Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Mit ettek a régi rómaiak, hogy le tudták győzni betegségeiket és ellenségeiket?

romani-796x336.jpg

Óhatatlanul Petronius Trimalchio lakomája – és az ennek nyomán készült Fellini-film, a Satyricon - jut eszünkbe, ahol a rabszolgák hatalmas tálakban szalonnával körített nyulat, vaddisznót, friss és szárított datolyát szolgáltak fel. A római gazdagok bősége és a szegények szűkössége között azonban mély szakadék tátongott, az utóbbiak főleg kenyeret, olivabogyót, sajtot és gyümölcsöt ettek – írja a La Stampa, amely dietotológusok véleményét kérte arról, hogy melyek voltak a rómaiak jó és rossz étkezései szokásai.

Debora Rasio onkológus szerint az átlag római étrendje vegetárius volt. Főleg zöldségekből, magukból, gyümölcsből, sajtból és tojásból állt. Halat és húst ritkán ettek. Ez egészségesebb volt a mai vegetárius étrendnél, főleg azért, mert az alapanyagok természetesek voltak, például a gabona, amit mi ma fogyasztunk, teljesen más, mivel genetikailag módosították a 70-es évek elején. Ez a Cresónak elnevezett mag növénye fele akkora, mint a régi kemény búzáé, ellenáll a betegségeknek, nem hajlik le és termékenyebb. A Cresóból később több variánst is készítettek, nem véletlen, hogy terjedésével párhuzamosan megnőtt az olyan emberi betegségek száma, mint az allergia vagy a gluténérzékenység. A rómaiaknak nem volt ilyen problémájuk, a búza mellett tönkölyt és árpát is fogyasztottak. Egy másik pozitív jellemzője az étrendjüknek az ízek teljessége: az ételek között mindig szerepelt édesség, páldul szárított gyümölcs, amit húsok mellé is használtak.

Azt is meg kell említeni, hogy a rómaiak kevesebbet ettek, mint mi. naponta háromszor étkeztek, de csak egyszer bőségesen.  Ma van, aki 5-ször, 6-szor is eszik, ezzel a felesleges kalória kerül a szervezetébe és hízik tőle.

Egy másik jó szokásuk volt, hogy korán vacsoráztak, követték a biológiai órájukat. Nekünk is akkor kellene vacsoráznunk, amikor a Nap még nem nyugszik le. Így jobban tudnánk aludni. Korlátozott időn belül is a diétázás egyik formája, amely hasznos a szervezetnek. De úgy is diétázhatunk, hogy egy-két napig csak zöldséglevest, vagy malátalevet iszunk.

A rómaiak egészségének megőrzését biztosította a káposzta gyakori fogyasztása. Tudták, hogy ez különleges zöldség. Mi már tudjuk róla, hogy leköti a káros szabadgyököket, sok benne az ásványi só, rost és C-vitamin, aktivizálja az epe enzímeit és ezzel méregteleníti a szervezetet. Jó a felfúvódás és a fertőzések ellen is.

Nicola Sorrentino professzor, dietetológus felhívja a figyelmet arra, hogy a rómaiak szerettek közösen étkezni, amit nekünk is értékelnünk kellene. Véleménye szerint olyan frenetikus világban élünk, hogy túl kevés időt fordítunk az étkezésre. Az öröm, amellyel megosztjuk másokkal az evés idejét, a mediterrán diéta lényeges része. Nem véletlen, hogy ma a táplálkozási piramis alapzatának tekintik a tudományban.

Viszont elvetendő szokás volt a szándékos hányás szokása a bőséges lakomák során. Ma már ezt inkább az anorexiások, vagy a bulimiások csinálják, de sok bajt okoz, például B12 vitamin- és vashiányt, fogromlást.

A római katonák étrendje is érdekes: főleg kenyérből, magokból készült püréből állt, de melléje fogyasztottak olajbogyót, hagymát, fügét, bort, olajat. A szárított zöldségeket is könnyű volt cipelniük. A rendelkezésre álló források szerint a legionáriusok napi kalória adagja 5000, harc idején 6000 volt. Flavio Russo hadtörténész szerint kaptuk ugyan napi 30 dkg húst is, de ezt nem szívesen ették. A napi kalória-adagjuk nagyobb volt, mint az utóbbi 500 évben az európai katonáké, amely 3500 körül mozgott. nem legenda tehát, hogy a római légiósok testesek voltak.

Galenus, Marcus Aurelius császár orvosa a kr. u. 2. században leírta az egyes ételeknek az egészségre gyakorolt hatásait. Ezeknek elolvasása ma is mindenkinek igen hasznos lenne.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2018.05.20. 23:34:23

A császárkor előtt tényleg ez volt a helyzet, annyira nem ettek húst, hogy megemészteni se nagyon tudták

Attila F 2018.05.21. 00:45:50

A genetikailag módosított búzára, meg a kapcsolatára a megnövekedett számú allergiásra van valami alátámasztás?

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2018.05.21. 01:09:04

Ezt a sok marhasagot... Mit jelent egyaltalan az, hogy le tudtak gyozni a betegsege(i)ket? Kulonos tekintettel arra, hogy 30-40 evvel rovodebb volt a szuleteskor varhao atlagos elettartamuk, mint a mienk ma? Meregtelenites? ROTFLMAO. Ahogy nyilvan az is okorseg, hogy a hetvenes evekben (2000 evvel modernebb technlogaval, mint a romaiak) szarabb buzat allitottunk elo, es meg eszre se vettuk, de cserebe 2000 even keresztul meg ugyanolyan volt, hiaba nemesitgettuk.

fordulo_bogyo 2018.05.21. 01:18:30

Komolyan?
"a gabona, amit mi ma fogyasztunk, teljesen más, mivel genetikailag módosították a 70-es évek elején" - ugy tudom, nincs GMO gabona.

fordulo_bogyo 2018.05.21. 01:29:49

Ja igen, akkor atlagosan 40-50 eves korukig eltek, ma meg 60-80 eves korig...
Ezzel szemben tudjuk, hogy a tizparancsolat betartasaval a betegsegek 80%-a megelozheto (egy masik onkologus szerint)... mi a baj az onkologusokkal?

Bicepsz Elek77 2018.05.21. 01:49:25

Ecetet is tettek az eteleikbe az emesztes miatt.
A foldmuvelo emberek mar joval tovabb eltek, mint a vadaszo-gyujtogetok.

hegecz25 2018.05.21. 02:22:13

"Debora Rasio onkológus szerint az átlag római étrendje vegetárius volt. Főleg zöldségekből, magukból"

nincs ra adat, hogy a romaiak kannibalok lettek volna, igy nyilvan nem magukbol, hanem magokbol

hegecz25 2018.05.21. 02:33:19

"Galenus, Marcus Aurelius császár orvosa a kr. u. 2. században leírta az egyes ételeknek az egészségre gyakorolt hatásait. Ezeknek elolvasása ma is mindenkinek igen hasznos lenne."

nyilvan, csakhogy azota az orvostudomany is fejlodott. A jo oreg Galenus meg anno disznokat boncolt, abbol vont le messzemeno kovetkezteteseket az ember anatomiajara vonatkozolag.

czerka 2018.05.21. 02:59:36

Régen minden jobb volt. A rómaiak legyőzték a betegségeket. Kivéce azojat, amik őket győzték le. Kaptak naponta 30 deka húst a légiósok, de nem szerették... Honnan veszik ezt? Azért csak megették. A légió békeidőben utakat, hidakat épített, mindent a hátukon vittek. Ehhez kellett az energia.
Halat se ettek. Ja, nyilván sokkal inkább helyi alapanyagokat fogyasztottak, a tengerpartokon több halat ettek, mint a hegyekben. A Földközi-tenger nagyon fontos kereskedelmi útvonal volt akkor, egyiptomi gabona, hüvelyesek, görög olivaolaj áramlott a hajóforgalommal.

TrebronC 2018.05.21. 04:39:49

Ennyi marhaságot, még nem olvastam egy helyen.

gigabursch 2018.05.21. 05:50:20

Hülye, hülye, hülye.

Az okos kutató legalább olvasta volna el Gravestöl a két Claudiusos könyvet, amiben meglehetösen sok a táplákozásos összefüggés. A mû elôtt Graves nem kevesett irodalmazott.

