Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Amit talán nem tudtunk A piszkos tizenkettőről

thedirtydozenbluraycoverbunnydojo.jpg

Az 1960-as évek mozijának egyik fontos pillérét jelentették a II.világháborúról készült alkotások. Jó néhány vált közülük azóta klasszikussá, mint A leghosszabb nap, A halál 50 órája, a Kémek a sasfészekben, A vonat,  vagy az Elrabolt expresszvonat.  És éppen 50 évvel ezelőtt, 1967. júniusában mutatták be Robert Aldrich filmjét, A piszkos tizenkettőt.

Az amerikai rendező, aki olyan filmekkel bizonyította korábban tehetségét, mint a Mi történt Baby Jane-nel? (1962), E.M. Nathanson regényét filmesítette meg. Olyan színészek adták alakjukat a halhatatlan figurákhoz, mint Charles Bronson, Telly Savalas, John Cassavetes, Donald Sutherland, Trini Lopez, az amerikaifutballsztárból lett filmszínész Jim Brown. Valamennyien elítélt katonák. Egy kőkemény parancsnok (Lee Marvin) képezi ki őket, egy nagyon veszélyes feladatra. Ehhez a remek szereposztáshoz csatlakozott még két olyan színész, akiknek filmes megjelenése szinte mindig biztos sikert hozott Hollywoodban: Ernst Borgnine és George Kennedy.  A film máig sem veszített varázsából, nem véletlenül vetítik oly gyakran ma is a különböző filmcsatornákon.  Az évforduló alkalmából árulunk el a La Stampa segítségével néhány kulisszatitkot.

Lee Marvin nemcsak a filmvásznon, hanem az életben is kemény legény volt. A rendezővel sem bánt kesztyűs kézzel, a filmet „ostoba pénzcsinálónak” nevezte, mert szerinte abszolút irreálisan ábrázolta a háborút. (Ő csak tudta: végigharcolta, és a produkció konzulense is volt). Aldrichot ennek ellenére nagyra értékelte, fantasztikusnak nevezte a vele való munkát. Volt azonban egy súlyos problémája: rengeteget ivott, gyakran jelent meg részegen a forgatáson. (Korábban a Bolondok hajójában és Cat Ballou-ban iszákost is kellett játszania). Ez különösen Charles Bronsont idegesítette, olyannyira, hogy veréssel fenyegette Marvint.

A film diszkréten kezelte a szereplők korát. A regényben Reisman kapitány 30 év körüli, Marvin viszont 42 volt a forgatás idején és nem látszott kevesebbnek. (Ellenben őrnagyi rangot kapott).  De a többiek közül is többen idősebbek voltak annál, hogy frontharcosokat alakítsanak. Mellesleg nemcsak Marvin volt veterán, hanem Borgnine, Bronson, Robert Ryan és Kennedy is.

A rendező a filmet a vietnami háború elleni tiltakozásnak is szánta, ugyanakkor az is motiválta, hogy Vietnam miatt a II.világháborúban harcoló katonák hősiessége  is elhalványult. Holott valójában a két konfliktus nem volt egymással párhuzamba állítható. Ugyanakkor az első filmek egyike, amely olyan szövetséges katonákat mutat be, akik háborús bűnöket követtek el.

Ez a film csinálta meg Donald Sutherland szerencséjét. A kanadai színész akkor már 32 éves volt, de ezzel az alakításával vált híressé, különösen azzal a jelenettel, amikor tábornoknak adja ki magát és inspekciót tart. Innen már csak egy lépés volt három évvel később a M.A.S.H. életművész sebészorvosa, és a többi nagy Sutherland-szerep.

Jim Brown-nak a film fontosabb volt, mint a sportkarrier. A Cleveland Browns csapatának tagja volt, az új idény előtti alapozásra vissza kellett volna térnie a forgatás helyszínéről, Londonból Amerikába. Art Modell, a csapat tulajdonosa megfenyegette, hogy minden nap késésért 1500 dollár büntetést kap. Brown erre sajtótájékoztatót hívott össze és bejelentette visszavonulását alig 30 évesen, kilenc profi év és számtalan rekord után. Később főleg akciófilmekben szerepelt, majd tv-s sportkommentátor lett.

Trini Lopez hamar meghal a filmben egy ejtőernyős ugrás során. Az oka: barátja, Frank Sinatra azt tanácsolta az énekesnek, hogy hagyja ott a filmezért, mert veszélyezteti zenei karrierjét. Így aztán gyorsan „kiírták” a filmből.

