Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Lehet, hogy regisztrálják a DNS-ünket egy távoli rokon miatt?

maxresdefault_2.jpg

2017 márciusában Oregon államban egy nyugdíjas otthonban egy ágyhoz kötött 73 éves embert keresett meg a rendőrség és arra kötelezte, hogy adja meg DNS-adatait.

Nem követett el semmit, de a nyomozók megtalálták genetikai öröksége adatainak egy részét egy adatbázisban, miközben egy sorozatgyilkos után nyomoztak. Néhány hónappal később ugyanezekkel a módszerekkel dolgozva letartóztatták Joseph DeAngelót, akit azzal gyanúsítottak, hogy azonos a „Golden State Killerrel”, akit legalább 12 gyilkosságért és 50, 1970 és 1980 között elkövetett erőszakért köröztek.

A felhasznált DNS-adatok nem egy bűnügyi nyilvántartásból származtak, hanem egy genealógiai adatbázisból, amelynek az emberek ezrei adják meg önként ezeket az adatokat. Az ilyen adatbázisok segítségével ajánlják a családfa összeállítását a genetikai örökség alapján. Ez által rá lehet találni a család azon közeli vagy távoli tagjaira, akikkel azonos jellemzőkkel rendelkeznek.

Ezekkel az adatokkal azonban az a probléma, hogy nincsenek biztonságban.  Egy tanulmány szerint, amelyet a Columbia egyetem, a jeruzsálemi Héber Egyetem és paradox módon egy genealógiával foglalkozó MyHeritage társaság készített, 2018 áprilisáig több mint 18 millió ember vetette magát alá kereskedelmi célú cégeknál genetikai tesztnek és csak 2017-ben 7 milliót adtak el belőlük. Az eredmény: összehasonlítva egy európai származású amerikai génjeit az adatbázisok DNS-adataival, 60%-os szerencsével meg lehetne találni egy harmadfokú rokont és el lehetne jutni hozzá családján és más mutatókon keresztül. És ez még csak a kezdet – mondják a kutatók. Ezzel a technikával hamarosan az összes európai származású amerikai érintett lehet.

Miért éppen ők? – vetette fel a kérdést a Le Nouvel Observateur. A válasz: mert jelenleg ők adják a szolgáltatók klienseinek nagy részét. A kutatók által vizsgált profilok 75%-nál találtak Európából, főleg Észak-Európából származó géneket. Ez azonban a jövőben változhat és a jövőben egy DNS-en alapuló genealógia megjelenhet a EU-országokban is.

Az utóbbi hónapokban a rendőrség is kezdi felhasználni ezeknek a szolgáltatóknak az adatait a gyanúsítottak felkutatásában. Ezek a nyomozások többségükben a régóta nem megoldott bűnügyekben folynak, azonban volt egy 2018 áprilisi ügy is, amelyet ily módon oldottak meg.

Azt lehetne gondolni, hogy normális dolog a rendőrség rendelkezésére bocsátani az adatbázisokat a közbiztonság erősítése érdekében, de vigyázni kell arra, hogy ez egyensúlyban maradjon a magánélethez való jogokkal – figyelmeztetnek a kutatók.  Vita folyik erről, mint ahogy kiderült abból a nézeteltérésből, amely szembeállította az Apple-t az FBI-jal, amikor ez utóbbi hozzáférést akart valaki iPhone-jának kódolt tartalmához.

Lehet, hogy a politikusok és a nagyközönség helyeslik, hogy a rendőrség felhasználja ezeknek a szolgáltatóknak az adatait, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az adatok mindenki számára hozzáférhetők lehetnek és nem is nehezen.  A kutatók által leírtakból is kiderül, hogy levették egy olyan névtelen nő genómájának adatait, aki részt vett a utahi egyetem kutatásaiban. Ezeket összehasonlították a genealógiai kereskedelmi bázisok adataival és kb. egy órai munkával rátaláltak egyik ősére. Majd kikeresték azokat az utódokat, akiknek a demográfiai adatai összeegyeztethetők voltak az anonim nőével. Ezzel eljutottak a születése évét megközelítő adathoz. Egy napi munkával, néhány száz utód adatainak átböngészése után megtalálták az anonim genóma tulajdonosát.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2018.11.16. 15:28:53

Én helyeslem. Szerintem születésekor kellene mindenkitől ujjlenyomatot és DNSt venni.

mike77 2018.11.16. 16:20:09

@David Bowman: Egyetértek. Kolompot mindenki nyakába, tudjuk ki merre kószál, miben sántikál. Akinek nincs félnivalója az is jobb, ha kétszer meggondolja, hogy mitől nincs. Így lesz rend.

David Bowman 2018.11.19. 02:50:16

@mike77: Ha az államnak, vagy valami obskurus szervezetnek szüksége van rá, úgyis megszerzik. Ha neked van rá szükséged, nem fogják törni magukat.
Olyan ez, mint a mobiltelefon. Mindig tudják, hol vagyok. Kicsit bosszant, de sokkal nagyobb a valószinűsége, hogy nekem lessz szükségem rá, hogy megtaláljanak.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása