2018. jan 15.

2018-asok 68-ról

írta: Göbölyös N. László
2018-asok 68-ról

68/50. 5. rész

http_o_aolcdn_com_hss_storage_midas_c9db53aa4e116b472dd47f674b86cd83_205973765_000_sapa980310313620.jpg

Már legalább két nemzedék felnőtt azóta, hogy  a világot megrázták az 1968-as események, azon belül is az egyik legnagyobb hatású a párizsi május volt. Most a mai huszonévesek nyilatkoztak a Huffington Post francia kiadásának arról, hogy ők hogyan látják az egykori lázadó időket.

A 21 éves Victor politikai tudományokat tanul. Aktív tagja volt a Nuit Debout mozgalomnak, és akkor tanulmányait ideiglenesen szüneteltette. Hat hónapot töltött Calais-ban, ahol a menekülteket segítette.

„Nagyszüleim egyetemisták voltak Párizsban 68 májusában. Ők is kimentek az utcára. Mélyen érintették őket az események. A párhuzamok a Nuit debout-val nyilvánvalóak. Úgy gondolom, hogy örültek, hogy én is benne voltam. De anélkül, hogy megtagadnám 68-at, úgy gondolom, hogy a Párizsi Kommün inspirálóbb számomra, akárcsak a kurdok harcok Szíria északi részén vagy ami a chiapákkal történik Mexikóban. A Párizsi Kommün igazi forradalom volt, politikai győzelmekkel, gondolok például az önigazgatásra, a kommunizmus és az anarchizmus eszméjére. 68 májusa kapcsán felidéződik benne a nagyon párizsi, viszonylag jómódú, „baba cool” 68-asának imázsa. A pillanatokban, a rögtönzésekben éltek. A politikai győzelmek nagyon korlátozottak voltak, még akkor is, ha a például a patriarchátus, a tanár-diák viszony megkérdőjelezése fontos volt.

Ma két különböző harcot látok: az egyik helyi jellegű, mint például a sivens-i tározó ügye, a másik globális, mint például a bevándorlókkal való szolidaritás, az antifasizmus, a környezetvédelem. 68 májusának témái nem érintették úgy a civilizációt, mint ma. Igaz, hogy az egyik központi téma a tekintélyelv elleni fellépés volt. De a „Vörös Dany” figurája számomra inkább visszataszító. Számomra ő egy militáns, aki lassan, de biztosan átcsúszott a hatalom oldalára.”

Mathilde 27 éves, feminista. Két éve Hollandiában él. 2016-ban megalapította a Women Who Do Staff hírlevelet egyik barátnőjével, hogy megismertesse azokat a nőket, akik cselekszenek. Bevallása szerint sokat használja a Twittert is.

„Kelet-franciaországi földművelő családból származom. Négy nagyszülőm és az ő szüleik is földművelők voltak. Szüleim nem vettek részt 68 májusában, mert túl fiatalok voltak, meg azért, mert a 150 lakosú falunkban nem sok minden történt. Amit 68 májusáról tudok, azt az iskolában tanultam, és olvastam itt-ott. Szerintem szociális és politika megmozdulás volt, ami szükséges és nagyon jelentős volt.  Lehetővé tette, hogy sok ajtó megnyíljon a dolgozók előtt. Nem vagyok viszont biztos abban, hogy milyen hatással volt a nőkre nézve. Sok minden megváltozott a nők számára 68 májusa óta, de még nagyon nagy utat kell megtenni. Nagy tévedés azt hinni, hogy mindent elértünk. Szerintem ez tévedés és lustaságra ösztönöz. Ha megnézzük a régi fotókat, a főszereplők mind férfiak. Nem vagyok történész, nem olvastam sokat a feminizmusról, de soha nem hallottam, hogy valaki azt mondta volna: 68 alapvetően feminista megmozdulás lett volna. Inkább az a benyomásom, hogy a nőket a második, vagy a harmadik helyre szorították vissza. Azt gondolom, hogy 68 lehetővé tette a nőknek, hogy összefogjanak és szerveződjenek, hogy 68 nélkül a Mozgalom a Nők Felszabadításáért (MLF) csak évekkel később jött volna létre, hogy a Veil-törvényt, (amely szabályozta a terhesség-megszakítást) nem szavazták volna meg 1975-ben. Az antifeministák érve gyakran az, hogy jobb volt korábban. A feminizmus abban a korszakban nem terjedt ki minden nőre, csak a fehérekre és ez elfogadhatatlan volt. Nem lehet úgy komoly harcolni, hogy kihagyjuk a nők egy részét. Csak el kell olvasni az afro-amerikai feministákat, hogy lássuk: milyen őrült munkát végeznek, hogy dekolonializálják a feminizmust.

Bár a családomban anyám és nagynéném meghallgatnak és nem ítélnek el, én sokkal radikálisabb vagyok, mint ők, bár néha kiérzem belőlük a biztatást, hogy tegyem meg, amit ők nem tettek, nem tehettek, mert állt rendelkezésükre mindaz, ami nekem. Haragom a patriarchátus ellen irányul, a férfiak ellen, akik verik és megerőszakolják a nőket, a gazdasági és szociális erőszak ellen, a rasszista erőszak ellen. Van egy törekvés egymás ellen uszítani bennünket, mert könnyebb megosztva uralkodni és ez sajnos működik.”

Adrien 27 éves a France Insoumis választott képviselője lett 2017 júniusában Párizsban.

„68 májusa nem alapja politikai elkötelezettségemnek. Nem militáns családból származom, de szüleim szimpatizáltak 68-cal.

A középiskolában kialakult egyfajta romantika körülötte, az „első alkalmazási szerződés” elleni harc idején, és ez vonzónak tűnt a diákmobilizáció szempontjából. (A CPE rövidítéssel 2006-ban ismertté vált törvény 26 éven aluliaknak szólt, de olyan megszorítással járt, hogy két éven belül a munkaadó bárkinek indoklás nélkül felmondhatott. A tiltakozások miatt a kormány visszavonta a jogszabályt – GNL). így számomra ma főleg szociális győzelmet jelent. A két legjelentősebb a vívmánya a minimálbér és a negyedik heti fizetett szabadság bevezetése volt. Ez különbözik a 2018-as helyzettől. Ma inkább a meglévők akarjuk megtartani a szociális mozgalomban. 1968-ból volt valami győzni akarás. ma megvan az energiája az országnak, de hiányzik az ihlet.

Amikor 68-ról beszélünk, gyakran mondják, hogy emlékeztetek az egyik főszereplőre a vörös hajammal. Az igazság az, hogy Daniel Cohn-Bendit ma kevésbé inspirál,  útja nem olyan vonzó ma, mint ahogy akkoriban megjósolták.”

Szólj hozzá

történelem társadalom fiatalok 1968 Franciaország