2018. jún 01.

Philip Roth hagyatéka

írta: Göbölyös N. László
Philip Roth hagyatéka

roth.jpg

A májusban elhunyt nagy amerikai író, Philip Roth halála alkalmából a világsajtó nemcsak különleges írói pályáját idézte fel, azt a szomorú tényt, hogy soha nem kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, hanem korábbi interjúit is újra leközölte. Így tett például a római La Repubblica azzal a beszélgetéssel, amely 2017. szeptemberében jelent meg.

-Amióta abbahagyta az írást, Ön újra elolvasta szeretett íróinak könyveit, majd a saját műveit, de a Portnoy-kór előtt abbahagyta, holott ez a regény nagy helyet foglal el az életművében. Nem ebben talált rá a saját hangjára?

-Találtam egy hangot a Portnoy-kórban. De ez nem annyira az én hangom volt, hanem a megfelelő hang egy könyvhöz. Tapasztalatom szerint minden könyvnek kell, hogy legyen egy saját hangszíne, amely jellemző a témára. A Portnoy-kórnak van egy bizonyos hangja, de például a Kebelnek egészen más. Így van ez a könyveim nagy részében.

-Ön azt mondja magáról, hogy egyszerűen csak amerikai író és nem amerikai zsidó író. Portnoy a nőkön keresztül akarja meghódítani Amerikát. Egyszerűen amerikai akar lenni, nem egy Amerikában élő zsidó.

-Portnoy nem író, nem lehet velem összehasonlítani. Az én zsidó tapasztalatom Amerikában az, hogy amerikai vagyok Amerikában. Portnoy megpróbál dramatizálni egy problémásabb helyzetet, amit én íróként átéltem.

-Ezt a regényét felidézi A megszabadított Zuckermanban, aki ír egy botránykönyvet, a Carnovskyt. Ez az ő negyedik könyve, mint a Portnoy Önnek.

-Ön egy olyan regényről beszél, amelyet Zuckerman ifjú korában írt, annak minden kellemetlenségével. Akkoriban én is nehezen tanultam meg néhány dolgot, mivel én is, mint egy botránykönyv írója váltam híressé. És egy komikus regény sokat ígérő tárgyává tettem.

-Lát valami hasonlóságot Portnoy és Mickey Sabbath, a harmincéves provokátor és a hatvan éves megállapodott férfi között?

-Nem, két nagyon különböző emberről van szó. Portnoy halálos ellentmondás foglya a morális és társadalmi fék, valamint a szexuális szabadosság vágya között, míg Sabbath fékevesztetten szabados. Sabbath szenvedésének semmi köze sincs a szexuális visszafogottság érzéséhez, vagy meglétéhez. Attól szenved, amit megtanult a halálról és a veszteségről. Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe megírni A kebelt, ha nem csodáltam volt Kafka Átváltozását, de nem tekintem sem paródiának, sem tiszteletadásnak, még ha van is, aki annak tartja. Nálam úgy született, mint a megszabadított Zuckermannál, abból az élményemből, hogy a Portnoy sikere folytán szexuális híresség lettem.

-Itt jelenik meg először Kepesh A vágy professzora és a Haldokló állat előtt. Ez a szexuális trilógiája? A nemi vágy becserkészése a maga teljességében, őrületében? Az első komikus, a másik kettő tragikusabb regénnyel?

-Ön tökéletesen írta le a Kepesh-regényeket. Olyan embert akartam ábrázolni, aki három különböző erotikus életet él. Egy groteszket, egy hagyományosat és egy szabadot, felelősség nélkülit, amely az élvezet keresésére irányul. Kepesh erotikus hedonista, a szeretkezés esztétája, groteszk, konvencionális, hedonista egyszerre. Olyan volt, mint leírni egy mintaember egész erotikus életét.

-A Férfiéletem humorát, úgy tűnik, nem értették meg. Főleg nem a nők. Gondolja, hogy a nők nem fogékonyak a humorra?

-Vannak, akik fogékonyak, vannak, akik nem. A férfiak és a nők között is.

-Nem a Férfiéletem miatt lett nőgyűlölő hírneve? Önéletrajzként értékelték, és a nők iránti gyűlöletét fejezi ki benne. Pedig Tarnopol csak a saját feleségét gyűlöli.

-Tarnopol szégyenletes csalásai miatt gyűlöli a feleségét. Mauriac egy hűtlen és gyilkos szándékú feleséget ábrázol a Thérése Desqueiroux-ban, akit gyűlöl a férje, mert meg akarta mérgezni. Emma Bovary gyűlöli Charles-t, aki nem bűnöző és nem is hűtlen. Tarnopol mély fájdalma felesége hűtlensége miatt nem teszi sem őt, sem az írót nőgyűlölővé.

