Színek és foltok

Göbölyös N. László blogmagazinja

2017. júl 09.

Szendvics a sztratoszférában

írta: Göbölyös N. László
Szendvics a sztratoszférában

1965.március 23-án John Young amerikai űrhajóst szendvicsével együtt vitte fel az űrbe a Gemini 3. A zsebébe felejtette az uzsonnáját, aminek katasztrofális következménye lett: a szendvics darabjai a súlytalanság állapotában kabinszerte lebegni kezdtek, veszélyeztetve a műszereket. Még a Kongresszus…

Tovább Szólj hozzá

tudomány technika ballon élelmiszer USA KFC

2017. júl 08.

„Lollo” 90 éve

írta: Göbölyös N. László
„Lollo” 90 éve

Hihetetlen, de igaz: 90. születésnapját ünnepelte július 4-én Gina Lollobrigida, az 50-es, 60-as évek egyik legtündöklőbb olasz filmcsillaga, akit ebből az alkalomból maga Sergio Mattarella köztársasági elnök is köszöntött. Az isteni „Lollónak” van esélye arra, hogy megérje a százat, mert ez családi…

Tovább Szólj hozzá

mozi évforduló Olaszország Gina Lollobrigida

2017. júl 07.

A Nap elveszett ikertestvére

írta: Göbölyös N. László
A Nap elveszett ikertestvére

Különleges víziónak számít, amikor valaki két Napot lát az égen. Állítólag 1968. január 1-én sokaknak volt ilyen élménye, utólag ezzel magyarázzák a „Csillagév” rendkívüliségét. Aki repülőgépen utazik, annak is lehet ilyen látomása, bizonyos fényviszonyok közepette. Manapság viszont ismét arról…

Tovább Szólj hozzá

tudomány csillagászat USA Nap Nemesis

2017. júl 06.

„A számítógépek a darwini elmélet szerint fejlődhetnek”

írta: Göbölyös N. László
„A számítógépek a darwini elmélet szerint fejlődhetnek”

A strasbourgi egyetemen a komplex szisztémák digitális tanszéke a mesterséges intelligenciák kutatásának jeles francia központja. Vezetője Pierre Collet, aki a Nouvel Observateur újságírójával folytatott beszélgetés során igazi szenvedélyes kutatónak mutatkozott. -Ön a mesterséges intelligenciákat…

Tovább Szólj hozzá

tudomány evolúció technika informatika mesterséges intelligencia Franciaország Darwin

2017. júl 05.

A világ születésének hangja

írta: Göbölyös N. László
A világ születésének hangja

A New York-i Rubin Museum of Art, amely India és a Himalája művészetével foglalkozik 13 év óta, The World Is Sound címmel kiállítást rendezett a kozmosz első hangjainak, amelyeket művészek próbáltak reprodukálni. A kiállításon bemutatnak néhány régi tárgyat közöttük, például egy 18. századi  emberi…

Tovább Szólj hozzá

kiállítás művészet meditáció hang univerzum USA

2017. júl 04.

Találkozás Snowdennel

írta: Göbölyös N. László
Találkozás Snowdennel

„Meeting Snowden” a címe annak a beszélgetésnek, amelyet Edward Snowden folytatott Lawrence Lessig harvardi jogász professzorral, a szabadságjogok védelmezőjével és Brigitta Jonsdottír izlandi képviselőnővel, a Kalóz Párt vezetőjével arról, hogy miként lehet megmenteni a demokráciát. A beszélgetést…

Tovább Szólj hozzá

média hírszerzés sajtószabadság USA Franciaország NSA Edward Snowden

2017. júl 03.

A nyolcadik csoda

írta: Göbölyös N. László
A nyolcadik csoda

Képzeljünk el óriási rózsaszín-fehér sziklákat, amelyeket a természet tökéletesen lekerített, úszómedencékké formált és beékelt számtalan szilícium-terasz közé, amelyekről termálvizek folynak a Rotomahana tóba. Mögötte vízesések fakadnak a Gyűrűk Urának helyeiből. Itt rejtőzik a „világ nyolcadik…

Tovább Szólj hozzá

történelem tudomány vulkán geológia Új-Zéland