2019. jún 05.

Hatékony LSD egy régi szintetizátorban

írta: Göbölyös N. László
Hatékony LSD egy régi szintetizátorban

175140688-6c42c195-22fc-4854-84e1-90b56342e2af.jpg

Eliot Curtis, a kaliforniai KPIX televízió menedzsere nyakig belemerült a 60-as évek hangulatába, amikor a helyi állami egyetem által őrzött korabeli szintetizátort restaurálta.

A Buchla 100 modell ma már muzeálisnak mondható, de  nemcsak a hangját, hanem lizergikus lelkét is megőrizte – írja a La Repubblica.

Annyira elevenen, hogy a tudatlan technikus váratlanul egy kilenc órás kábulatba esett. javítása közben talált benne, mint mesélte, „egy kristályos anyagot”, amelyet ujjával próbált kiszedni. Abban az időben a zenészeknek szokásuk volt egy kis „anyagot” az ujjaikra tenni, mielőtt játszani kezdtek, hogy a rock-legenda szerint mélyebb kapcsolatba kerüljenek a zenével. Curtis így került kapcsolatba az LSD-vel, amely bőrön keresztül is hat. Szerencséjére időben kórházba vitték.

A „savat” ideális körülmények között, fénytől és nedvességtől elzártan tartották, így a szintetizátor belsejében teljesen épen maradt.

Az LSD jelenléte a hangszerben azért sem meglepő, mert Don Buchla barátai között, aki maga készítette szintetizátorait, ott volt Owlsey Stanley, a San Franciscó-i öböl egyik legnagyobb LSD-előállítója, és ő volt a Grateful Dead koncertjeinek hangtechnikusa. A banda híres volt arról, hogy zenéjüket erősen befolyásolta a drog, nem véletlenül hívták vezetőjét, Jerry Garcíát Captain Trip-nek.

Így lett Curtis időutazó abban a világban, amely digitálisan még nem volt összekapcsolódva, de minden rendelkezésre álló eszközzel próbált a világegyetem részévé válni.

Szólj hozzá

zene drog USA LSD 60-as évek