2018. sze 14.

Hétezer éves érlelt sajt

írta: Göbölyös N. László
Hétezer éves érlelt sajt

153146134-403b3368-8f7f-4835-80af-a1c328aa55ca.jpg

A dalmát partoknál talált cserépedényekben maradt nyomok arról tanúskodnak, hogy az ott lakó földművelők már 7000 évvel ezelőtt is ismerték és készítették a tejtermékeket – írja a La Repubblica.

A tejtermékekkel gazdagították étrendjüket, erősítették szervezetüket, biztosították nemcsak fennmaradásukat, hanem Észak felé való terjeszkedésüket – állapították meg a pennsylvaniai egyetem kutatói, akik megvizsgálták a cserepeket. Eddig a tej feldolgozásának legrégibb tanúságai a bronzkor első feléből, kb. 5000 évvel ezelőttről származtak, a Pokrovnikból és Danilo Bitinj-ből való leletet kb 7000 évesek.

A tejet, az aludttejet, a sajtot tartalmazó különféle edények a földművelők életmódjára is betekintést adnak: a tejet csuporba öntötték, a sajtot speciális, rythának nevezett edényekben tartották, amelyeket hagyományosan ivásra használták, Erjesztett tej maradványait fedezték fel a szitákon is.

Az első  agrárközösség tagjainak leletei között a kutatók nem találtak olyan genetikai variánst, amely lehetővé tette volna, hogy meg tudják emészteni a laktózt. Úgy tűnik, hogy a tej és a sajtok erjesztésével nemcsak a tartósítás módját találták meg, hanem, nyilván nem tudatosan, a laktóz-intolerancia ellenszerét is, mivel az erjesztett tejtermékek kevesebb laktózt tartalmaznak.

Az akkori emberek étrendje végül változatos és egészséges volt, mert húst és halat is ettek.

 

Szólj hozzá

történelem régészet gasztronómia Dalmácia Földközi-tenger