2018. aug 07.

A segítő szándék néha visszájára fordul

írta: Göbölyös N. László
A segítő szándék néha visszájára fordul

rivals.jpg

Néha a túlzott együttműködési készség, a mindig rendelkezésre állás nem azt eredményezi, amit várunk tőle. Sőt, ellenszenvet vált ki, ami visszavonulásra készteti a segítő szándékot.

Ez a magatartás – írja a tanulmány, amely a Pschological Sciences-ben jelent meg – versengési hajlamunkban gyökerezik. Amikor ellenszenvvel fogadjuk vagy elutasítjuk a segítséget, kisebbíteni akarjuk a másik ember tehetségét, illetve a miénket akarjuk fölénybe helyezni. Ez  játszma antropológiai szempontból azt célozza, hogy a versenyben növeljük esélyeinket.

Ez a következtetés a kanadai University of Guelph pszichológia professzorától, Pat Barclay-tól erd, aki egy tanítványával együtt megiigyelte annak a néhány embernek a magatartását abban a játékban, amelyet gazdasági és pszichológiai kísérletekben használnak együttműködési és versengési hajlamaink mérésére. A játékban a résztvevők büntethetnek vagy jutalmazhatnak.

Mindenki kapott egy azonos összeget, amelyből hozzájárulhat egy, a köz javát szolgáló cél megvalósításához. Az összejött pénzt ezután megduplázták és újra szétosztották, egyenlően, függetlenül attól, hogy ki mennyit adott. Így az, aki kevesebbet adott a közösbe, jobban járt, mint a többiek.

A játékosok, miután ismertették velük, hogy ki mennyivel járult hozzá a közjóhoz, jogot kaptak arra, hogy csökkentsék a nyereséget, büntetve azokat, akik kevesebbet adtak, de ezáltal maguk is kevesebbet nyertek.

A játékban részt vett egy megfigyelő is, aki választhatott, hogy a következő fordulóban kihez csatlakozik. A megfigyelő jelenléte arra ösztönözte a résztvevőket, hogy többet járuljanak hozzá a közös célhoz vagy büntessék a többet adókat, hogy a megfigyelő őket válassza, vagy az adakozóbbak kevésbé legyenek szimpatikusak.

A kutatók megfigyelték, hogy versenyhelyzetben – megfigyelő jelenlétében – a többet adók büntetése gyakoribb, mint nem versenyhelyzetben, akkor is, ha a büntetés a büntetőnek is csökkenti a nyereségét. A motivációt – mondják – az ember pszichológiai természetében kell keresni. Már az egyenlősdi vadászó-gyűjtögető társadalmakban is megfigyelhető azért, hogy megakadályozzák egyes csoportok domináns helyzetbe kerülését, ugyanakkor megjelenik benne egy másik ősi emberi tulajdonság is: az irigység.

 

Szólj hozzá

társadalom szolidaritás munkahely rivalizálás USA