2017. nov 20.

A világ legjobb országa

írta: Göbölyös N. László
A világ legjobb országa

cashless-society-in-sweden-perfect-opportunity-for-bitcoin.jpg

Svédország a Good Country Index évi jelentése szerint a legjobb, legnagylelkűbb országa. A civil szervezet minden évben szakértőket kér fel az országoknak az élet minden területén való értékelésére a gazdaságtól a szegény országoknak adott támogatásokig, az esélyegyenlőségtől a környezetbarátságig és nem utolsó sorban az életminőségig.

Ugyancsak skandináv állam, Dánia áll a második helyen, míg a 3. Hollandia. Az első 10-be még Nagy-Britannia, Svájc, Németország, Finnország, Franciaország, Ausztria és Kanada került be. (Magyarország a 24.).

Svédország elsősége többek között annak köszönhető, hogy kitűnnek a környezetvédelemben, a sajtószabadságban (ez utóbbit már évszázadokkal ezelőtt törvényben rögzítették, a világon elsőként). De a királyság, bármilyen pártok alkotják is a kormányt, a legtöbbet teszi a GDP-jével arányosan a harmadik világ országainak támogatásában, valamint a humanitárius és békefenntartó küldetések terén az ENSZ-missziók keretében.

A jelentés szerint Svédországban a férfi-nő esélyegyenlőség miatt is érdemes élni, valamint azért, mert itt a legdinamikusabb a vállalkozási kedv, magas az életminőség szintje, és a bevándorlókat is szívesen fogadják.

A La Repubblica mindazonáltal megjegyzi: a jelentésből kimaradt, hogy mindez hosszú évtizedek politikai és stratégiai választásainak gyűmölcse, különösen nagyok ebben az érdemei a svéd történelmi baloldal atyjának, Tage Erlandernek és a máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolt Olof Palménak érdemei. Csupán egy dologban marasztalja el Svédországot: a nagy mennyiségű fegyverexportja miatt. A pontosság kedvéért azért hozzá kell tenni, hogy a törvények értelmében a svéd hadiipar nem adhat el szupervadászgépeket, „láthatatlan” tengeralattjárókat, cyberwar rendszereket diktatórikus rendszerű vagy agresszív háborúkat folytató országoknak, bár az elmúlt néhány évtizedben fény derült néhány „titkos üzletre” is.

 

 

Szólj hozzá

társadalom esélyegyenlőség életminőség Svédország