2018. ápr 26.

Walter Veltroni: Az én 13 éves Hatvannyolcam

írta: Göbölyös N. László
Walter Veltroni: Az én 13 éves Hatvannyolcam

68/50 – 12. rész

8c4b0906-3e82-11e8-bc8c-1e438c369b8c_f6346a_1_-kb3b-uua6na8kpo04ppm-1024x576_lastampa_it.jpg

Walter Veltroni, Róma egykori polgármestere, a L’Unitá volt főszerkesztője, az olasz baloldali Demokrata Párt első vezetője, és miniszterelnök-helyettese még csak kiskamasz volt 1968-ban. De, mint a La Stampának adott interjúban elmondta, akkor 13 évesnek lenni nem olyan volt, mint ma.

-Különleges levegőt szívtunk. Olyan volt, mintha erős szél hajtott volna minket. Az az évet a Time „mirabilisnek”, azaz csodálatosnak nevezte. Nem kezdet volt azonban, inkább egy végső pillanat egy évtized óta érő kulturális és gazdasági növekedési folyamatnak – mondja Veltroni.

-Pedig a francia diákok azt skandálták, hogy „Ez csak a kezdet”.

-Inkább csúcs volt, talán egy befejező aktus. Az Alpokon túli, a tengerentúli és még inkább az olaszországi megmozdulások már az előző években érlelődtek. Azokban az években az olasz társadalomban sok progresszív változás történt, és ez olyan antitesteket termelt, amelyek szakítottak az újjal szemben zártabb, elutasítóbb, katolikus hagyományokkal. Radikálisan megváltoztak a szokások, a magatartásformák. Ezeket a gazdasági fejlődés okozta, és olyan szimbólumai voltak, mint az észak-déli Sole autósztráda, vagy a televízió. De főleg a kulturális forradalom volt az, amely elválasztotta a múltat és a jelent. A mentalitás megváltoztatásában nagy szerepe volt a tömeges iskoláztatásnak, de legalább akkor Bob Dylan és a Rolling Stones zenéjének, Martin Luther King prédikációinak, Mary Quant miniszoknyájának, az olyan filmeknek, mint a Diploma előtt, a beat-nemzedék íróinak, J.D. Salingernek, olyan festőknek, mint Andy Warhol vagy Olaszországban Tano Festának vagy Mario Schifanónak. A hosszú hajak és a rövid szoknyák törést jelentettek. Ebből jött létre a 68-as robbanás.

68_2.jpg

-Mi volt az Ön személyes tapasztalata?

-Abban az évben a Torquato Tasso iskola felső tagozatosa voltam. Én is, mint annyi más fiatal, belélegeztem 68 különleges atmoszféráját. Anyám a RAI-nál dolgozott – Apám egy éves koromban meghalt – nagyon tájékozott volt a világról. A Paese Serát olvastuk (baloldali politikai bulvárlap volt, olyan szerzőkkel, mint Umberto Eco, Edoardo Sanguineti vagy Maurizio Constanzo, felkarolta a kor új kulturális irányzatait és kontesztárorait egyaránt – GNL) és mindenről beszélgettünk. Nemcsak az én családomban volt érezhető, hogy nagy változások idejét éljük. Látom magam egy sereg osztálytársammal, amint kilépünk az iskolából és egy üzlet előtt várjuk a teherautó érkezését. És mi volt a szállítmánya? Több ezer darab a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band-ból, a Beatles remekművéből. Azok a srácok, akik 1967-ben elfoglalták Torinóban a Palazzo Campanát, Milánóban az állami egyetemet, Rómában az építészeti kaprt, mohón olvasták az olyan innovatív zenei-ifjúsági hetilapokat, mint a Ciao Amici, a Giovani és a Big és rajongtak Renzo Arbore rádióműsoráért, a Bandiera Gialláért. Aztán volt Arborénak egy másik műsora, a Speciale per Voi, ahol én is ott voltak a húsz éven aluli meghívottak között és megkockáztattam egy kérdést a dal nagyasszonyának, Ornella Vanoninak. Emlékszem egy heves vitára a fiatalok és Claudio Villa között, aki a „régi” világot képviselte és nemcsak a zenében. Ebben az évben indult el az ember a Hold felé. Minden, igazán minden lehetségesnek látszott.

-A jólétben volt a polgári jogokért való csatározás is?

-Anyám egy napon lehívott az utcára. Ott állt a mi vadonatúj Seicentónk. Ez a jólét szülte a jogok és a szabadság iránti vágyat. A tv-ben ment a csodálatos Pickwick Club, Gigi Proiettivel, és a Tivusette, amelyben maffiáról, bolondokházáról, emigrációról, abortuszról, drogról beszéltek. Az ilyen adások a gazdasági eredményekkel együtt készítették elő a terepet az új jogokért való mozgósításra.

sa12bc_230.jpg

-68-cal a fiatalok azzá váltak, amik még sosem voltak, politikai tényezőkké.

-68 őszén vettem részt először tüntetésen. Igazán lelkesítő volt. Úgy éreztük, hogy megszületett annak globális felismerése, hogy fiatalok vagyunk. Megint csak a tv volt az, amely a világba repítette azt a képet, hogy a fiatalok az USÁ-tól Japánig egységesen harcolnak a vietnami „szennyes háború” ellen. Ugyancsak 68 őszén lettem tagja az iskolai bizottságnak, amely az OKP Scarlatti utcai helyiségében kapott helyet. Vonzotta a legkülönbözőbb szabálytalan írókat, Italo Calvinót, Leonardo Sciasciát, Pier Paolo Pasolinit. Vele személyesen is találkoztam, eljött az üléseinkre, jegyzetelt. Még mindig zavarban érzem magam, ha az iskolai 68 egyes vezetői által mondott szamárságok eszembe jutnak.

-Hogyan egyeztették össze az anarchikus és a szabadelvű szelet?

-Az ifjúkommunistáknál megtaláltam, amit kerestem. 69 júniusában Enrico Berlinguer szót kért a kommunista pártok moszkvai világkonferenciáját és ott a „különös elvtárs”, ahogy a helyi lapok nevezték, elindította az elszakadást a szovjetektől. Ez fontos jel volt. 68 az ártatlanság korának a végét is jelentette. A szabadságvágyat lezárták ideológiai korlátok közé, elnyomorították.

-Elnyomták a megújulás iránti törekvést?

-A 70-es évek elején reményt keltő volt a válásról szóló  referendum, amely az olasz társadalom világiasodását jelezte. Aztán jöttek a merényletek, a terrorizmus, a heroin mértéktelen beáramlása és ezek megváltoztatták az olasz történelem útját. Kimerült az első tíz év lendülete. 68-ban minden lehetségesnek látszott, minden kölcsönös, egymással megosztott volt, az utópiáktól a politikai jelszavakig, a szexig. Az emberek élvezték a kollektív élményeket.

-Egy eltűnt világ. Maradt valami öröksége?

-Akkor a fiatalok méltán gondolták, hogy jobb élet vár rájuk, mint amilyenben apáik éltek. Most pontosan az ellenkezője történik. De az örökség megmaradt. Bárhol legyen valami kulturális kezdeményezés, abban nagyon sok a fiatal. Vagy gondoljunk az amerikai fiataloknak a fegyverek elleni fellépésére. Fiatalok, akik ugyanazokat a dolgokat vetik fel, mint akkor. A szolidaritás, a közösségi érzés. Az álmok, az új értékek megosztása. Kérdések vannak, hiányzik azonban a politikai-eszmei válasz.

 1968-proteste.jpg

Szólj hozzá

történelem 1968 Olaszország kontesztáció Veltroni