2018. nov 03.

Perfecto, a bőrdzseki legendája

írta: Göbölyös N. László
Perfecto, a bőrdzseki legendája

brandowildone1.jpg

Kilencven éve született meg a 20.század egyik leghíresebb viselete, a Perfecto bőrdzseki. Eredeti modelljét 1928-ban alkották meg a Schott-testvérek, Irvin és Jack.

„Őseim a Lower East Side-on 1913 óta készítették a bőrdzsekiket, amelyekkel a New York-iak védekeztek a téli hideg ellen – emlékezik az utód, a cég jelenlegi igazgatója, Jason Schott – aztán 1928-ban egy szomszéd, aki Harley Davidsonokat és motoralkatrészeket árusított, rendelt nálunk a klienseinek és meghirdette ezeket a katalógusában egész Amerikában.”

Az igazi legenda azonban 1953-ban kezdődött a moziban, amikor Marlon Brando a fiatalok bálványává vált A vad című filmben és innentől kezdve minden tinédzser Perfectóról álmodozott.  Benedek László filmje azonban sokkolta a cenzúrát, és ezért a középiskolákban megtiltották a bőrdzseki viselését. „Irvin és Jack tartottak attól, hogy ezt az üzlet is megérzi, de, mint tudjuk, ha megtiltanak valamit, a gyerekek annál inkább akarják” – emlékeztet Jason Schott.

Két évvel később újabb idol vette fel a Perfectót: a tragikus sorsú James Dean viselt egy vörös színű bőrdzsekit Nicholas Ray ugyancsak kultikussá vált filmjében, az Ok nélküli lázadóban.

Egyik lázadás a másikat  követte, és ruhadarab felöltöztötte az egész amerikai kontesztáló zenei világot Bruce Springsteentől a Ramones-on át egészen a Beastie Boys-ig.

„A megfelelő ruhadarab volt  megfelelő pillanatban. Becsülettel meg kell mondanom, nem tudom, hogy Marlon Brando hogy került bele ebbe a dzsekibe. Lehet, hogy az egyik jelmeztervezője találta ki, hogy hitelesebb legyen. Sok motoros viselte akkoriban”.

Jason szerint ősei azért találták ki a Perfecto márkanevet, mert a saját nevüket nem találták elég figyelemfelkeltőnek. Azt azonban nem gondolták, hogy még száz év múlva is él a vállalkozásuk. Kár, hogy nem teremtették meg a korai idők archívumát.

the-ramones-schott-perfecto.jpg

A dzseki eredetileg vastag bőrből készült, megváltoztatta viselőjének még a tartását is. Ma jobban idomul a testhez, vékonyabb az anyaga, de Jason Schott szerint így is szuperhősnek mutatja viselőjét.

Szólj hozzá

mozi rock divat bőrdzseki Perfecto