Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Titokzatos, azonosíthatatlan hangok

underwater-alien.jpg

Furcsa zaj hallható a világ különböző tájain. Kitartó, zavaró zaj, amelyet az angolok elneveztek „the hum”-nak, azaz zümmögésnek. Először Bristolban jelezték még az 1970-es években.

Egyesek egy távoli dízelmotor hangjához hasonlították, mások fúróhoz. Volt, aki úgy érezte, hogy valami rengést okoz a belső fülében. A bristoli lakosok százai panaszkodtak, de kielégító választ nem kaptak.

A hangok egy időre eltűntek, de 2016 óta felerősödve újra hallatszanak. „Csak éjszaka hallom, amikor minden elcsendesül, kisebb a forgalom. Olyan, mint egy motorhang és pulzál” – mondja egy nő.

Bristol nem egyedi eset. Windsor kanadai városban a hangok morgásszerűek, egyesek Barry White mély hangjához hasonlítják. A lakók itt a közeli Detroit ipari zónájára gyanakszanak. Hasonló jelenségeket észleltek az Új-Mexikói Taosban, amely Julia Roberts ranchéről vált híressé, de Marokkóban és Borneo szigetén is.

A kutatók csak arról győződtek meg, hogy a hangok nem valami tömeghallucináció termékei. De arról, hogy honnan származhat, a legkülönbözőbb feltételezések hangzanak el. okozhatják a jéghegyek, a tengeralattjárók, a szélerőművek, a magas feszültségű vezetékek…

Az első komolyabb tanulmányt a témáról David Deming, az oklahomai egyetem tanára írta. Ebben feltételezte, hogy egyes emberek rendelkezhetnek azzal a képességgel, hogy bizony rádióhullámokat, nevezetesen a legalacsonyabb frekvenciájúakat, hang formájában érzékeljék.

Glen McPherson, a British Columbia egyetem kutató szerint a zajokat okozhatja az alacsony frekvenciájú hangok akkumulációja és az ember által generált infrahangok.

2016 nyarán az észak-kanadai vadászok jelezték, hogy titokzatos hangokat hallanak az Északi Jeges-tenger mélyéről egy kis szorosban, mintegy 100 km-re Igloolik településtől, amely menekülésre készteti a bálnákat és a fókákat. A vizsgálat itt sem talált magyarázatot. Nemrég a francia nemzeti tudományos kutatóközpont, a CNRS tanulmánya megállapította, hogy lehetséges, hogy a hullámoknak az óceánok aljához történő surlódása okozza a vibrációt.

A Mariana-árok nemcsak az óceánok legmélyebb pontja, hanem néhány év óta a legfurcsább zaj helye is ismereteink szerint. 2014 és 2015 között a szondák ezer méter mélyen lehatoltak és felvették a zajokat, amelyeket az oregoni egyetem kutatói végül bálnaéneknek minősítettek. (Persze ne feledjük, hogy a Mariana-árok mélysége több mint 11 kilométer…).

A San Diegói egyetem kutatói a migráló halakra, rákokra, medúzákra tippelnek, amelyek alkonyatkor a felszínre úsznak táplálékukért.

Unto K. Laine, az aaltoi egyetem professzora az északi fényt hibáztatja és meg is magyarázza, miért: általában a levegő, ahogy felfelé halad, egyre hidegebbé válik. Igazán hideg körülmények között és szélcsendben azonban a hidegebb levegő van a talaj közelében és a melegebb emelkedik feljebb. Ezt a jelenséget nevezik „fordított” rétegeknek. Alattuk és felettük a hideg levegőben elektromos kisülések vannak. Amikor a napszél hatására létrejön az északi fény, az elektromosság a két réteg között szikrázva kicsap. Ezek hangokat adnak ki és mágneses tevékenységet fejtenek ki, ami mérhető. A hangok az északi fény intenzitásától függően változnak.

Elméletileg nem lehet hallani, de mérni lehet a Föld morgását is – magyarázzák a párizsi fizikai intézet szakértő. A földkéreg állandó mozgásban van, nemcsak földrengés idején. Ezt nevezik „állandó szabad oszcillációnak”. Ez a mozgás nem jár zajjal, csak nem hallható frekvenciái vannak, amelyek kb. 10 ezerszer alacsonyabb, mint amit a fül érzékelni képes. Ezeket a vibrációkat mérték Réunion szigeténél a tenger mélyén.

A hangok eredetét illetően vannak még más, sokszor abszurd feltételezések, egy napon remélhetőleg bizonyosság is lesz.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cogito sum (törölt) 2018.02.14. 06:57:12

Nem csak a tengerpartokon hallani, hiszen halloták az új-mexikói sivatagban és a borneói őserdőkben is.
Sőt, én is hallom, már legalább öt éve. Főként este hallani, de néha napközben is. Nem mindig van ez a "mormogás", de az utóbi hetekben minden este hallom. Kecskemét mellett lakunk.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 10:18:50

Egyszerűen csak megszólalt a liberálisok lelkiismerete, de nem hallgatnak rá...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (88) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (150) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) film (33) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (27) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) irodalom (87) Irodalom (12) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (21) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (51) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (59) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (118) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (345) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (427) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) zene (23) Zene (140) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása