2017. sze 18.

Az indonézek utálnak a legjobban gyalogolni

írta: Göbölyös N. László
Az indonézek utálnak a legjobban gyalogolni

jakarta.jpg

A stanfordi egyetem kutatói arra kerestek választ, hogy a világ melyik országának lakossága gyalogol a legkevesebbet.

46 ország polgárait monitorozták, kb. 71700 embert úgy, hogy az okostelefonjukba sebességmérőt építettek be. A gyalog megtett lépések világátlaga 4961 volt.

Kiderült, hogy a „leglustábbak” Indonézia lakói, 3513 lépéssel, míg a legtöbbet a hongkongiak 6800-at. A legaktívabbak top 10-jében Hongkongot Kína követi, majd Ukrajna, Japán, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Dél-Korea, Szingapúr  és Svájc követi. Magyarország sem áll rosszul, a 16. helyen vagyunk 5258 lépéssel, megelőzve Lengyelországot, Norvégiát, Németországot és  Finnországot  is. Indonézia mellett csak Szaúd-Arábia és Malajzia polgárai tettek meg 4000 lépésnél kevesebbet, viszont 5000 alatt teljesítettek a belga, a kanadai és az amerikai felmértek.

A gyaloglás, mint kiderült a felmérésből, szorosan összefügg a túlsúllyal és az autómentes övezetekkel.

Ahol kevesebb lépést regisztráltak, ott több a túlsúlyos ember. És ez főleg a nőket érinti, akik inaktívabbak, mint a férfiak. A nemek szerinti különbség e vonatkozásban az Egyesült Államokban és Sazúd-Arábiában a legnagyobb, a legkisebb Japánban és Svédországban.

A másik vonatkozás, a városok gyalogos zónáinak kiterjedése és a gyalogközlekedés összefüggése nyilvánvalóvá teszi, hogy a gyalogos zónák nemcsak városrendészeti, hanem egészségi szempontokból is fontosak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a mozgáshiány miatt kialakult betegségekben évente világszinten 5,8 millió ember hal meg.

Szólj hozzá

társadalom életmód mozgás USA Indonézia