2018. ápr 27.

Történelemelőtti kisgyermek lábnyomai

írta: Göbölyös N. László
Történelemelőtti kisgyermek lábnyomai

gyereklabnyom.jpg

A régészek egy mocsár sarkában egy víziló maradványai mellett több gyermek lábnyomaira bukkant. A nyomok alapján úgy látszik, hogy 700 ezer évvel ezelőtt elkísérték a vadászatra szüleiket – írja a La Repubblica.

A leletek kivételes értékűek, mert 300 ezer évesnél régebbi emberi nyomokat nagyon ritkán találnak, gyermeklábnyomot pedig először.

Az ásatás helye Etiópia, Melka Kunture, az Awash folyó felső folyása, a szerencsés régészek pedig a római La Sapienza kutatói.

A nyomok egy kis pocsolya mellett láthatók, ahová inni jártak az állatok, gazellához, gnuhoz hasonlók, valamint madarak és vizilovak. Az állati nyomokkal keveredve felnőtt emberek nyomai is kirajzolódnak.

Az ősemberek a Homo Heidelbergensis családjához tartoztak. Datálásukat megkönnyítette, hogy egy közeli másik ásatáson találtak már tőlük maradványokat. A vadászok a helyszínen fel is darabolták az elejtett vízilovat. Elstóródva találtak körülötte kiélezett kőszerszámokat. A gyerekek közül akadt olyan a nyomok alapján, aki éppen akkor tanult járni, egy helyben ingadozhatott, mert az őt kis lábnyom többször is fedte egymást. Az egész úgy festett, mint egy családi fotó – mondták az olasz archeológusok.

Szólj hozzá

történelem régészet őskor Etiópia