2017. feb 15.

Szeressünk együtt gyűlölni!

írta: Göbölyös N. László
Szeressünk együtt gyűlölni!

hater-app.jpg

A jelek szerint a modern technológia lehetőségei végtelenek és a pihent agyak a legképtelenebb ötleteket is megvalósítják az internet segítségével. Brendan Alper például a Hater nevű alkalmazással azokat az embereket ismerteti meg egymással, aki ugyanazokat a személyeket vagy dolgokat utálják.

„Oszd meg, amit utálsz azzal, akit szeretsz” – ez a Hater mindent eláruló mottója. Az alkalmazás lehetőséget ad a felhasználónak több, mint 3 ezer személyről vagy dologról való vélemény-nyilvánításra. Szerepel közöttük Donald Trump, a marijuána, a sznobok. A felhasználónak csak az ujját kell futtatni egy hangulatjelen: lefelé, ha utálja, felfelé, ha kedveli, balra, ha tetszik neki, jobbra, ha nem és le kell zárni, ha semlegességét akarja kifejezni.

A Hater forradalmat jelenthet a közösségi hálók filozófiájában, amennyiben azok általában a pozitívumokat osztják meg. A „feltaláló” azonban ezúttal azokból a pszichológiai tanulmányokból indult ki, amelyek azt bizonyítják, hogy a gyűlölet is összetart.

A szóban forgó tanulmányok között van Jennifer Bosson, a dél-floridai egyetem pszichológia tanárának 2006-ban végzett kísérlete, amelyben arra kér egy csapat diákot, hogy jelöljék meg, mit tartanak szeretetre méltónak, illetve utálatosnak egy elképzelt személyben, majd összehozta azokat, akik azonos véleményen vannak. Az eredmény azt bizonyította, hogy egy negatív érzés is lehet összetartó erő. „Itt nem arról van szó, hogy szeretünk utálkozni, inkább arról, hogy jól esik megismerkedni azokkal, akik ugyanazt utálják, amit mi” – magyarázta a pszichológus.

Az alkalmazás Alper szerint nem ösztönöz gyűlöletre, „csupán összeállítja annak a számtalan dolognak a listáját, amelyet az emberek utálnak, hogy ennek segítségével rátaláljanak az igaz szeretetre.”  

A Hater megszületésében nincsen semmi meglepő, hiszen évek óta folyik a vita a Facebook-on, hogy „lájkolás” mellett legyen „unlájkolás” is, de ez a törekvés eddig még mindig megbukott. Talán éppen azért, mert épp elég utálkozás és gyűlölködés van a világban enélkül is. A „feltaláló” és ihlető „pszichológusa” mindenesetre nem kevés naívságról, továbbá társadalmi és történelmi ismerethiányról tesz tanúságot. A gyűlölködők mindenféle modern technika nélkül több ezer év óta mindig sikeresebben megtalálták egymást, mint akik a szeretetet hirdették…

 

Szólj hozzá

internet társadalom technológia gyűlölet USA