2018. jan 12.

Szuperlaza Adriano 80 éve

írta: Göbölyös N. László
Szuperlaza Adriano 80 éve

celentano.jpg

„Il Supermolleggiato” – a Szuperlaza. Ez az örök jelzője Adriano Celentanónak, aki úgy érkezett el Vízkeresztkor 80. életévéhez, hogy nem öregedett meg.

Született anarchista, divatok úttörője, egyszemélyes műfaj. Énekes, színész, bohóc, tv-showman, Olaszország nagyszájú lelkiismerete. Három gyermek apja, Claudia Mori hűséges férje 54 éve. A különös figura (Un strano típo) című film forgatásán ismerkedtek össze.

A rekordok embere. Eddig kb. 200 millió lemezét adták el és még mindig szerepel a toplistán azokkal a dalokkal, amelyeket a nála néhány évvel fiatalabb divával, Minával énekelt. Nem beszélve a számos klasszikusról, amit előadott a 24 mila bacitól az Il tempo se ne váig, az Azzurrótól a Yuppi Duig.

 

1957-ben debütált a RAI-nál, külsőleg Jerry Lewis-re emlékeztetett, rock and rollt énekelt, szertelen és rendetlen volt. A pugliai szegény családból származott, akik Északon próbáltak szerencsét. Korán otthagyta az iskolát, órásnak tanult, de hamar beleszeretett a zenébe, Bill Haley Rock Around The Clock-nak köszönhetően.  1957 május 18 a milánói Palazzo del Ghiaccióban rendezték meg az első olasz rock and roll fesztivált, amelynek győztese a 19 éves Adriano lett a Ciao ti diróval. Együttese, a Rocky Boys önmagában is olasz könnyűzene különleges pillanata volt: együtt lépett színpadra Celentanóval a modern sanzon nagyágyúja, Giorgio Gaber, a groteszk dalairól ismert színész-énekes Enzo Jannacci és a tragikus sorsú dalszerző, Luigi Tenco. Hamarosan megkapta első lemezszerződését, és jöttek az első nagy sikerek, mint az Il tuo bacio é come un rock, Il ribelle. Szerepelt Luci Fulci A juke-box gyermekei című filmben, sőt 1960-ban filmtörténetet is írhatott: ő énekel ugyanis Fellini Édes életének éjszakai szabadtéri buli-jelenetében, amely után Anita Ekberg és Marcello Mastroianni a Trevi-kútban kötnek ki.

Nemcsak már fiatalon is rekedtes hangjával, hanem egész megjelenésével, kissé bohócos öltözködésével, mozgásával felkavarta az olasz könnyűzenei életet. „Nem akartam énekes lenni, táncosnak készültem – vallotta be később egy interjúkötetben – Még step-tánc leckéket is vettem, a moziban megnéztem minden Fred Astaire-filmet. Ő táncosként, színészként, énekesként is megállta a helyét. Megőrültem érte. Egy Amerikát is megjárt toszkánai férfi tanított meg a kulcslépésekre, de amikor énekelni kezdtem, abbahagytam.” Ezzel együtt színpadi megjelenése fogalommá vált, és már egészen korán ráakadt a „supermolleggiato” jelző, amit kezdetben nem szeretett, mégis végig kísérte egész pályafutását.

Az 1961-es Sanremói Fesztiválon azzal is feltűnést keltett, hogy a közönségnek háttal állva kezdte a dalát, a 24 mila bacit. Éppen akkor teljesítette hadkötelezettségét, de rendkívüli szabadságot kapott  személyesen Giulio Andreotti hadügyminisztertől. Innentől kezdve nem volt megállás. Olaszosította Ben E. King Stand by Me-jét Pregheró címmel, jöttek olyan híres dalok, mint a Tre passi avanti, az Azzurro, az Una carezza in un pugno, a La Festa, a szenvedélyes-romantikus Storia d’amore – e sorok írójának kedvence – és mindenekelőtt Il ragazzo della Via Gluck című, önéletrajzi ihletésű dal (ebben az utcában született, a 14 szám alatt Milánóban), amelyben egyben a világ első „környezetvédő” dala, Celentano első számú védjegye. 1970-ben megnyerte a San Remó-i fesztivált a Chi non lavora, no fa l’amore című dallal, amellyel – közvetlen az 1969-es olaszországi forró ősz után – nagy vitákat váltott ki, mert a dal főhőse egy munkás, akit a felesége mindenáron dolgozni akar küldeni, kollégái viszont megverik és kiközösítik a sztrájktörőt. A La pelle pedig valóságos antirasszista himnusz – kicsit country-blues-osan. Megénekelte a nagy milánói fociderbiket az Eravamo in centomilában, amelynek szerelmesei természetesen ellentétes csapatnak szurkolnak. Megelőlegezte még a rapet is. Későbbi slágerei közül kiemelkedik a Soli, az Il tempo se ne va, vagy a Dormi amore. Abban is kortársai előtt állt, hogy már a 60-as évek közepén függetlenítette magát a nagy lemezkiadóktól, létrehozta a Clan Celentanót, amely egyszerre volt lemezcég és alkotó közösség.

De Celentano nemcsak énekes, hanem filozófus és modern prédikátor is. Nagyon ügyesen jár-kel az újító és a populista vékony mezsgyéjén. Az utóbbi években  újságoknak ír cikkeket, sőt blogot is vezet. decemberben például egy bejegyzésében támogatásáról biztosította Ferenc pápát, igazat adott neki abban, hogy „Isten nem kísértő”. A maga módján néptribunként közelíti a politikát is. A Rockpolitik és a Clark Gable-nek az Elfújta a szélben elhagzott híres mondására utaló Francamente me ne infischio…(Őszintén szólva fütyülök rá) című műsoraiban alaposan leszedte a keresztvizet Silvio Berlusconiról, a 2013-as választások idején pedig jó barátját, Beppe Grillót támogatta.

Filmszínészi pályája is figyelemre méltó. Bár ő sem kerülte el a futó slágerekre épülő zenés filmeket, tehetsége alapján többre volt hivatott. Pietro Germi Serafinójában egy naív hegyi pásztort alakít hitelesen, a Blöffben Anthony Quinn-nel alkot emlékezetes szélhámos párost, a Fehér, piros és…-ben kommunista szakszervezeti vezető, Sophia Loren partnereként. A Yuppi Dút már ő maga rendezte, miként az 1985-ös Joan Luit is, amelyben egyfajta modern Jézust játszik, akiből tv-sztár lesz. Ez utóbbit nem értette meg igazán a közönség, anyagilag nagy bukás volt, pedig a maga nemében legalább annyira mély értelmű és gyilkosan szatirikus, mint a Brian élete.

Adriano Celentano utoljára 2012-ben lépett fel élő koncerten, akkor két estén megtöltötte a veronai Arénát. A hangulatról mindent elárul ez a felvétel…

2006-ban a Rockpolitik kapcsán egy kritikus azt írta róla, hogy "tehetséges hülye". Nemrégiben Celentano visszatért e megjegyzésre. "Ha belegondolok, tényleg van némi tehetségem. És attól tartok, hogy egy kicsit hülye is vagyok..."

Szólj hozzá

rock évforduló Olaszország Zene Adriano Celentano