Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Pusztulnak a teknősök és ez rossz hír az emberiségnek

teknoc.jpg

Át kell írni La Fontaine meséjét. Az életben nem a teknősbéka, hanem a nyúl győz. Egyes fajtákból, mint  a Kék Folyó-beli puha páncélosból már csak 4 példány él, köztük egy nőstény, amelynek nincsenek megtermékenyített tojásai.  A Galapagos-szigetcsoport Pinta szigetén 2012-ben pusztult el a Chelonoidis abingonii fajta utolsó példánya, a „magányos Georges”.

Ezek nem elszigetelt példák. A 356 szárazföldi és tengeri teknősbékafajták 61%-át a kihalás fenyegeti, vagy már el is tűnt.

A felelős nemcsak a klímaváltozás, hanem az ember is, amely ősidők óta pusztította.

A teknösök itt éltek már a Földön a dinoszauruszok előtt és túléltek több kataklizmát. Pusztulásuk az ember megjelenésével kezdődött. Afrikában már 2,6 millió évvel ezelőtt is táplálékul szolgált.

Ma sok tényező fenyegeti létünket. Sok tengeri teknős keveredik bele a hálókba, vagy a hulladékokba. Sokan keresik őket tojásaikért, páncéljukért, vagy azért, hogy eladják őket akváriumoknak.

A felmelegedésnek is van negatív hatása, mivel a nőstények megtermékenyülésében számítanak az atmoszferikus feltételek. Élőhelyeik felszámolása is súlyosan esik a latba.

Mondhatnánk, hogy mindez szomorú dolog, de minket nem érint. Ebben azonban tévedünk, mert a teknősök pusztulása egész ökorendszerünk pusztulását idézheti elő: a teknősök fontos helyet foglalnak el a táplálkozási láncban, mert lehetnek növényevők, húsevők és mindenevők. Így más organizmusokra is kihatással vannak. Az Észak-Amerika partjainál élő tengeri teknős például sósvízi puhatestűekkel táplálkozik, amelyek teknősök nélkül úgy elszaporodnának, hogy a virágzó réteket sós mocsarakká változtatnák 8 hónap leforgása alatt. Ha nagyobb számban vannak, a teknősök egyes fajtái jelentős mennyiségű biomasszát képezhetnek és tojásukkal együtt nem elhanyagolható táplálékot adnak más állatoknak.  Hozzájárulnak a növények terjedéséhez, szétszórva azoknak a növényeknek a magjait, amelyekkel táplálkoznak, közvetlenül vagy ürülékükkel.

Szerepet játszanak az ásványok elosztásában. Amikor a sivatagi teknős gödröt ás a homokban a fészkelési periódusban, kálcium-karbonátot fogyaszt. Mások foszfort. Amikor elpusztul, a csontjaiban lerakódott ásványokat a növények és az állatok hasznosítják.

Kitűnő „szennyezésmérők”. Nagymennyiségű mérgező anyagot tárolnak és Észak-Amerikában a tengerek higany- és radioaktivitási fertőzöttségi foka hiteles tanúinak tekintik őket

Földalatti folyosóikon lakhelyet találnak más állatok is. Az Egyesült Államokban él egy olyan fajta, amely 10 méter hosszú lyukat ás magának. A bejáratnál felhalmozott földben növények telepednek meg. Az elhagyott folyosókon kígyók, kétéltűek, nyulak, rókák. A megmozgatott, fellazult föld pedig termékenyebbé válik

A teknősök tehát sokféleképpen hozzájárulnak, környezetünk egészségéhez. Pusztulásuk olyan negatív hatásokkal járhat, amelyek egy idő múlva érezhetők lesznek más fajok és az ember számára is – figyelmeztetnek a kutatók.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masada 2018.10.20. 09:48:53

Kevesebb teknősleves ;(((

Neo07 2018.10.20. 10:58:33

Sajnos nemcsak a teknősök pusztulnak, hanem szinte minden állat- és növényfaj... :-( Pár napos hír, hogy a rovarpopuláció óriási csökkenését észlelték kutatók, ez pedig még komolyabb figyelmeztetés, mint bármi más. Ugyanis a rovarok a bioszféra leginkább túlélő élőlényei, és a táplálkozási piramis fontos alsó részét alkotják; és ha ezek sem bírják, akkor óriási a baj.

Véleményem szerint az emberiség, ha így folytatja tovább, márpedig semmi sem utal ennek az ellenkezőjére, egy másik fajkihalási hullámot fog előidézni, egy olyat, amit nem fog túlélni...

A szemétdombnak termelünk, azért, hogy legyen munkánk. Őrült ütemben pusztítunk mindent és szennyezünk mindent, ráadásul rákos daganat módjára szaporodunk túl.. Mindannyian azért gürcölünk, azért hajtjuk a mókuskereket, hogy végeredményben kihaljunk...

steery 2018.10.20. 13:35:33

Ez a globális lepusztulási hullám egyrészt megállíthatatlan, másrészt gyorsul. Így már nincsenek évtizedeink, sőt éveink sem, hogy bármit tegyünk a megmaradt, zsugorodó populációk védelmére. Viszont a teknősök és sok más faj fenn fog maradni a természetből való eltűnésük után is: a hobbiállat kereskedésekben, állattartóknál és állatkertekben. De, hogy meddig, az ugyancsak kérdéses. Mivel az ökoszféra összeomlását az emberi populáció összeomlása fogja követni. És amikor kitör az éhínség, az éhező gazdik bizony a kis kedvenceiket fogják először felfalni. És csak utána a szomszédot, meg a családtagokat.

2018.10.20. 17:12:43

A teknős nem béka. A másik gondolatom az, hogy sem a mikroműanyagok, sem a műanyagszemét nem használ nekik, mert nem tudják visszaöklendezni azokat. Mikroműanyag például az a kis gyöngy a tusfürdőben, ami arra való, hogy finoman ledörzsölje a bőröd, simán megéri!

2018.10.20. 17:14:57

@Dr Szopjatokle Mind: Ebben a nőben több érték és tisztesség van, mint a teljes fidesz vezetőségben. Ezt a kritikád (!) minősége is megerősíti, mert egy normális országban ilyet egy (párt) vezető sem engedne meg a tagjainak. De azért érzed ugye, hogy ez egy kritikai hang a részedről, amit annyira tilt az új divat?

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása