2018. dec 09.

Negyedszázad Zappa nélkül

írta: Göbölyös N. László
Negyedszázad Zappa nélkül

zappa_1.jpg

A legfőbb ellenfelei az ostobaság és az intellektuális konformizmus voltak. No meg a mindenkori hatalom, bár ez utóbbi összefügg az előbbiekkel. Frank Zappa utánozhatatlanul kreatív eklektizmust személyesített meg. Nem volt senki a rock-történetben, aki akárcsak megközelíthette őt, bár magán a rockon is jócskán túllépett, minden irányban.

Huszonöt évvel ezelőtt, december 4-én halt meg a baltimore-i muzsikus, szövegíró, a maga módján megkerülhetetlen közéleti személyiség, hiszen már az első, a Mothers of Inventionnel készített Freak Out! című albuma után azt mondták róla, hogy többet meg lehet tőle tudni Amerikáról, mint bárki mástól. És ez így is maradt pályafutása végéig.

A La Repubblica úgy emlékezik rá, mint az egész rockkorszak leginkább félreértett zenészére.  Egy ideig sokan provokatív hippinek nézték, pedig rendkívül művelt zenész volt, aki szigorúan irányította mindenkori zenekarait – soha nem tűrt el például drogost soraiban és valamennyi muzsikusának igen széles repertoárt kellett tudnia, mielőtt elindultak egy-egy turnéra – és rajongott az olyan forradalmi zeneszerzőkért, mint Edgar Varése, (közismert az a történet, hogy a 15. születésnapjára kapott pénzből felhívta a Mestert), John Cage, de instrumentális, később kamarazenekari darabjain érződik Igor Stravinsky hatása is.  A hippizmusról pedig annyit, hogy kifejezetten utálta a Flower Powert, ki is gúnyolta alaposan az 1968-as We’re Only In For The Money-ban a zenei pszichedelikus törekvésekkel egyetemben.

Varése azt vallotta, hogy „avantgárd nem létezik, csak vannak, akik lemaradnak.” Zappa stílusa illeszkedett Varése  elveihez. Kompozíciói egyesítettek olyan témákat, stílusokat, amelyek látszólag nem tartoztak össze, vagy a kevésbé nyitott hallgató fülében egyenesen agyonütötték egymást. De az egész munkássága a zene iránti teljes odaadásról tanúskodott. „Őrült vagyok és túlzó – mondta egy interjúban – de olyan módon, hogy az emberek meg tudjanak érteni.” (Bár azt is tudjuk róla, hogy a sajtóról is milyen lesújtó véleménye volt, beleértve a zenei újságírókat.). Az 1967-es Absolutely Free című albumában megengedte magának, hogy a doo woptól Stravinsky-ig, a kemény rock-tól a Supremes-ig, a blues-tól a kabarézenéig mindent kipróbáljon a zenei biznisz minden szabályának elvetésével. És akkor még hol voltunk az olyan még extrémebb kísérletektől, mint az 1971-es 200 Motels…Egyik életrajz-írója, Neil Slaven „elektromos Don Quijoténak” nevezte, aki „előre szegezett lándzsával indul csatába az egyéni szabadság védelmére.”

Zappa fantasztikus utazását kegyetlen humor szegényezte. Különleges alakjain keresztül – Uncle Meattől Sheik Yerbouti-ig – írt le az őrült, beteg Amerikát, minden előítélet, öncenzúra nélkül. Őt aztán többször is cenzúrázták: például betiltották a You Are What You Is-hez készült klipjét, amelyen az akkori elnök, Ronald Reagan villamosszékben ült. 1985-ben még az erkölcsvédő szenátorfeleségek bizottsága elé is beidézték, akikből természetesen rövid úton hülyét csinált (FZ Meets The Mothers Prevention). Már középiskolai igazgatója is így jellemezte őt, hogy „olyan független gondolkodó, aki képtelen a rendszer szabályait elfogadni”. Mindezt végtelen gazdagsággal tárta elénk, a Hot Rats jazz-es hangjaitól a Joe’s Garage cirkuszáig, a Chunga’s Revenge kiszámíthatatlan mozaikjától a Broadway The Hard Way fergeteges választási paródiájáig. És akkor még nem is szóltunk utánozhatatlan gitárjátékáról, amelyet legfeljebb fia, Dweezil követett – ő is csak akkor az apja zenéjét játssza.

Zappának alig 53 év adatott meg, és elgondolkodhatunk azon, hogy mi lett volna, ha megérte volna a következő negyedszázadot. Biztosan lett volna néhány kedves szava Bill Clinton orális irodájához, 9/11 máig tisztázatlan körülményeihez, Irakhoz, George W. szikrázó értelméhez, Guantánamo kapcsán új értelmet kaphatott volna a The Torture Never Stops című klasszikusa. Abba pedig belegondolni sem merünk, hogy mit kapott volna tőle Donald Trump, non meg azok, akik megválasztották. Mint ahogyan abba sem, hogy mit szólna a mai Magyarországhoz, amelyet 1991-ben lelkesen üdvözölt a rendszerváltás és az oroszok távozása alkalmából, és ahol eltöltött egy estét abban az alternatív szentélyben, amelynek édeskés füstjébe egykor lánglelkűnek indult ifjak is sűrűn betértek…

 

 

Szólj hozzá

rock kultúrtörténet USA Frank Zappa