Jessica Alexander Dániában élő amerikai pszichológus évek óta tanulmányozza azt a dán szülői és nevelési modellt, amely a gyermekek közötti erőszakot próbálják leküzdeni.

„Amikor férjhez mentem egy dán férfihoz, és kapcsolatba kerültem a dán kultúrával csaknem húsz évvel ezelőtt, mindjárt észrevettem, hogy a dánok különleges módon nevelik a gyermekeiket, akik mind jólneveltnek, tisztelettudónak, nyugodtnak és boldognak látszanak. Mi lehet a titkuk?- kérdeztem. Világos volt előttem, hogy Dániát azért tartják a világ egyik legboldogabb országának, mert jól nevelik a gyermekeket. A boldog gyermekek pedig boldog felnőttek lesznek, akik szintén boldog gyermekeket nevelnek” – idézett egy pszichológusnő egyik  nemrégiben megjelent írásából.

„Kutatni kezdtem és rájöttem, hogy innovatív módon kezelik az iskolai erőszakot, ami a világ többi részén már nyugtalanító járvánnyá vált. Dániában viszont a „szabadulj meg az erőszaktól” program alkalmazásának eredményeképpen az utóbbi évtizedek alatt 25%-ról 7%-ra csökkent az érintett gyerekek aránya. Lenyűgöző eredmény!

Hogyan érték ezt el?

Itt az erőszakos viselkedést nem egyéni bűnnek tekintik, mint más országokban. Dániában a jelenséget a kevés tolerancia következményének tartják, valamint a csoporthierarchia dinamikája hatásának. Ez a probléma határozottan új megközelítése.”

Alexander idézi néhány dán szakember véleményét: Helle Bakroft szerint „nincsenek rossz gyerekek, csak hibás csoportdinamikák. A dán tanárok keresik azokat a módokat, amelyek segítenek a diákoknak beilleszkedni a csoportba. Amint az elszigetelt diák kezdi érezni, hogy befogadják, javul a magaviselete is”.

„Csordaállatok vagyunk – fogalmaz Dorte Marie Sondergaard – Mindannyiunknak létszükségletünk, hogy egy közösséghez tartozzunk. Minden gyerekben kifejlődik a valahová tartozás igénye, még ha nem is mutatja ki. Ez genetikai kérdés, és ha valakit elutasítottnak érzi magát, egyfajta szociális szorongás alakul ki benne, amely a legkülönbözőbb módokon nyilvánulhat meg. Ez a szorongás nem betegség, inkább félelem attól, hogy nem szereti senki, hogy senki sem választja. Vannak gyerekek, akik, ha úgy érzik, hogy egy csoport nem fogadja be, megpróbálkoznak egy másikkal, igyekeznek rájönni, hogy milyen feltételek szükségesek a befogadáshoz. Talán a megfelelő öltözék, egy különleges mobiltelefon, vagy akár az erőszakos viselkedés.”

Az egyik módszer, amellyel a dán tanárok figyelik a csoportdinamikákat, a „jó közérzet-felmérés”, amelyben azt kérik a gyerekektől, hogy 1-től 10-ig terjedő skálán jelöljék meg, mennyire boldogok és mondjanak három olyan személyt, akivel a legszívesebben töltik az idejüket. Feltesznek más kérdéseket is a kora és a felmérés egyénekre bontott céljának megfelelően.

Így a tanárok sok információhoz jutnak mind az egyes gyermekekről, mind a csoportról. Az adatokból képet kapnak a csoport felépítéséről, arról, hogy ki a legnépszerűbb benne és kit közösítenek ki. Ezeknek az ismereteknek az alapján tudják aztán megtervezni feladataikat a csoportszellem javítása érdekében.

A 6-16 éves dán diákok hetenként egy órát szentelnek az osztály szellemének javítására. Megtanulják kölcsönösen meghallgatni egymást, elképzelni magukat társaik helyzetében, megtanulnak toleránsnak lenni.

Egy széles körű dániai felmérés kimutatta ezeknek a módszereknek a hatékonyságát mind a közösségi szellem, mind a tanulási eredmények javulásában.