Az első kép, amely megragadja a tekintetet a belépésről, a tüntető Párizs, a zárt sorokban megjelenő rohamrendőrség, a CRS. Egy női hang emancipációt követel….
Philippe Garrel ezekkel a képekkel nyitotta meg a párizsi Képzőművészeti Főiskola 1968 májusáról szóló kiállítását, amely május 20-ig lesz nyitva. A címe: A harc képei. A francia szélsőbal vizuális kultúrája (1968-1974).
A kiállítás híres és kevésbé híres plakátokat mutat be, amelyeket az iskola diákjai készítettek: ismét láthatjuk a de Gaulle elnök árnyképét mintázó „Ő a nevetséges”-t, a „Ne zabáld meg a sajtót” és főleg a „Valamennyien nemkívánatosok vagyunk” kezdetűt.
A plakátok magángyűjteményekből, archívumokból, rendőrségi elkobzásokból származnak. Ugyanis a tüntetések és a sztrájkok idején a diákok hat hétre elfoglalták iskolájukat és létrehozták a Képzőművészeti Népi Műhelyt. (Atelier Populaire des Beaux-Arts).
A kiállítás egyik termében láthatók ennek maradványai. A nanterre-i diákok találták ki ezt a harci formát március 22-én, amikor elfoglalták egyetemüket, hogy tiltakozzanak az elavult oktatási rendszer ellen. Példájuk ragadós lett és május 8-án a Képzőművészeti Főiskola hallgatói léptek sztrájkba, majd május 14-én elfoglalták az épületet. Mintegy 30 diák – maoisták és szabadelvűek – hálótermekké alakították át az adminisztratív helyiségeket, segélyhelyet rendeztek be rendőri beavatkozás esetére. És közben elkezdtek dolgozni a műhelyben.
Mészkő segítségével készítették a plakátok másolatait, de ez hosszadalmas volt, egy délután 30-nál többet nem tudtak előállítani. Május 18-án Guy Rougemont festő állított be nekik egy szeriográfot, amilyen Andy Warhol használt New York-i Factory-jában. Ez meggyorsította munkájukat.
A május 14-én, még litográfiai módszerrel készült első plakát emblematikus. Fekete alapon három fehér betűs szó: „Üzemek, egyetemek, egység”. Ezeknek a történelmi napoknak a tétjét fejezi ki. A szolidaritást a diákok és a munkások között, két világ között, amelyeket a hatalmak, a kormánytól a Francia Kommunista Pártig szét akartak választani. A Népi Műhely visszautasította ezt a mesterséges ellentétet, részt vett minden megmozdulásban, sztrájkban, megsokszorozva egész Párizsban plakátjait, amelyeket sokszor maguk a sztrájkolók kértek. Az iskolafoglalás június 27-én a rendőrség megjelenésével ért véget, de a diákoknak előtte sikerült kimenteniük az egész felszerelést.
A kiállítás a plakátokból mintegy százat mutat be. Jelmondataik néha meghatóak, gyakran tréfásak, de mindig kritikusak. „Mi vagyunk a hatalom” – hirdeti az egyik egy felemelt öklű, pirosra festett munkáscsoporttal. „Le a pokoli hajszoltsággal” – követeli egy másik, ébresztő órával. De amelyik a legjobban kifejezi az akkori helyzetet, az Daniel Cohn-Benditet ábrázolja a „Mindannyian nemkívánatosak vagyunk” felirattal.
Ez a vezérfonala a kiállítás második részének, amelyet a 68 utáni kontesztáló éveknek szenteltek és egy egész emeletet foglal el olyan festményekkel és szobrokkal, amelyeket a Képzőművészeti Iskolához kötődő művészek készítettek. Vannak itt röpiratok, újságokból kivágott cikkek, fotók, képregények. Mind az uralmi viszonyokról, az elnyomásról, az elidegenedésről mesél. Mind azt a rendszert írják le, amelyben vannak, akik a jó helyeket foglalják el, és vannak, akikről hallani sem akarnak, mert „nemkívánatosak”.
„Nemkívánatos” volt az a 16 bányász, aki a sújtólég ölt meg Fouquiéres-les-Lens-ben 1970-ben főnökük közömbös tekintetétől kísérve. Gilles Aillaud festette meg őket. „Nemkívánatos” volt az üzemekben folyó politikai aktivitás, Pierre Overney, akit 1972-ben a Renault gyár előtt öltek meg, őrá Gérard Fromanger képe emlékeztet. „Nemkívánatosak” voltak a lakosság felé képviselő nők, akiket megalázott és hátrányos helyzetbe szorított a patriarchátus. Annette Messager készített erről a témáról egy fotómontázst.
És „nemkívánatosak” voltak a rosszul fizetett, nyomorúságos lakásokban élő emigránsok, a homoszexuálisok, akik nem tartották be a polgári és katolikus normákat a szexuális életben, a bebörtönzöttek, a fiatalok, és mindenki, aki eltért a „normálistól”
Mindezekben az években a Képzőművészeti Főiskola rendszeres politikai találkozók színtere volt. 1974-ben odáig jutott a helyzet, hogy a főiskola vezetése rendőri segítséget kért a militáns tevékenység megakadályozására. A diákok saját iskolájukban váltak „nemkívánatossá”…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
