább Szólj hozzá

évforduló Zene Rock Angia Eric Burdon

2016. máj 10.

Megbillent a Föld egyensúlya

írta: Göbölyös N. László
Megbillent a Föld egyensúlya

Ha meg tudnánk figyelni a Föld forgását, észrevennénk, hogy billeg és megugrik. Ehhez a természetes ingadozáshoz járulnak újabban olyanok is, amelyeket a felmelegedés okoz. A Sarkokon olvadó jegek, a csökkenő vizek a Földön megváltoztatják tömegének eloszlását, változást idéznek elő a forgásában,…

Tovább Szólj hozzá

környezetvédelem olvadás USA Északi-sark NASA

2016. máj 09.

Édesvízi korall-algák

írta: Göbölyös N. László
Édesvízi korall-algák

A korall-algák bolygónk egyik legősibb formái, évmilliók óta alakítják a tengeralatti környezetet. Mészkő-vázukkal hozzátapadnak a szikláikhoz és gyönyörű látványt nyújtanak. 725 fajta létezik belőlük a trópusoktól a Sarkokig. A tudósok eddig úgy tudták, hogy csak a sós tengervizekben élnek, de most…

Tovább Szólj hozzá

tudomány biológia korall Horvátország