2017. ápr 18.

A napszél fújta el a Mars légkörét

írta: Göbölyös N. László
A napszél fújta el a Mars légkörét

mars_2.jpg

Hatalmas homokvihar által végigsöpört jeges sivatag ma a Mars. Régen egészen más volt a klímája, még elemi életformák is kifejlődhettek rajta. Ezt a radikális klímaváltozást a napsugárzás okozta évezredek folyamán.

Ezt szűrték le a kutatók a Maven ( Mars Atmosphere and Volatile Evolution Mission), a NASA szondája által szolgáltatott adatokból.

Kiszámították, hogy a Mars elvesztette az atmoszférában lévő argon 65%-át, amiből következtetni lehet a többi gázveszteségre is. Tanulmányuk a Science-ben jelent meg.

A szonda 2013 november 18-án érkezett a vörös bolygó körüli pályára. Egy évi utazás után. Pályáját úgy alakították ki, hogy be tudjon hatolni a Mars légkörébe, kb. 150 km. távolságban a bolygótól. Maximális távolsága tőle 6 ezer km, hogy távlati rálátása legyen.

Tudjuk, hogy ma a Mars felszíne nem tenné lehetővé az életet, mivel atmoszférája túl vékony és hideg. Láthatók viszont rajta különböző struktúrák, amelyek folyóágyakra hasonlítanak és olyan ásványokat is találtak, amelyek csak víz jelenlétében alakulnak ki. Ebből arra lehet következtetni, hogy régen a légköre vastagabb volt és magasabb a hőmérséklet, a víz megmaradhatott a felszínén.

Az atmoszféra eltűnésére vonatkozóan a kutatóknak két elképzelésük van: az egyik, hogy a marskövek nyelték el különböző reakciók folytán, a másik, hogy a napfél fújta el. A Maven adatai az utóbbira mutatnak.

A kutatók elemezték az argon 65%-os eltűnésének folyamatát. Vizsgálták azt a két izotópot, amelyet tartalmaz és rájöttek, hogy az egyik ugyan nehéz, de a másik könnyű, ezért a napszél lefújhatta. Vizsgálták a Mars légkörének szénmonoxidját is, és megállapították, hogy csökkenésének ugyanaz lehetett az oka.

A szénmonoxid üvegház hatású gáz, amely visszatartja a meleget. Csökkenése miatt vált a Mars a mai fagyos sivataggá.

Szólj hozzá

űrkutatás tudomány légkör NASA Mars Nap