2019. júl 15.

Tinédzserek belső sötétségben

írta: Göbölyös N. László
Tinédzserek belső sötétségben

teen-with-face-in-darkness.jpg

David Shaff sikeres ember. Híres amerikai újságíró, dolgozott a New York Times-nak, a Rolling Stone-nak, a Playboy-nak. Van egy fia, akit szeretettel, haladó szellemben nevel. A fiú jól tanul. Minden szépnek látszik, de baj vaj.

Nic drogozik, rászokott a metanfetaminra. Annak ellenére, hogy mindene megvan, tönkreteszi magát, és az apja nem tudja megmenteni.

Ezt a történetet meséli el a Beautiful Boy, a belga felix van Groeningen filmje. Néhány nappal a film megjelenése előtt történt, hogy egy 17 éves holland lány, Noa Pothoven, elutasítva ételt-italt szándékosan meghalt. Gyerekkorában megerőszakolták, a traumát nem tudta feldolgozni, anorexiás, depressziós volt.

Tény, hogy az ilyen esetek szaporodnak a nyugati társadalmakban. Erről szól a Jay Asher könyveiből készült 13 című tv-sorozat, és Laura Pigozzi pszichiáter, zene-terapeuta könyve, A Zeró serdülőkor, amelyek azoknak a fiataloknak az életét mondja el, akik az önmegsemmisítésbe menekülnek. Ilyenek a „hikikomorik”, akik szobájukba zárkóznak, a „cutterek”, akik lelki szenvedéseiket vagdossák bele a bőrökbe.

„Noa a mi korunk tünete  - mondja Laura Pigozzi – Korunké, amely nem tud beszélni a halálról, nem tud segíteni annak, akin erőszakot követnek el. Nincsenek erre megfelelő intézmények, nem tudják, hogyan foglalkozzanak a mentális egészséggel a nyugati országokban. Mindezek homályban tartanak. Nem beszélünk a halálról, nem nézünk szembe törékenységünkkel egy olyan korszakban, amelyben azt akarjuk, hogy mindenki sikeres és tökéletes legyen. Ennél a lánynak is az volt a probléma, hogy túl sokat és túl keveset tudott az életről. Korunkban rettenetes mutáció ment végbe a serdülő kort illetően. A serdülőkor – visszatérve a latin eredetű adolesco igére – azt jelenti, növekedni, erősödni. Ma viszont a serdülőkor olyan állapot, amelyben nincs növekvés, nincs felnőtté válás, nincs élet. A gyerekeket állandóan infantizáljuk. A serdülők nem tudnak felnőtté válni, magukba zárkóznak. Ez vezet oda, hogy a gyerekeket nem tekintjük önálló egyéneknek születésüktől fogva.  Vannak például anyák, akik a gyereket a saját ágyukba veszik. Így nincsen nekik saját terük és a későbbiekben félnek egyedül aludni.

A szülők vagy túlságosan jelen vannak, vagy hiányoznak. Mindkét túlzás problémát okoz. A túlzott gondoskodás miatt a gyerekben nem fejlődik ki a képesség, hogy maga oldja meg a gondjait, de ha magára hagyják, lehet, hogy az meghaladja az erejét. A helyes arányt nem könnyű megtalálni.

Olyan társadalomban élünk, amely annyira imádja a gyerekeket, hogy felfalja őket. Eszünkbe sem jut, hogy egy 13 éves gyerek valamit már dolgozhatna is, részt vehetne az otthoni teendők elvégzésében, de nem vonjuk be őket, úgy nőnek fel, hogy nem értenek semmihez, csak tengnek-lengnek, és vagy apátiába esnek vagy az erőszak tör ki rajtuk.

Ezeknek a gyerekeknek meg kellene ismerniük az indiai, a kínai, a déli gyerekeket, akik hozzászoktak, hogy keményen dolgozzanak és nehéz helyzetekben is megállják a helyüket. Meg kell próbálnunk úgy nevelni gyerekeinket, hogy kapcsolatban legyenek a világgal, foglalkozzunk velük, de úgy, hogy képesek maradjanak a gondolkodásra, cselekvésre.

 

 

 

Szólj hozzá

társadalom pszichológia tizenévesek