2018. aug 01.

A rózsaszín az emberiség legrégibb színe

írta: Göbölyös N. László
A rózsaszín az emberiség legrégibb színe

oldest-colour-anu.jpg

Ha van ellentmondásos fogadtatású szín a világon, az a rózsaszín. Legalább annyian imádják, mint ahányan finoman szólva előítélettel viszonyulnak hozzá.

Ki hinné, hogy az emberiség legrégibb biológiai színével van dolgunk? A vérpiros és sötétlila közötti árnyalatból születik meg, ha víz éri és első emléke 1,1 milliárd éves.

Az ausztrál állami egyetem fiatal kutatónője, Nur Gueneli fedezte fel a szín ősi eredetét. A követ egy olajtársaság találta 10 évvel ezelőtt Mauritániában, a Taudeni-medencében és az egyetemnek ajándékozta.

A talajban mélyen, a bitumenes kőzetek között talált kő kincsnek bizonyult. Gueneli, aki doktori disszertációjának előkészítéséhez kapta meg a követ, kiderítette, hogy az legalább 500 millió évvel öregebb, mint azok, amelyekhez korábban hozzájutottak.

Klorofill molekuláknak köszönheti különös színét, amelyet fotoszintézissel hozott létre egy ősrégi organizmus egy azóta eltűnt óceánban.

A kutatókat meglepte, hogy a molekulák túlélték ezt a hosszú időt és épen maradtak. Ezek a molekulák sokat elárulhatnak az akkori ökorendszerről és segíthet az élet keletkezése  titkának megfejtésében, abban, hogy ha a Földünk 4,6 milliárd éves, miért van az, hogy a bonyolultabb állati organizmusok csak 600 millió évvel ezelőtt jelentek meg?

„A pigmentek elemzése kimutatta, hogy egymilliárd évvel ezelőtt a táplálkozási lánc alapját az óceánokban cianobaktériumok képezték. Ez kevés táplálékot tudott volna biztosítani a nagytestű állatok kifejlődéséhez, ai az algák terjedésével kezdődhetett csak el. Az algák, egyes esetekben mikroorganizmusok, de legalább ezerszer nagyobbak a cianobaktériumoknál és gazdagabbak tápanyagokban. A cianobaktériumok akkor tűntek el, amikor az algák elterjedtek és elegendő energiát adtak a további fejlődéshez” – magyarázta Gueneli.

 

 

Szólj hozzá

tudomány szín őstörténet kőzet Ausztrália