Ezt a brit tudósok szinvonalat kihagzhatnánk...

mildi 2018.05.21. 06:05:18

mi lenne, ha megmaradnál a kaják leírásánál, s nem mennél bele a mi egészségesm s pláne mi az a gmo, mivel nagyon nem értesz hozzá. írj inább recepteket

midnightcoder2 2018.05.21. 06:06:07

@Bicepsz Elek77: Hát nem. A korabeli vadászó-gyűjtögetők jóval jobban éltek mint a mezőgazdászok, ezt a korabeli csontvázak elemzésével anno kiderítették. Nem voltak hiánybetegségeik, és magasabbak is voltak. Viszont a mezőgazdászok sokkal többen voltak.

mindenannyi 2018.05.21. 06:06:51

A káposzta, mint olyan étel, ami segít elkerülni a puffadást? Hehe.:))

midnightcoder2 2018.05.21. 06:11:06

Amúgy a rómaiak sikerét nem a kajájuk, hanem a katonai stratégiájuk, szervezettségük adta. Mondjuk, persze az sem volt baj, hogy a szervezettségnek köszönhetően a katonáiknak mindig _volt_ kajájuk.

A bukásukba viszont tényleg belejátszhatott a táplálkozásuk, nevezetesen az általuk igen kedvelt ólom alapú édesítőszerek elterjedt használata az arisztokrácia körében.

holloczki 2018.05.21. 06:12:32

Ennyi baromságot egy helyen... Egy olyan korból kellene életmódbeli szokásokat tanulnunk, ahol feleannyi ideig éltek az emberek? Gratulálok.

A 70-es években biztosan nem módosítottak genetikailag búzát, inkább baktériumokkal próbáltak hasznos dolgokat előállíttatni. 1983-ban jelent meg az első GMO növény, ami egyébként dohány volt. Ez az állítás is annyira megalapozott tudományosan, mint a felfúvódás ellen hatékony káposzta, vagy mint a katona, aki nem eszik szívesen húst.

Borzasztó írás, inkább írjon a szerzője dalszövegeket, azzal remélhetőleg kevesebb kárt okoz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.05.21. 06:31:32

A posztok írását valamiféle pszichiátriai alkalmasság vizsgálatnak kellene megelőznie! Borzalmas baromságot lettek itt összehordva.

morph on deer 2018.05.21. 06:37:34

“A rendelkezésre álló források szerint a legionáriusok napi kalória adagja 5000, harc idején 6000 volt.“

Gondolom minden étkezés mellé járt a gondosan kiszámított kalóriaérték, tájékoztatásul..! Ezt különösen harc idején lehetett volna érdekes látni.

“A római katonák étrendje is érdekes: főleg kenyérből, magokból készült püréből állt, de melléje fogyasztottak olajbogyót, hagymát, fügét, bort, olajat.”

Valak már kikalkulálta, hogy mennyi “magokból készült püré” kell 5-6000 kalóriához?
Úgy ránézésre elég komoly mennyiségnek tűnik, persze függ attól is, higy milyen magokból készült az a püré, de akkor is elég sok lehetett.

(Csak eg megjegyzés: a növények nemesítése és keresztezése végső soron ugyancsak GMO, csak épp lassabb és körülményesebb.)

“A szárított zöldségeket is könnyű volt cipelniük.”

Valószínűleg, de honnan hová cipelték, és főleg minek?

Nem azért, de ritka zagyvára sikeredett a ‘mű’. Nem tudom, kogy ez csak egy hevenyészett fordítása-e egy kusza irománynak, vagy csak egy vázlatot sikerült megkapnunk ismeretlen okból, de komolyan kérdem, muszáj ilyesmit ebben a formájában publikálni?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2018.05.21. 06:50:39

Ez a blog is csak a zindexet minősíti. Mellesleg a kedves poszoltó evett már káposztát? Gondolok itt a nem puffaszt kitételre.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2018.05.21. 07:16:52

@hegecz25: 1776-ban még sokat tudtak az orvosok, éltek az ősi hagyományok. Például a macskaevésről: www.instagram.com/p/BihriRXhoIU/
Minden jobb volt régen!

$pi$ 2018.05.21. 07:28:13

Az, hogy a római katonák nem szívesen ettek húst egy marhaság, természetesen rendszeresen ettek húst és természetesen nem méltatlankodtak miatta.

Ez a legenda valószínűleg onnan származik, hogy a római étrend központi fogása volt a kenyér. Előfordult, hogy a katonáknak idegen vidéken nem jutott kenyér, helyette hússal pótolták a kalóriát. Na ekkor méltatlankodtak a katonák, azon voltak kiakadva, hogy nincs kenyér, nem azon, hogy hús viszont van.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2018.05.21. 07:40:27

@$pi$: Ez elég pontos, itt is ezt írják:
The Logistics of the Roman Army at War: 264 B.C. - A.D. 235
szerző: Jonathan Roth, Jonathan P. Roth
books.google.hu/books?id=LfRiXN5hhCUC&pg=PA32&lpg=PA32&#v=onepage&q&f=false

fáZoltán 2018.05.21. 07:45:30

"(Csak eg megjegyzés: a növények nemesítése és keresztezése végső soron ugyancsak GMO, csak épp lassabb és körülményesebb.)"
Pontosan, és még csak azt sem lehet tudni mik történnek a növényekben egy egy nemesítésnél, ellenben a rendes GMO növénynél pontosan lehet tudni milyen gén vagy plusz promoterek kerülnek be. Nemesìtés évezredes története során a a fenotítpus alapú kiválasztás volt mérvadó bármi féle háttértudás nélkül.... miért baj ha a genetikai és molbiol ismeretek is felhasználásra kerulnek megfelelő ellenőrzés mellett?

Glaubersó 2018.05.21. 07:52:22

Ez az esti mese rovat?

fáZoltán 2018.05.21. 07:52:27

A szerző tipikus esete azoknak a magukat szakértőnek nevezett kóklereknek akik a gyúrós oldalakon meg 3 napos diatetikus képzéseken művelődnek-aztán osztják az észt/hülyeséget/ szó szerint csípőből megfelelő háttértudás nélkül. Kedves szerző menj fel egyszer legalább a pubmedre, vagy researchgate-re és nézz utána a dolgoknak,de sztem már a wikipedia is nagy előrelépés lenne!

Artie 2018.05.21. 07:52:56

@triumphator: meg persze méregtelenít.

Továbbá a Föld lapos, és a Balaton se létezik

baraka 2018.05.21. 08:05:34

Ennyi marhaságot rég olvastam, viszont jókat tudtam nevetni :)

masada 2018.05.21. 08:45:55

Kedves szerző (vagy ilyesmi)! Rómában élek és az olasz és római kultúra nagy híve vagyok. Ennyi baromságot már rég olvastam! A rómaiak halat, sok gyümölcsöt, zöldséget ettek és főleg a castelli romagni, tehát Róma környékéről származó disznóhúst és vaddisznót (rengeteg volt már akkor időkben is) fogyasztották. Elég elolvasni a korabeli feljegyzéseket, megnézni a domborműveket, szobrokat és mozaikokat. Miért kell hülyeségeket kitalálni?! Miért kell butíttani másokat?!

ProsTata 2018.05.21. 08:52:01

A rómaiak relatív jó egészségi állapotának nem sok köze van az étrendjükhöz.
Visszatekintve a történelemben azt látjuk, hogy a legnagyobb problémát a járványok okozták, amelyek olykor a népesség 20-50%-át is kiirtották. A járványok kialakulásában azt gondolnánk, hogy a higiéniai szokások, vagy még inkább hiányosságok is szerepet játszottak, de leginkább az kellett hozzá, hogy nagyobb tömegben éljenek emberek együtt és a kereskedelem fejlődése
Ezek igaz állítások, valami mégis hibádzik. Róma az akkori világkereskedelem központja volt, a higiéniai szokások a vízvezetékek ellenére nem voltak azért annyira jók mint gondolnánk és mai szemmel is nagyvárosi népesség élt viszonylagos összezártságban. Mégsem tudunk igazi nagy járványokról.
Valami még hiányzik a képletből... Korábban egy külföldi tanulmányban érdekes dolgot olvastam erről és nagyon valószínű, hogy van benne valami.
A járványok egy jelentős része összefüggésben áll az ivóvízzel. A római vízvezetékek bár friss vizet szállítottak a városokba, ennek ellenére azok inkább jelenthettek volna járványveszélyt.
Nos a tanulmány a rómaiak "iszákosságára" vezeti vissza a járványokkal szembeni védettségüket. Rómában már a gyerekek sem (!) ittak tiszta vizet! Bort, vagy minimum vízzel hígított vizet ittak. A legtöbb baktérium igen érzékeny az alkoholra. A borral hígított vizet, vagy inkább hígított bor alatt a legalább 50%-os bor tartalmat kell érteni. Ennek alkoholtartalma a legtöbb abban a korban ismert tömeges megbetegedést okozó baktérium csíraszámát a vízben kritikus szint alá csökkenti, vagy akár sterillé is teszi. ilyen például a kolera, amely járványa később a középkorban időről időre végigsöpört Európán.

Egyébként meg meg toll a fülébe a bloggernek a szürke betűkért, majd kifolyt a szemem!

ProsTata 2018.05.21. 08:54:32

@ProsTata:
"vízzel hígított vizet" :-D
Na ezt nem így gondolta, helyesen "vízzel hígított bort"! :-)

flashpointer2 2018.05.21. 09:09:14

Miert kell kenyszeresen minden sor vegere valami szemelyes hozzafuznivalot beilleszteni.

Gekko 2018.05.21. 09:27:16

Az epe méregtelenít... Meg az internet félhülyéi.

$pi$ 2018.05.21. 10:01:18

Megjegyzem méregteleníteni én is szoktam. A májammal... :D

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2018.05.21. 10:02:16

Nem az első eset, hogy a kommentelők az okosabbak...
@gigabursch: A Claudius-regényeket néhány évente újraolvasom (meg a többi Graves-könyvet is).

HARP3R 2018.05.21. 10:20:51

Lucullus, egy híres római hadvezér - aki az első triumvirátus korában élt, Julius Caesar kortársaként a Krisztus előtt első században (Kre.109-56) - visszavonulását követően legendásan nagy lakomákat tartott, gazdag udvartartásában. Grandiózus étkezésein néha százak jelentek meg és 8-10 fogást tálaltak fel, melyek közt néha hánytató pávatollakat és hánytató tálakat osztottak ki, hogy a vendégek gyomrába férjen az újabb adag étel.

Boar. 2018.05.21. 10:25:11

Valami barom írt egy, a vegetáriánus életmódot támogató cikket tele hazugságokkal. Egy másik barom lefordította-rosszul-aztán idevágta...
Bravó.
Egyébként belegondolt valaki, hogy a napi 5-6000 kalóriát növényi alapú étrenddel hogy lehet bevinni? Pláne ha ennek az energiának az elégetéséhez egész nap keményen kell dolgozni(ez kb. egy erdei munkás vagy bányász kalóriaigénye) vagyis nem ér rá az illető kényelmesen kérődzni mint a barmok...

Kedélyes Paraszt 2018.05.21. 10:37:20

balfasz fingjoska aki ezt a sok marhasagot kitalalta.

Kedélyes Paraszt 2018.05.21. 10:38:06

istenem, atyam, hogy elnek ekkora marhak!

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2018.05.21. 10:43:09

Nem azért javasolják a napi 5-6 étkezést, hogy, elhízzunk, hanem azért, mert a napi ajánlott kalóriabevitel ennyi alkalomra elosztva (!) kevésbé terheli meg a hasnyálmirigyet.
A Nap télen igen korán nyugszik, nálunk a legrövidebb napon délután 3 óra 47 perckor, ami vacsorának eléggé korai lenne, ha utána másnap reggelig nem eszel.

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2018.05.21. 10:47:07

Hogy lett ebből egyébként főoldalas írás? Az indexnél valaki beválogatja? Ha igen, akkor az is jelent valamit :-)

morph on deer 2018.05.21. 11:13:49

@riel:
Hát kiemelkedő élmény, kár is lenne tagadni. Ha nem itt lenne, sokan nem tudnánk róla, és az komolyan hátráltatná a táplálkozástudományi ismereteink fejlődését!

