2017. máj 15.

A római álomgyár nyolc évtizede

írta: Göbölyös N. László
A római álomgyár nyolc évtizede

01_federico_fellini_on_amarcord_set_cineteca_di_bologna_reporters_associati_2_mgzoom.jpg

1937. április 28-án avatták fel a római filmgyárat, a Cinecittát, válaszul Hollywoodra, és ez az itáliai álomgyár azóta a világ filmművészetének egyik kihagyhatatlan bázisa, alakítója. A nyolc évtized alatt 3 ezer filmet forgattak itt, és 47 Oscar-díjnak lett részese. Története során voltak dicső és nehéz korszakai, de rendületlenül készen áll további remekművek készítésére.

Azon a régi áprilisi napon a Via Tuscolanán, Róma perifériáján nagy tömeg gyűlt össze az avatásra. Megjelent természetesen Benito Mussolini, aki a filmben mindig is fontos népszerűsítő eszközt látott és az olasz fasiszta párt több magas rangú vezetője. Úgy érezték, számukra ez dicsőséges pillanat: az óriási épületegyüttes, amelyet Gino Persuti építész tervezett és alig egy év alatt épült fel, a Duce rendszerének kihívása volt a külföldi mozival szemben, amelyet már egyébként is büntettek egy 1931-es törvénnyel, amely előnybe részesítette az olasz produkciók forgalmazását. És a Cinecittá valóban óriási propagandagépezetté vált íiradóival, diadalt sugárzó történelmi filmjeivel, amelyek megszépítve mutatták be a 30-as évek olasz társadalmát. Ez utóbbiak kölcsönhatásban voltak a kortárs magyar alkotásokkal, amelyeket „fehér telefonos filmekként” szoktak emlegetni, mi több, az olaszoknak is megvolt a maguk „Jávor Pálja”, a könnyed hősszerelmes Vittorio De Sica személyében. Egy évtizeddel később azonban De Sica már a „neorealizmus” egyik kiemelkedő rendezőjévé nőtte ki magát. Ugyanezekben az években váltak híressé olyan későbbi nagyságok, mint Gino Cervi, Amedeo Nazzari vagy Alida Valli.

Az ideológiai kontroll véget már évekkel korábban létrejött a filmfőigazgatóság, Luigi Freddi vezetésével, aki Mussolini vejének, Galezzo Cianónak volt a barátja. A pénzügyminisztérium támogatásával a Cines, Carlo Roncoroni vállalata finanszírozta az építkezést, valamint egy kísérleti filmintézetet, amely fiatal filmeseket volt hivatott bevezetni a szakma rejtélyeibe.

sus_14_672-458_resize.jpg

A Cinecittában már az első évben 19 film készült, de hamarosan szükségessé vált az állam pénzügyi támogatása, amelyet növekvő mértékben 1943-ig meg is kapott. Mussolini bukásával ez hirtelen megszűnt és a Cinecittá csődbe jutott. Megjelent Itáliában is a Hollywoodban már bevett foglalkozás, az „ötletember”, akiről a legendás újságíró, Indro Montanelli így emlékezett meg: „Az olasz mozit mindig kávéházi asztaloknál csinálták. A nem beavatott közönség soha nem tudja meg, hány millió szóba, órába, aperitívbe került minden film. Több tucatnyian versenyeztek az ötletek sugalmazásában és ismerünk olyant, aki csak ebből élt és ránk telepedett egész családjával.”

A német megszállás idején a stúdiókat áttelepítették a Velencei Biennálé pavilonjaiba, és a nácik által összerabolt kincsek gyűjtőhelyévé vált. A Nyugat felé való visszavonuláskor pedig az értékes felszereléseket is magukkal vitték.

A II. világháború végén a szövetségesek befogadó központtá alakították az otthon nélkül maradtak számára, valamint azoknak a fiataloknak, akik közvetlenül a háború előtt Észak-Afrikából jöttek nyaralni az anyaországba, de visszatérni már nem tudtak.

ben_hur.jpg

Hosszú időbe telt, amíg a Cinecittá visszakapta eredeti fényét. Az aranykora egybeesik az 50-es évek „gazdasági csodájával”, és a nagy amerikai produkciók érkezésével. Itt forgatták például a Quo Vadis? és Ben Hur számos jelenetét. Ezek a nem kevésbé nagyszerű olasz produkciókkal, De Sica, Fellini, Rossellini filmjeivel teremtették meg a Cinecittá igazi mítoszát, miközben ezreknek adott állandó munkát a filmesek körül. Fellininek egész pályája ide kötődött, lakása is tíz percnyire volt a filmvárostól. Róma divatba jött és Hollywood szívesen dolgozott a Cinecittában, már csak azért is, mert a stúdiók olcsóbbak voltak, mint a tengerentúlon, és egy idő után már sikknek is számított ott forgatni. A Bikaborjak, az Édes élet, Pasolini Csórója, de a Római vakáció, a King Vidor-féle Háború és béke, Zeffirelli Rómeo és Júliája vagy a Kleopátra is a Cinecittának köszönheti megszületését.

A nagy fénykor a 60-as években az amerikai szuperfilmek leállításával és a televízió elterjedésével ért véget, kivételt csak Sergio Leone westernjei, és a 70-es évek nagy port felvert politikai filmjei jelentettek. Az újabb fellendülés a 90-es években jött el, amikor olyan produkciók készültek a Cinecittában, mint Az élet szép, New York-i bandák, az Angol beteg, az Angyalok és démonok, de bevették ide magukat a tv-sorozatok, sőt, szégyenszemre a reality show-k is. Az olasz filmnek azonban ma is vannak rejtett tartalékai – néha láthatunk egy-egy igényes alkotást késő esti órákban a magyar csatornákon is – ki tudja, a következő kerek évfordulón milyen újabb nagyszerű alkotások fémjelzik majd az öreg filmvárost.

ambiente-corso-scrittura-creativa-cortometraggio-2.jpg

 

 

Szólj hozzá

mozi Róma Olaszország Hollywood Federico Fellini Cinecittá