-Az Összeesküvés Amerika ellen olyan rémtörténet, amely nem történt meg. Ebben 1940-ben egy szélsőjobboldali elnök kerül a Fehér Házban. Nem ezt a rémálmot éli át ma Amerika?

-Ma is rémálmot él meg, mert az elnöknek választott ember rosszindulatú, önimádó, beteges hazudozó, tudatlan, bosszúálló és ezzel még minimalizáltam a hibáit. Minden nap sokkolnak bennünket az éretlen kijelentései és korlátlan a veszély, amelyet Amerikára és a világra hoz.

-Ön szerint feléled az antiszemitizmus?

-Nem. Vannak megnyilvánulásai a nacionalista szélsőjobb részéről, de azt nem lehet mondani, hogy a nemzet antiszemita, vagy kész gyűlölni a zsidókat.

-És a rasszizmus az afro-amerikaiakkal szemben?

-Természetesen vannak komoly problémák, amelyeket az afro-amerikaiak hosszú ideig tartó elnyomása és azok egy részének továbbélése okoz, de nem hinném, hogy az amerikaiak nagy része heves rasszista lenne. Azt gondolom, hogy csak a Kongresszusban van egy csoportocska heves rasszista és egy a Fehér Házban.

-Ön sajnálja, hogy az új kommunikációs eszközök miatt kevesebb a komoly olvasó?

-Fogynak és nem látom, hogyan lehetne ezt a tendenciát visszafordítani.

-Amióta nem ír, Önnek van iPadje, iPhone-ja, elektronikus címe, minden, amit korábban elutasított, mégis komoly olvasó maradt. Jelenleg mit olvas?

-Az utóbbi években főleg az amerikai történelemről szólókat. Egész életemet azzal töltöttem, hogy regényt olvastam, írtam, tanítottam. Most hogy már nem írok regényeket, máshoz van kedvem. Olvasok néha regényt, néha újraolvasom, amelyik tetszett, de életem középpontja már nem a történet-mesélés. Különös, nem gondoltam, hogy ez megtörténhet vele. De sok más dologról sem tudtam elképzelni, amik mostanában történnek velem.

A La Stampa a Roth utolsó interjújának felidézésével tisztelgett az elhunyt író előtt. Ebből idézünk néhány gondolatot.

„Szüleim nagyon fontosak voltak számomra, nagyon jók voltak, sok szeretettel neveltek testvéreimmel együtt. De a közösség, amelyben felnőttem, ez a nagy zsidó negyed is olyan volt számomra, mint egy szülő. Csak néhány nem zsidó család élt ott. Így igazán biztonságban éreztük magunkat. A háború alatt Amerika nem volt veszélyben, bár részt vett benne. Tudtunk az antiszemitizmusról is, mert a 20-as, 30-as években az Egyesült Államok nagyon antiszemita ország volt. És nyilvánvalóan tudtunk Hitlerről is, tudtuk, hogy vannak olyan helyek, ahol lenéznek bennünket. Itt azonban igazi közösségi szeretet uralkodott.

Mindig fontos volt számomra a tudat, hogy zsidó vagyok, bár a vallást nem gyakoroltam. Utoljára akkor voltam zsinagógában, amikor a bár-micvát csináltam. Nagyon korán világos lett számomra, hogy a zsidók milyen nehéz történelmi helyzetben élnek. Ami könyvem szereplőit illeti, azért választottam zsidókat, mert ismertem őket és érdekeltek. A zsidó tudat jelentősége azonban számomra később csökkent….

…Kafkát csak húsz éves koromban kezdtem Kafkát tanulmányozni. De nem tudtam igazán, ki ő. A harmincas éveimben újra elolvastam műveit és akkor éreztem rá erejére, nagyságára. Ekkor kezdtem őt tanítani és nagyon közel kerültem írásaihoz. Aztán elmentem Prágába, az első alkalommal mint egy zarándok. Kafkában az fogott meg, hogy a helyzetek minden aspektusát megvizsgálta és állandóan kiforgatta. A komédia, a végletes frusztráció, a végleges csapda dramatizálása – mindez szólt hozzám. Nem írok úgy, mint ő, de a lelke ott van minden mögött, elrejtve, de ott van.

A 70-es években tanítottam a pennsylvaniai egyetemen, volt egy kurzusom Kafkáról. Írtam az osztály számára egy életrajzot róla és akkor elképzeltem, hogy Amerikába menekült és ő a tanárom a zsidó iskolában…”

 

Szólj hozzá

irodalom zsidóság USA Philip Roth