Lee Marvin mesélte, hogy a rendező arra kérte a színészeket, hogy vágassák le a hajukat a II.világháborús divat szerint, de legtöbben éppen csak egy kis rövidítést vállaltak. Aldrich azonban megfenyegette őket: vagy követik Marvin kefefrizuráját, vagy hívhatják az ügyvédeiket…

Nathanson állítólag egy igaz történettől ihletve írta meg regényét. A leendő filmrendező, Russ Meyer mesélte neki, aki frontoperatőr volt, és felvételeket készített katonai börtönbe zárt foglyok egy csoportjáról, akiket  titkos bázisra vittek, hogy kiképzést kapjanak szabotázsakciókra és célzott személyek megölésére. A csoportot azért hívták „piszkos tizenkettőnek”, mert nem voltak hajlandók mosakodni és borotválkozni. Valószínűleg valamennyiüknek teljes amnesztiát ígértek, ha élve visszatérnek, de senki nem élte túl az akciókat.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2017.06.28. 20:42:00

lemil.blog.hu/2011/02/24/vendegposzt_a_mocskos_13

A filmes rész okés lehet, a vége sántít, marhaság. Az eredeti alakulat (Mocskos Tizenhárom) vezetője jelen volt tanácsadóként.

pacagánycsök 2017.06.28. 21:03:24

a könyvhöz képest a filmadaptáció egy szégyen.

acsa77 2017.06.28. 21:59:54

Van a filmről vicces videóelemzés, hogy mennyire rettentően embertelen cselekedetek próbált a film humoros és hősies köntösbe öltöztetni. Mondjuk a háború ennél kegyetlenebb volt. Vagy pont a rejtett szatíra a film célja, limonádé mögé bújtatva? Hogy átmenjen az akkori PC-agendán? Sokszor az az érzésem, hogy csak úgy hajlandók pénzt adni rá stúdiók, hogy igazából nem is veszik észre a szatírikus üzenetet. A direktebb közlésű, tárgyilagosnak tűnő háborús filmek ehhez képest teljes mértékben ferdítések.

Rich.mond 2017.06.28. 22:26:56

Hát, azért a könyv nem kicsit volt más. És igencsak szép körképet adott az amerikai társadalomról, amely kitermelte ezt a söpredéket - vagy hogy Napoleon White miért került közéjük egykori tisztként.

Negrogo 2017.06.29. 11:13:49

Tegnap este neztem ujra es 95%-ban eredeti nyelven nezek filmeket de itt kivetelesen 20 perc utan inkabb valtottam magyar szinkronra mert az jobb!

dutch 2017.06.29. 11:54:12

Adalék a Sutherland-féle tábornok jelenethez: eredetileg Clint Walker játszotta volna, ahogy a könyvben is Poseyhoz kapcsolódik. Walker azonban vagy beteg volt, vagy nem akarta eljátszani, vagy eljátszotta, de merven és szarul (a forgatókönyv szerint csak végigvonult volna a sor előtt, és vissza). Aldrich erre körülnézett, és rámutatott Sutherlandre, hogy hé, te nagyfülű, te fogod játszani! Ezután lett komikusabbra véve a jelenet is. Ezt Sutherland mesélte valamelyik interjúban.

schmitt p dr (törölt) 2017.06.29. 20:05:36

@dutch: Posey indián származására hivatkozva nem volt hajlandó eljátszani. Volt belőle vita a rendezővel vagy a forgatóköny íróval, de megoldották Donalddal...

Arte Peritus 2017.06.29. 23:15:18

Nekem óriási kedvencem a Piszkos 12 filmben és könyvben egyaránt. Persze könyvben jobb (vagy tucatszor olvastam), de igazából nem látom rossznak a belőle készült 1967-es filmet sem. De megvallom: Reisman szerepére nem Lee Marvint tettem volna Aldrich helyében. Valahogy nem neki való. A könyv és az eredeti sztori alapján Reisman egy férfias, erőteljes, kőkemény pasas.

Ezt a karaktert a 60-as évek filmsztárjai közül jobban el tudta volna játszani például Clint Eastwood, vagy Paul Newman, esetleg Charlton Heston vagy Marlon Brando (bár 67-ben már mind 40 feletti voltak pár évvel)

Túlélő ... 2017.07.01. 11:47:42

@Lector Oris: nekem is Reisman alakja a fő gondom a filmmel kapcsolatban.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása