Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Egy anya tipikus napja 1968-ban és 2018-ban – ahogyan a Le Figaro elképzeli
68/50 – 18. rész

femmes_68.jpg

1968 50. évfordulója alkalmából a Le Figaro elképzelte két anya tipikus napját: az egyik 68-as, Nanterre-ben tanít, a másik 2018-ban és start-up cége van.

Mi változott 50 év alatt?

A 68-as Françoise 31 éves. Történelem-tanár. Írt egy könyvet a guatemalai forradalomról. A szerzői jogdíjból és szülői támogatásból vásárolt Párizs V. kerületében egy lakást. Elvált Micheltől, aki gyakornokként dolgozott Nicaraguában. Kislánya, a 7 éves Frida kísérleti iskolába jár. Françoise olyan mozgalomban tevékenykedik, amely a diákok és a munkások közötti kapcsolatokat akarja erősíteni. Van egy kiskutyája is.

A 2018-as Clara 37 éves. Társalapítója start-upjának. Párizs IX. kerületében vett lakást 25 éves hitelből. Jacques a barátja, két gyermeke van. Öt évi erőfeszítés után sikerült őket beiratni egy kéttannyelvű iskolába. Francia nyelvleckéket szeretett volna adni szíriai menekülteknek a XV. kerületi befogadó központban, de idő híján inkább egy közösségi gyűjtési kezdeményezésben vesz részt. Instagram- és Linkedin-függő.

Reggel 7 óra, ébresztő.

Françoise-nál mindenki alszik. Feltápászkodik, utat vág magának a szétszórt könyvek és dossziék között, és felébreszti Martát, Franciaországba emigrált guatemalai barátnőjét, aki a kanapén alszik és akivel éjjel megváltották a világot. A reggeliző asztalon hamutartó tele csikkel és egy joghurtos üveg. A pattogatott kukorica, és más amerikai termékek – Coca-Cola, Barbie-babák, Disney-filmek – ki vannak tiltva otthonából. Eszébe jut az iskola. Frida el fog késni, de üsse kő, az iskola nem csinál ügyet belőle.

Claránál kapkodás. Kiugrik az ágyból, harminc perce van arra, hogy megreggelizzen. Biomüzlit eszik mandulatejjel, és valami méregtelenítő levet az előző nap elfogyasztott kávé miatt. Fel kell még keltenie és megetetnie a gyerekeket. Luna cumiból iszik, mert ellenőrizni kell, hogy 240 mg-nál ne igyon többet. Charles teljes kiőrlésű aprósüteményt kap tízóraira,  amit Clara akciósan vásárolt az Instagram hirdetése alapján. A ruhájukat már este kikészítette. Azokat is a hálón megjelent ajánlatokból választotta.  Kezdődhet a nap…

11 óra. Lányának 39 fokos láza van.

Françoise-nál csak Marta van a lakásban, még mindig fekszik. Szól a telefon, valaki találkozni akar vele. Marta közli, hogy el tud menni a randevúra, mert a két éves kora óta önállóságra nevelt Frida egyedül is haza tud jönni a metróval.

Clara ideges, mert Luna rosszil van, értesítették az iskolából és neki megbeszélése van a befektetőkkel. Felhívja a bébiszittert, menjen el a gyerekért és hívja vissza. SMS-en hívja a gyerekorvost, aki azt kéri, hogy kétóránként mérjék a hőmérsékletét és Clara szkennelje azt át neki másnap reggel. A szintén vállalkozó gyógyszerésznő megígéri, hogy estig odaszállíttat 3 doboz lázcsillapítót.

13 óra. Ebéd.

Françoise-nál. Kecskesajt, amelyet együtt készítettek Marc-kal, a szeretőjével, akinek van egy kis tanyája, amelyet fel akarnak újítani a fiatalok szabadságuk alatt. Frida nyáron egy hónapot a nagyanyjánál és két hetet Kubában, Varaderóban tölt az ifjúkommunisták táborában. Françoise megígéri, hogy lesz egy londoni hétvégéjük, amikor elmennek a Victoria and Albert Museumba, és egy divatos butikba is.

Claraéknál egy kis lélegzetvételnyi megállás. 100%-os biosaláta egy másik start-uptól quinoából, avocadóból és grapefruit-ból, kurkumás zöldteával, amely antioxidáns, jó a rák és a vírusok ellen. Egy kis hipchondria. Az ő vállalata is az egészségre épül. A fia házi készítésű ebédet eszik, amely szezonális bio élelmiszerekből áll. Amíg az iskola konyhája iparilag előállított ételeket kínál, nem veszi igénybe. Clara, egyébként, lobbizik az iskola igazgatójánál, hogy kérjen ajánlatokat a vegán cégektől.

14 óra. Tetszés szerinti feladatok.

 Françoise meghívta barátnőit egy vitára „Összeférhető-e a szülés és a forradalom” témában. Felmerül a terhesség-megszakítás, a fogamzás-gátlás, az erőszak, a kasztrálás, mint lehetséges bosszú. A jelenlevők képeket ragasztgatnak. Frida megkérdezi, hogy nem viszik-e el a parkba, de senki sem válaszol.

Clarának arra a kérdésre kell felelnie, hogy a gyerekek mennyi időt tölthetnek a képernyő előtt. Az Amazontól rendelt legfrissebb neurológiai könyvek ellentmondanak egymásnak. A feladat ezenkívül megoldani, hogy x2 + x = 0. Clara a beruházókkal folytatott megbeszélés kellős közepén bepötyögteti a választ és egyúttal Messengeren megkeresi a bébiszitter válaszát arra vonatkozóan, hogy este tud-e vigyázni a lányára.

21 óra, vacsora.

Françoise-nál egy szelet rumstrak, zöldsaláta. Három cigaretta hamuvá válik, míg felkészül a másnapi órájára, amelyben Louis Althusser marxista filozófus szövegének átértékeléséről lesz szó.

Claránál megérkezett a bébiszitter, a gyerekek lefekvésre készek. Lunának csak 37,9 fok a láza, Clara elmehet otthonról, bár bűntudata van. taxiba ül, barátja majd csatlakozik hozzá elektromos biciklijén közlekedve, hogy szokott éttermükben vacsorázzanak.

24 óra, éjszakai kimenő

Françoise-nál Frida még mindig nem alszik. Françoise habozik, hogy Malcolm X életrajzát olvassa-e fel neki, vagy bölcsődalt énekeljen, végül Mercedes Sosa argentin aktivista dalát választja az elhagyott gyerekekről. Később csatlakozik Marchoz és megisznak egy pohárral egy régi, elhagyott üzemben megnyílt kocsmában. Az alvó Fridát egyedül hagyja, de megfogadja, hogy nem marad ki sokáig.

Clara éjfélkor ágyban van, csak így bírja a hetet. bevesz egy antihisztamint, megnéz egy epizódot a The Crownból a Netfixen, mielőtt elaludni. Jacques már régen elaludt a Szilíciumvölgybeli mesterséges intelligenciákról szóló best-selleren. Holnap új nap kezdődik.

Epilógus:

Mit hány később anyja szemére Frida? Az, hogy támpontok nélkül nevelte és forradalmat csinált anélkül, hog gondolt volna a csalódásokat hozó holnapra. Mit imád a gyerekkorából? Az olvasást, a kultúra iránti érdeklődést, a nyitottságot a világra, a társadalmi kérdésekre. És természetesen szenvedélyes és harcos anyjának imázsát.

Mit nehezményez később Charles és Luna? Hogy anyjuk minden szinten optimalizálni akarta  teljesítményüket. Mit imádnak a gyerekkorukból? A nyitottságot a világra, a társadalomra. A kódtanfolyamokat a Magic Makers műhelyekben. És természetesen szenvedélyes és harcos anyjuk imázsát.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retkeslaci 2018.06.28. 06:26:19

Franciaországban már 68-ban is a jólétbe belebolondult emberek vergődtek a túl sok választási lehetőség között. Kitalálták maguknak, hogy ők marxisták és szocialisták, meg hogy milyen nyitottak. Pedig dehogy, csak elszórakoztatták magukat ezekkel a dolgokkal.
A mai nyugatiak is kitalálnak maguknak álproblémákat, amikkel ki tudják tölteni a kiüresedett életüket: vegánizmus, jóga, bio kaják, a gyerekeiket babysitter neveli (vagyis nem neveli). Nyugaton a család a második világháború után felbomlott, 68-ban már nyoma se volt, pont ezért ment akkor el a fiatalok esze. Mert már ők is normális szülők nélkül nőttek fel.

Bloodscalp 2018.06.29. 00:57:11

@retkeslaci: egy társadalom tudós veszett el benned de jó mélyen

ételizésítő 2018.06.29. 02:02:02

A 2018-as szerzőnek nem akart valaki magyar helyesírási leckéket adni?
Pedig ráférne.

paráznabillegető 2018.06.29. 05:26:54

@retkeslaci: hm.... te nem írtál véletlenül egy könyvet a nicaraguai forradalomról? kiskutyád-e van? :D

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2018.06.29. 07:57:42

A 2018-as anya kicsit se tűnik szenvedélyesnek és harcosnak, inkább olyannak, aki bele van zakkanva a hipochondriába, mindentől be van rezelve (legalábbis azoktól a dolgoktól, amiktől mások szerint be kellene rezelnie), és mindenre gyógyszert szed, meg bio-vegán-nyavalyatudja mit, mert azok jók minden ellen. Méregtelenítés, mert előző nap ivott egy kávét? WTF?

A 68-as anya meg a feminizmusba és a kommunizmusba van belezakkanva.

Egy-egy átlagos falusi nő mindennapját is össze kellene hasonlítani ebben a két korszakban.

retkeslaci 2018.06.29. 08:10:09

@Hujber Tünde: egy átlag falusi nő szerencsére azt se tudta, hogy eszik-e vagy isszák az izraeli-palesztín konfliktust, Che Guevarát vagy a guatemalai forradalmat 1968-ban. Se Magyarországon, se Franciaországban. Ez a gyökértelen városi értelmiség szellemi onanizálása volt csupán. Ma is ilyen faszságokkal áraszt el a mainstream média, hogy lelőttek egy négert az USA-ban, megerőszakoltak egy 3 éves lányt Indiában, Donald Trump beleélvezett egy pornószínésznőbe (egészségére). Ez a politikai bulvár kategóriája. A világ folyása szempontjából lényegtelen epizódok ezek, amiknél sokkal fontosabb dolgok vannak.

A feminista-vegán-antioxidánsos-autizmusos-oltásellenes hiszti pedig a tanulatlan, de öntudatos nyugati nők szórakozása ma.

JorEl 2018.06.29. 08:21:48

Csak nálam okoz zavart az erőben, hogy két alapvetően különböző élethelyzet van összehasonlítva, ráadásul úgy, hogy arrafelé '68-ban is éltek kisvállalkozók és ma is élnek tanárok, ráadásul a két világnézet is létezett és létezik ma is. Arról már ne is beszéljünk, hogy azért a gyerekek nagy része még mindig úgy nő föl, hogy van apukája, aki a mai trendeknek megfelelően jelentős részt vállal az otthoni teendőkből és a gyereknevelésből is...

bbalintus 2018.06.29. 08:56:22

@retkeslaci: Kurva jól megfogalmaztad a lényeget! Köszi!

szepipiktor 2018.06.29. 09:41:16

És még véletlenül sincs a viysgáltak között normális nő!
Mert ma ez a gender-femista a trendi, hát persze, hogy 1968-ban is ilyen volt az átlagos nő.
Szerintem náluk is sok tízmillió nő vitte reggel busszal a gyerekét az oviba, iskolába, ment a gyárba robotolni, utána futotta a selejtes route-ját hazafelé. A többség nem volt menő irodista, hanem ott is a szövőgépek mellett melózott, vagy szerelt az autógyárban.
Szóval ez egy genderpropaganda csak, jobban illene a könyves.blog-ba.

project640 2018.06.29. 09:57:10

@retkeslaci: a mai magyarok is kitalálnak maguknak problémákat, migráns-invázió, soros-hajók, Brüsszel ... soroljam még .... pedig szerintem vannak ennél lényegesen fajsúlyosabb, igazi problémák ebben az országban .... egyszóval: ne ítélkezzünk, .. nekünk sem kell hülyeségért a szomszédba menni

project640 2018.06.29. 10:15:19

húúú ...látom kitört a begyakorolt nyugat-ellenesség, szóval akkor tisztázzunk egy-két dolgot: a nyugat a 60-70-es években egy új korszakát élte: háborúellenesség, szexuális forradalom, liberalizmus ... nálunk: egy kicsikét enyhülő kommunista diktatúra, hiány-gazdálkodás .... gender-kutatás (mert látom ezt is valaki itt felhozta, mint új 'sátán'): a hölgyolvasóknak csak halkan közlöm, hogy a világn ma a nyugati társadalmakban érték el a nők és férfiak közötti legnagyobb egyenlőséget, és pont a gender-kutatás az, amelyik foglalkozik a nők-féfiak közötti esélyegyenlőséggel munka, élet, stb. területén ...., de kérdem én itt, mindenkitől, hogy 'gender' téren Magyarországon minden rendben? szóval ne is legyen ezen a téren semmilyen kutatás ? (ez csak a nyugat hóbortja?) .... bezzeg keleten minden ok! bezzeg Magyarországon minden ok! .... mindenhol vannak problémák, a fenti cikk csak fikció szinten összehasonlított két tipikus nőt, két különböző korszakból, Franciaországban ... és ehhez hozzátett egy csipetnyi iróniát ... és erre a kommentelők 90%-ból kitört a nyugat ellenesség
nyugodtan képezljük el ezt a magyar nők szintjén! és arra legyünk büszkék!? hogy mondjuk a családon belüli erőszak egészan a mai napkoig nem volt bünetési tétel Magyarországon, hogy az 'asszony verve jó, hej hó' szerű mondatokon még a magyar nők jelentős része is csak vihogott!? hogy a mai Magyarországon a mélyszegénység felszámolása helyett történelmi mennyiségű pénzeket költünk a magyar focira? .... hát szuper büszkék lehetünk erre!
a fenti cikkről nekem inkább az a szomorú tény jutott eszembe, hogy milyen más volt egy tipikus magyar nő helyzete a 60-as években Magyarországon ... és azon inkább sírni tudna az ember

Kicknick 2018.06.29. 10:55:01

@project640: ezt nem a "mai magyarok" találják ki, hanem a politika.
Viszont a migráns kérdést addig tudod elbagatelizálni, amíg a házadnál meg a nyaralásodnál meg nem jelennek. Reméljük , hogy ez nem fog bekövetkezni, de ha szerinted nincs probléma akkor menj ki Calais-ba egy hétre sátorozni, aztán majd rájössz. Itt egy kis ízelítő : www.youtube.com/watch?v=mmXRD-MWbXw

project640 2018.06.29. 11:18:18

@Kicknick: a migráció igenis egy létező probléma!!!! egy szóval nem írtam, hogy nem az ... légyszi ne tekerd ki a szavaimat ...., migráns-invázió fenyegeti Magyarországot: maximális fóbia; akkor sem volt igaz, amikor a szíriai menekülthullám a tetőponton volt, mert akkor is Magyarország 'csak' tranzitország volt ... Magyarországra soha, senki nem akar jönni .... soros-hajók: maximális fóbia! soha, senki semmilyen téren még csak említés szintjén sem írta, mondta, hogy a földközi tengeren különböző civil szervezetk által üzemeltetett hajók-nak bármi közük lenne Soros Györgyhöz
, ami viszont tény, hogy pl. Soros György 1 millió dollárral támogatta a Kolontári katasztrófa áldozatait! Mészáros Lőrincz, Rogán Antal, Lázár János mennyivel támogatta őket? ne fekete-fehérre fessed a világot, kérlek: van migránsprobléma, van globalizáció, van mélyszegénység, van egézségügy, van oktatás ... mindegyiket a helyén kéne kezelni, DE ez nem így van! és nem akarok tovább politizálni, csaj leírtam, hogy milyen szomorú, hogy a fenti cikk nyugat-ellenességet hoz ki az emberekből! hogy a 'gender' szó (anélkül, hogy tudnánk mit jelent) szitokszóvá változott ... és közben lúggal megcsonkítanak egy magyar nőt, évek kellenek ahhoz, hogy ítélet szülessen (majdnem abból sem lett semmi) ! ..., de nem, nálunk a nők férfiak közötti egyenlőség minden téren megvan, aki meg mást állít, az csak egy unatkozó, liberális, otthon ülő ... szerinted!
ja még egy észrevétel: nézem a VB-t, közbe bevágnak 1 perc híradót: 4 hírből 3 Soros, migráns, Soros , 1 hír időjárás ... miközben pl. a forint történelmi mélyponton , de ugye ez nem fontos, ez nem hír ..... szóval szerinted a migránkérdés olyan velőrázóan hatalmas probléma a mai Magyarországon, hogy a többi dologgal nem is kell foglalkozni?