Ez nem vicc, hiszen így számtalan értelmes és tájékoztató hozzászólást olvashattunk, amely mind elmaradt volna egyébként...
:)

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.21. 11:14:05

Még 50 évvel ezelőtt is sokkal kevesebb húst és cukrot ettek z emberek, Kínában még ma is.

Persze véletlenül sem vegetrianuzmusból, hanem csóróságból. És persze sokkal többet is mozogtak.

Mégis sokkal rövidebb ideig éltek, szóval ez nem ilyen egyszerü.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.21. 11:30:03

@riel: Egész a villany bevezetéséig, sok helyen Magyarországon az 50es évekig a paraszt elment aludni amikor a nap lement és hajnalban kelt. Úgyhogy korán evett.

Én még ismertem a 90es években olyan parasztbácsit aki így élt.

És igen majd 80 évesen nagyon jól bírta a fizikai melót egész nap. Az is marhaság különben hogy az emberek 30-40 évig éltek az ókorban meg a középkorban, lótojt.

A várható átlag élettartam volt alacsony, mert gyerekkorban sokan meghaltak, de aki túlélte ezt meg járványokat, az simán ugyanaddig élt mint a mai emberek.

midnightcoder2 2018.05.21. 11:43:44

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Azért annyira nem. Nyilván volt aki igen, de Pl. ha csak az uralkodókat nézed ott is azt látod, hogy ők is elég korán haltak. A gyalogok pedig jó eséllyel még kevésbé voltak hosszú életűek. Pl. Könyves Kálmán 46 évig élt, fülgyulladás vitte el. Akkoriban simán bele lehetett halni olyasmibe is, ami az antibiotikumok és a steril műtéti körülmények óta csak kisebb balesetnek számítanak.

midnightcoder2 2018.05.21. 11:47:31

@Boar.: Be is vitték szerintem, és el is égették. Legalábbis a legionáriusok elég szorgalmasan utat is építettek amikor épp nem harcoltak. Ezzel együtt nem hiszem, hogy az ókori legionáriusoknál túl sok nyugdíjat kellett kifizetni az ő életmódjuk mellett.

Boar. 2018.05.21. 11:57:11

@midnightcoder2: Be is vitték, csak nem magokból...

gigabursch 2018.05.21. 11:57:26

@midnightcoder2:
Nos, ami azt illeti, hogy magyar királyaink "érdekes és gyors lefolyású" betegségei hogyan is működtek, arról talán érdemes elolvasni Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok c. könyvét.

2018.05.21. 11:57:58

@Bicepsz Elek77: Ez hatalmas tévedés. Amikor elterjedt a földművelés, katasztrófálisan rossz, egyoldalú táplálkozást terjesztett el. Pl. a rozs-búza alapú étrend, vagy a rizs. Az élet szörnyűvé vált a hiánybetegségek következtében, de sokkal nagyobb számú embert lehetett eltartani. Ez volt az egyetlen előnye.

Boar. 2018.05.21. 11:58:29

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Ez egy idealizált kép a paraszti életmódból, amúgy egy szó sem igaz belőle...

Fredddy 2018.05.21. 12:08:15

@ProsTata: voltak Rómában is járványok bőven, ha a várost teljesen kihalasztani nem is sikerült nekik. Az ókori történetírók nem egyet megemlítenek.

A régi idők nagy járványainál egyébként fontos volt az is, hogy milyen egészségi állapotú populációra csaptak le. Az igazi nagy járványok általában éhínségek után támadtak, amikor az éhezés miatt legyengült szervezetű emberekkel könnyen végezhettek.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.21. 12:10:42

@Boar.: mi ebben az idealizált?

paraszt szinte mindent magának csinált, pénzt szinte semmiért nem adott a 20. századig

gyertyát max sátoros ünnepen vett elő

akkor szerinted mit csinált a sötétben, malmozott?

midnightcoder2 2018.05.21. 12:19:24

@gigabursch: Van, de azért volt bőven olyan is, aki tényleg természetes halállal halt. A nem természetes pedig szintén elég gyakran előfordulhatott a gyalogok között is. Paraszt belelép egy tüskébe, vérmérgezés meghal. Paraszt rosszat szól, megkorbácsolják, elfertőződik, meghal. Parasztot agyonveri az ivócimborája, meghal. Paraszt simán éhenhal vagy megfagy. Parasztot megeszi az erdőben a farkas, medve. Sok lehetőség volt akkoriban.

