2017. jún 28.

Amit talán nem tudtunk A piszkos tizenkettőről

írta: Göbölyös N. László
Amit talán nem tudtunk A piszkos tizenkettőről

thedirtydozenbluraycoverbunnydojo.jpg

Az 1960-as évek mozijának egyik fontos pillérét jelentették a II.világháborúról készült alkotások. Jó néhány vált közülük azóta klasszikussá, mint A leghosszabb nap, A halál 50 órája, a Kémek a sasfészekben, A vonat,  vagy az Elrabolt expresszvonat.  És éppen 50 évvel ezelőtt, 1967. júniusában mutatták be Robert Aldrich filmjét, A piszkos tizenkettőt.

Az amerikai rendező, aki olyan filmekkel bizonyította korábban tehetségét, mint a Mi történt Baby Jane-nel? (1962), E.M. Nathanson regényét filmesítette meg. Olyan színészek adták alakjukat a halhatatlan figurákhoz, mint Charles Bronson, Telly Savalas, John Cassavetes, Donald Sutherland, Trini Lopez, az amerikaifutballsztárból lett filmszínész Jim Brown. Valamennyien elítélt katonák. Egy kőkemény parancsnok (Lee Marvin) képezi ki őket, egy nagyon veszélyes feladatra. Ehhez a remek szereposztáshoz csatlakozott még két olyan színész, akiknek filmes megjelenése szinte mindig biztos sikert hozott Hollywoodban: Ernst Borgnine és George Kennedy.  A film máig sem veszített varázsából, nem véletlenül vetítik oly gyakran ma is a különböző filmcsatornákon.  Az évforduló alkalmából árulunk el a La Stampa segítségével néhány kulisszatitkot.

Lee Marvin nemcsak a filmvásznon, hanem az életben is kemény legény volt. A rendezővel sem bánt kesztyűs kézzel, a filmet „ostoba pénzcsinálónak” nevezte, mert szerinte abszolút irreálisan ábrázolta a háborút. (Ő csak tudta: végigharcolta, és a produkció konzulense is volt). Aldrichot ennek ellenére nagyra értékelte, fantasztikusnak nevezte a vele való munkát. Volt azonban egy súlyos problémája: rengeteget ivott, gyakran jelent meg részegen a forgatáson. (Korábban a Bolondok hajójában és Cat Ballou-ban iszákost is kellett játszania). Ez különösen Charles Bronsont idegesítette, olyannyira, hogy veréssel fenyegette Marvint.

A film diszkréten kezelte a szereplők korát. A regényben Reisman kapitány 30 év körüli, Marvin viszont 42 volt a forgatás idején és nem látszott kevesebbnek. (Ellenben őrnagyi rangot kapott).  De a többiek közül is többen idősebbek voltak annál, hogy frontharcosokat alakítsanak. Mellesleg nemcsak Marvin volt veterán, hanem Borgnine, Bronson, Robert Ryan és Kennedy is.

A rendező a filmet a vietnami háború elleni tiltakozásnak is szánta, ugyanakkor az is motiválta, hogy Vietnam miatt a II.világháborúban harcoló katonák hősiessége  is elhalványult. Holott valójában a két konfliktus nem volt egymással párhuzamba állítható. Ugyanakkor az első filmek egyike, amely olyan szövetséges katonákat mutat be, akik háborús bűnöket követtek el.

Ez a film csinálta meg Donald Sutherland szerencséjét. A kanadai színész akkor már 32 éves volt, de ezzel az alakításával vált híressé, különösen azzal a jelenettel, amikor tábornoknak adja ki magát és inspekciót tart. Innen már csak egy lépés volt három évvel később a M.A.S.H. életművész sebészorvosa, és a többi nagy Sutherland-szerep.

Jim Brown-nak a film fontosabb volt, mint a sportkarrier. A Cleveland Browns csapatának tagja volt, az új idény előtti alapozásra vissza kellett volna térnie a forgatás helyszínéről, Londonból Amerikába. Art Modell, a csapat tulajdonosa megfenyegette, hogy minden nap késésért 1500 dollár büntetést kap. Brown erre sajtótájékoztatót hívott össze és bejelentette visszavonulását alig 30 évesen, kilenc profi év és számtalan rekord után. Később főleg akciófilmekben szerepelt, majd tv-s sportkommentátor lett.

Trini Lopez hamar meghal a filmben egy ejtőernyős ugrás során. Az oka: barátja, Frank Sinatra azt tanácsolta az énekesnek, hogy hagyja ott a filmezért, mert veszélyezteti zenei karrierjét. Így aztán gyorsan „kiírták” a filmből.

Lee Marvin mesélte, hogy a rendező arra kérte a színészeket, hogy vágassák le a hajukat a II.világháborús divat szerint, de legtöbben éppen csak egy kis rövidítést vállaltak. Aldrich azonban megfenyegette őket: vagy követik Marvin kefefrizuráját, vagy hívhatják az ügyvédeiket…

Nathanson állítólag egy igaz történettől ihletve írta meg regényét. A leendő filmrendező, Russ Meyer mesélte neki, aki frontoperatőr volt, és felvételeket készített katonai börtönbe zárt foglyok egy csoportjáról, akiket  titkos bázisra vittek, hogy kiképzést kapjanak szabotázsakciókra és célzott személyek megölésére. A csoportot azért hívták „piszkos tizenkettőnek”, mert nem voltak hajlandók mosakodni és borotválkozni. Valószínűleg valamennyiüknek teljes amnesztiát ígértek, ha élve visszatérnek, de senki nem élte túl az akciókat.

 

Szólj hozzá

mozi II.világháború USA A piszkos tizenkettő