retkeslaci 2018.06.29. 12:27:57

@project640: a migrik meg a kvóták igenis valós problémák, amik érintenek mindenkit Európában. Az, hogy Amerikában lelőttek egy négert vagy egy indiai nőt halálra erőszakoltak, az sokkal távolibb probléma és a megoldása nem vág a magyarok húsába.

project640 2018.06.29. 12:48:09

légyszi jelöld meg a helyet, ahol azt írtam volna, hogy a migráció nem valós probléma ... és légyszi azt a helyet is jelöld meg, ahol az afro-amerikaik problémáival, vagy az Inidában lévő nőkkel szembeni erőszakossággal foglalkoznék
, konkrét reakciót, észrevételt még nem reagáltál az írásomra, helyette folyamatosan olyan dolgokat adsz a számba, amit nem is mondtam ... a mesteredtől persze volt mit tanulni
csodálkozom, hogy még Gyurcsány-t nem hoztad be (persze, hogy nem, hiszen most a kötelező elem a Soros, úgyhogy azt szajkózod ész nélkül)

Alick 2018.06.29. 13:38:45

1968: a magyar anya készül a békemenetre, a vietnami háború ellen tünteni.

2018: a magyar anya készül a békemenetre, Soros ellen tüntetni.
:)

Opi87 2018.06.29. 13:46:12

Most nem tudom ez szatíra akart lenni, szerintem igen

project640 2018.06.29. 14:02:15

köszönöm, hogy valaki észrevette :-)

'1968 50. évfordulója alkalmából a Le Figaro elképzelte két anya tipikus napját: az egyik 68-as, Nanterre-ben tanít, a másik 2018-ban és start-up cége van.'

Up! 2018.06.29. 14:04:47

project640:
"légyszi jelöld meg a helyet, ahol azt írtam volna, hogy a migráció nem valós probléma ..."

"a mai magyarok is kitalálnak maguknak problémákat, migráns-invázió, soros-hajók, Brüsszel ... soroljam még .... pedig szerintem vannak ennél lényegesen fajsúlyosabb, igazi problémák "

project640 2018.06.29. 14:19:36

a soros-hajók az meg micsoda?
a migráns-invázió az meg micsoda?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.06.29. 14:42:15

@Alick:
"1968: a magyar anya készül a békemenetre, a vietnami háború ellen tünteni.

2018: a magyar anya készül a békemenetre, Soros ellen tüntetni.
:)"

Találó hasonlat. Mindkettő egy beteg és kapzsi elit által szított és elmérgesített konfliktus, amivel végső soron egy ártatlan natív populáció választhatott egy visszamaradott korrupt rezsim és a saját elpusztítása és kizsákmányolása között.

Egy Proli 2018.06.29. 16:40:59

@retkeslaci: tökéletesen igazad van, én csak a tanulatlant javítanám tudatlanra. A röhej, hogy tanulnak ők, csak egy csomó felesleges hülyeséget is megtanultatnak velük, és ezt az egészet egy rendszertelen össze-visszaságban kapják mindenféle vezérlőelv nélkül.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.07.06. 13:17:22

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása