Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Mit tegyünk, hogy megnyerőbbek legyünk?

5931b9a9b74af4ce008b6219-1024x512.jpg

A szakemberek nem kevesebb, mint 17 módját javasolják.

1.Az embereknek szükségük van arra, hogy figyeljenek rájuk,  ezt azzal lehet a legjobban kifejezni, hogy a szemükbe nézünk. Egyszerű dolog, de az egyik leghatásosabb. Néhány tanulmányban azt is kimutatták, hogy az embert intelligensebbnek is tartják.

  1. Az emberek önkéntelenül utánozzák annak a testbeszédét, akivel beszélnek. Megnyerőbbek leszünk, ha beszélgetés közben mosolygunk. Sőt, mivel a mosoly ragályos, átterjed a partnerre is, aki tovább viszi másokhoz a derűt.

3.Tanácsos távoltartani a telefont, amíg a beszélgetés vagy a tanácskozás tart.  Figyelni kell, abba kell hagyni, amivel előtte foglalkoztunk. Ez hatékony és könnyen megvalósítható magatartás.

4.Az első benyomás kialakulásában fontos szerepe van a kézfogásnak, amelynek határozottnak, de nem túl keménynek és nem is túl puhának kell lennie.

  1. Általában örömet okoz, ha a nevünkön szólítanak bennünket az ismerősök. A tisztelet, a megbecsülés jelének veszik. A munkában ez segít a kapcsolatok kiépítésében, és a kellemetlen helyzetek elkerülésében. Vannak azonban olyan emberek, akik a neveket nehezen jegyzik meg. Néhány trükk: a nevet néhány jellemzővel be lehet írni a telefonba; mondjuk meg az adott nevet valakinek, aki emlékeztetni tud bennünket rá; beszélgetésünkbe szőjük bele többször az illető nevét, így jobban megjegyzik.

6.Két fülünk van és egy szánk, nem véletlenül. Hallgassunk többet, mint amennyit beszélünk. Ne egyszerűen, hanem figyelmesen hallgassunk. Az aktív hallgatásnak négy része van: először is abba kell hagyni, amit csinálunk. Aztán gondoljuk végig, amit hallottunk, és tegyünk fel tisztázó kérdéseket. Ne válaszoljunk elhamarkodottan az ezekre adott válaszokra, véleményünkkel adjuk tudtára a másik félnek, hogy valóban odafigyeltünk rá.

7.Tanuljuk meg elfogadni a dicséretet. Ne féljünk, hogy egocentrikusnak tartanak. Ne mormoljuk zavartan: „Köszönöm, te is helyt álltál” vagy „az egész a Te érdemed”. Inkább fogadjuk ilyen mondattal: „Nagyon boldogan hallom, hogy ezt mondod.”

sorriso_ok.jpg

8.Simogatni kell a másik ember egóját. Vigyázni kell azonban a mértékre, mert a túlzásnak bumeráng hatása lehet, főleg akkor, ha nem látszik őszintének. Ha valaki kényelmetlennek tartja, hogy valakit dicsérjen, az megkérheti arra, hogy meséljen a számára fontos dolgokról, amiből kiderül, hogy az illető milyen jelentős tetteket vitt véghez.

9.Ha valakinek a mondanivalóját félbeszakították, és emiatt kellemetlenül érzi magát, meg kell kérni, hogy folytassa, így az ember úgy érzi: értékelik és elmúlik a zavara.

10.Ha valaki beismeri, hogy hibázik, megváltozik a róla alkotott negatív vélemény. De egy „sajnálom”, akkor is hasznos lehet, ha nem érezzük magunkat felelősnek. Megérteni a másik helyzetét és jobbat kívánni neki növeli az illető bizalmát.

11.Ha valakivel közelebbi kapcsolatba akarunk kerülni, keressünk egy közös pontot, egy hasonló élmény, amely ugyanazokat az érzelmeket váltja ki mindkettőjükből.

12.Ügyelni kell a jó testtartásra. Ha valaki beszélgetés közben áll, vagy egyenes törzzsel, kissé szétvetett lábbal, előre tett karokkal ül, energiát és oldottságot sugall magáról.

13.Tartsuk meg adott szavunkat. A kollégák csak ebben az esetben érzik úgy, hogy megbízhatnak bennünk.

14.Ne panaszkodjunk, a lamentálás az energia-vámpírok sajátja.

15.Társaságban gondoskodni kell arról, hogy mindenki be legyen vonva, ha úgy látjuk, hogy valaki mondani akar valamit, de senki sem figyel oda, segítsünk neki, kérdezzünk rá, hogy mit akar mondani és ezzel tereljük rá a figyelmet.

16.Ne fogalmazzunk meg elsietett véleményt senkiről. Ez felszínes értékeléshez vezethet.

17.Fejezzük be jól a beszélgetéseinket. Az utolsó szavak tartós benyomást keltenek, vigyázni kell, hogy jól válasszuk meg azokat.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása