Amikor Robinson először sütötte el a puskáját, sűrű madárfelhő röppen fel az erdő minden részéből – írta Daniel Defoe híres regényében.

Ma a szigeten foggal-körömmel küzdenek a természet még megmaradt kincseiért.

A történet, amely megihlette Defoe-t, azon a szigeten játszódott, amely sokban hasonlít a Galapagos-szigetekhez, Chile partjaitól  670 km-re fekszik, 4 millió éves vulkáncsúcs, amely csaknem izolált a világtól. 150 féle állat és madárfaj él rajta. Néhány a dinoszaurusz kortársa és csak ott él – írja a La Repubblica.

A sziget megőrzését Chile és lakói küldetésüknek érzik. Erre az 50 négyzetkilométernyi sziklára környezetvédelmi intézkedések serege vonatkozik: gyenge fények megengedettek csak a házakban, hogy ne tévesszék meg a vándormadarakat, műanyag helyett csak üveget, kartonpapírt használnak, csapdákat állítanak az egereknek, amelyek dézsmálják a fészkekben a madártojásokat, vadásznak a nagyobb állatokra akár helikopterről is, olyan helyen, ahová nem lehet felmászni. Kivágták azokat az invaziv növényeket, fákat, amelyeket az emberek ültettek az évszázadok során, pld. az eukaliptuszt. Sterilizálták és regisztrálják a házimacskákat, kutyákat, elfogják a kecskéket, amelyeket még a spanyolok hoztak be a 16. században.

A közeli, mindössze 5 négyzetkilométeres Santa Clara megtisztítása az utóbbi 6 évben 2,8 millió dollárjába került a chilei kormánynak. A lakosság ajándékba kapta a töltényeket és megvásárolták tőlük a kecskebőröket.  Az idegen fajták felszámolását a kaliforniai egyetem non-profit szervezete, az Island Conservation-re bízták. A szervezet éppen azért alakult meg, hogy megoldja a Csendes-óceán számos szigetének közös problémáját, a bálnavadász hajókon érkező rágcsálók kipusztítását.

A chilei kormány úgy számol, hogy 20 millió dollárba kerül neki a Robinson és a szomszédos Alexander Selkirk sziget rendbehozatala.

A valóságban a Crusoe és Selkirk név ugyanazt a személyt jelöli, a valódit és az irodalmit.

Selkirk a brit királyi haditengerészet matróza volt. A skót tengerész aztán kalóz lett. 1704-ben annyira kellemetlen lett parancsnoka számára, hogy kitette őt a később Crusoe-nak elnevezett szigetre. Az évi 2500 turistának megmutatják azt a barlangot, ahol Selkirk meghúzta magát. Végül 1709-ben vette fel egy arra járó hajó. Történetét megírták a lapok, ebből merítette Defoe a regényt, amely 1719-ben jelent meg.

Közben a sziget állapota romlott, a fókákat kipusztították a bőrükért, a zsírjukért, csakúgy mint a különleges ízű, csak itt élő langusztákat. Szerencsére már visszaérkezett a kihalás szélén lévő vörös kolibri, a sziget szimbóluma, az egyetlen, amely méhek hiányában beporozza a virágokat.