Boar. 2018.05.21. 12:20:57

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Gyertyát és petróleumlámpát nem csak a sátoros ünnepeken vettek elő, ez egy baromság. A jószág ellátása nem a napkeltétől, napnyugtától függött.
Ha napszámba járt a parasztember, akkor meg kellett jelennie napkelte előtt és estig dolgozott, a saját jószágait már kora hajnalban, sötétben el kellett látnia és este, amikor hazaért, szintén.
Az öregekre volt jellemző, hogy a "tyúkokkal fekszenek" vagyis napnyugtakor lefeküdtek.

midnightcoder2 2018.05.21. 12:21:02

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Pontosan. Nagyapáméknál is ez volt, gyerekként úgy nőttem fel, hogy téli estéken egyre sötétebb lett, és csak már nagyon későn kapcsoltuk fel a villanyt. A nagyszüleim erősen takarékoskodtak az árammal, így szokták meg.

Boar. 2018.05.21. 12:22:59

@midnightcoder2: Ma sem ritkaság, hogy az adófizető eltöri valamilyét, bekerül a kórházba, kap egy fertőzést és "jobb" esetben amputációk sora vár rá, esetleg meghal...

midnightcoder2 2018.05.21. 12:23:45

@Boar.: A napszám és a saját földjén dolgozó paraszt külön műfaj volt. És én bizony nemigen tudok arról, hogy a nagyapámék sötétben látták volna el az állatokat, kivéve ha Pl. ellett a tehén.

Boar. 2018.05.21. 12:23:55

@midnightcoder2: De felkapcsolták a villanyt...ha későn is...

Boar. 2018.05.21. 12:25:29

@midnightcoder2: Tévedsz. Amelyik parasztnak nem volt annyi földje, hogy el tudja tartani a családot, az eljárt napszámba is.

midnightcoder2 2018.05.21. 12:26:21

@Boar.: De, azért elég ritkaság, kivéve ha olyan baja van amivel ma még nemigen tudnak mihez kezdeni a kuruzslók, Pl. cukorbetegség miatti fekély a lábon. De nagyon nem mindegy egy fertőzésnél, hogy van-e antibiotikumod vagy nincs.

midnightcoder2 2018.05.21. 12:28:24

@Boar.: Végül fel, ahogy a paraszt is felkapcsolta egy időre a petróleumlámpát amíg vacsorázott, legalábbis gondolom hogy nem sötétben ettek.

Boar. 2018.05.21. 12:42:04

@midnightcoder2: Ritkaság? Sajnos nem.
Amikor a törésedre inkább azt mondják, hogy nem műtik meg mert nagyobb a fertőzés kockázata mint azé, hogy rosszul forr össze? Amikor a fórumtársunk lábfejében eltört egy csont egy ráejtett súlyos tárgytól, műtét-fertőzés-amputációk sorozata egyre feljebb majd a szövődmények miatt halál?
Mindezt a 21.században ahol a kórházban van a legnagyobb esélyed olyan baktériumfertőzésre amivel szemben tehetetlenek a használt antibiotikumok.

kolompar lole 1113 2018.05.21. 13:59:52

Ez a "régen minden jobb vót" annyira unalmas már. A paleo bazmeg nem az hogy nyersen eszel mindent, hanem hogy eszed amit találsz, örülsz hogy van. Nem C vitamin meg finnyáskodás. Aztán olyan 30 évesen ki is fingott, igaz ebben az orvostudomány teljes hiánya, meg a harcolgatósdi is közrejátszott, de akkor is.

kolompar lole 1113 2018.05.21. 14:05:10

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Csak nem élt addig. Az elvi esélye persze megvolt rá, és talán 1-2 ki is hőzta 70-80 éves korig, de azért arra nem kellett nyugdíjbiztosítást építeni. A tömegek előtt ez nem volt opció, járvány volt, éhezés, háború, 30 éves várható életkor.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.21. 14:18:32

@kolompar lole 1113: Persze, csak a várható életkort főleg az húzta le hogy 6 gyerekből 2-3 nem érte meg a felnőttkort.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.21. 14:19:55

@kolompar lole 1113: Ami azzal is járt hogy aki viszont megérte a felnőttkort, az jobb egészségnek örvendett mint a mai emberek.

midnightcoder2 2018.05.21. 14:41:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Bizony, és büszke is vagyok erre. Sok mai embernek sem ártana, ha a világot nem csak a tévéből ismerné.

midnightcoder2 2018.05.21. 14:44:51

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Ráadásul eleve csak a jó géneket adta tovább. És ezzel el is érkeztünk a mai orvostudomány legnagyobb problémájához. Az evolúció nem áll le, ha a szelekciót ki is kapcsoljuk, a mutáció és a kombináció marad. Aminek pár generáció után elég csúnya vége lehet. Sőt, szerintem már van is.

kolompar lole 1113 2018.05.21. 16:01:29

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Az is, de a felnőttkor se tartott túl sokáig. Ahogy ma se él mindenki 120 évet, pedig van 1-2 ember akinek ez sikerült. Szóval a gyerekhalandóság csak 1 ok, de volt ott más is bőven, felnőttkorban is sokkal könnyebb volt meghalni mint ma.

kolompar lole 1113 2018.05.21. 16:04:53

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Ebben is csak annyi az igazság mint a "paleo egészségesebb"-ben. Aki túlélte, annak kb. olyan volt az immunrendszere mint ma a Gangeszban mártózó indiaiaknak. A többi meg az elhullottak rovatban szerepelt, ma meg simán túléli az orvosoknak, az elegendő kajának és a tudományos fejlődésnek köszönhetően. Nem is olyan régen még egy sima influenzába is bele lehetett halni (mondjuk ma is ha elég tuning az az influenza).

kolompar lole 1113 2018.05.21. 16:05:59

@midnightcoder2: Ez mind szép és jó, egész addig amíg nem nálad vannak a rossz gének. Mert akkor ugye egyből megy a kapálózás hogy hagyjuk a természetes szelekciót, ide az orvost azonnal!

WildBear 2018.05.21. 16:59:53

Ennyi ostobaságot régen olvastam már egy helyen.
Ennyire nívótlan már az Index, hogy ezt címlapra teszi..?!

midnightcoder2 2018.05.21. 17:41:39

@kolompar lole 1113: Nyilván mindenkinek a saját és a hozzátartozói bőre a legfontosabb. De ettől a folyamatok nem változnak.

$pi$ 2018.05.21. 23:21:25

@midnightcoder2: "Az evolúció nem áll le, ha a szelekciót ki is kapcsoljuk, a mutáció és a kombináció marad. Aminek pár generáció után elég csúnya vége lehet. Sőt, szerintem már van is."

Az evolúcióhoz két dolog kell. Mutáció és szelekció. Kombináció nem szükséges, de szelekció nélkül nincs evolúció.

Clodovicus S. Carolus 2018.05.22. 00:01:31

"Jó" ez a cikk, na!. Olyan bulváros, felszínes és semmitmondó. Épp a zindexre illik. Ha egy kicsit figyelmesebb az olvasó az indexen meg a kettesen meg a bloghun efféle művek töltik ki az oldalakat. A többi blog portálról meg már nem is beszélve. Úgy zuhan a színvonal, ahogy a forint árfolyama.

Reactor 2022.04.25. 00:30:25

Egy biztos: nem Scitec,Jumbo, Napó meg Stana képezte az étrendjüket. És mit ad Isten, jóval erősebbek voltak a mai koxi-maxiknál.

@atleta.hu: Augustus, Diocletian és jópáran igen szép kort értek meg. Szó nincs arról, hogy 40 év felett hullottak az emberek mint a legyek.

@WildBear: A Zsindex mikor volt nívós? Antimagyar legalja hazugsággyár.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása