Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Mire van szüksége a diáknak az iskolakezdéshez?

5a32b330b0bcd5ea6d8b489d-750-375.jpg

A Sandy Hook Promise társaság azután alakult meg, hogy 2012-ben a Connecticut állambeli Newton egyik általános iskolájában egy őrült 26 embert, köztük 20 gyereket ölt meg.

Szeptember első napjaiban a társaság megdöbbentő videót tett közzé. Látszólag olyan hirdetésről van szó, amely az iskolakezdéshez szükséges holmikat kínál, valójában azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a diákok.

Az egyik szereplő az új tornacipőjét dicséri, majd futásnak ered a folyosón, miközben hallani, hogy valaki lövöldözik és a gyerekek sikoltoznak.

Egy kislány bemutatja új dzsekijét és kiemeli, hogy azért is hasznos, mert el lehet vele torlaszolni a tornaterem ajtaját, hogy az ámokfutó ne tudjon behatolni.

Egy másik a WC-ben bújik el, rémülten sír, közben mobiljára hívja fel a figyelmet, amelyen fel tudja hívni anyját.

„Kezdődik az iskola, tudják, hogy mit jelent?” – szavakkal fejeződik be a videó, amelynek nagy sikere van Amerika-szerte.

A közösséget az áldozatok hozzátartozói alapították. Különböző prevenciós akciókat szervez a fegyveres erőszak ellen. Együtt lép fel kongresszusi képviselőkkel a fegyverviselési jog szigorítása érdekében és egy olyan programban, amely azokat a fiatalokat szűri ki, akik hajlamosak erőszakos cselekmények elkövetésére és foglalkoznak velük.

Annak ellenére, hogy az iskolai lövöldözések azóta is folytatódnak, az amerikai fegyverlobbinak mind a mai napig sikerült megakadályozni a korlátozásokat. A törvényhozás azonban hamarosan egy olyan indítványt fog megvitatni, amely a potenciális fegyvervásárlók pszichiátriai és büntetőjogi múltját vizsgálná meg a fegyvereladás előtt. Jelenleg csak a fegyverüzletekben dolgozókat vetni alá ennek az eljárásnak. A vásárlások többségét azonban immár az interneten bonyolítják magánszemélyek, és ezek kikerülnek minden ellenőrzést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2019.09.30. 17:29:20

Semmire. Esetleg palatáblára és palavesszőre.

David Bowman 2019.09.30. 17:29:55

Rajtam kívül olvassa ezt a blogot valaki?

morph on deer 2019.10.01. 05:29:40

Tanár például nem ártana...

Örömhernyó 2019.10.01. 07:19:50

Szép példája ez a politikai hullagyalázásnak.

A ballibek ott se riadnak vissza attól, hogy egy tragédiát politikai célokra használjanak, sőt, Amerika ennek az igazi hazája.

Louis CK stand-up komikus mondta jól, hogy valójában naponta annyian halnak erőszakos halállal, mint Sandy Hook-ban. Csak az senkit se érdekel, mert demokrata vezetésű városokban ölik egymást feketék (Baltimore, Chicago, Detroit).
Ja és az emberölések feléért még mindig a fekete férfiak felelősek Amerikában. Ők a lakosság kb. 6%-át teszik ki. Csak ezt megemlíteni se szabad.

A fegyvertartási jog szigorítása semmit se ér. Mexikóban civilek nem nagyon tarthatnak fegyvert (a kiváltságosak esetleg tarthatnak a vérszegény 9 mm Browning-ig bezarólag), mégis rengeteg fegyver van a kartellek és bűnözők kezében és évente több ember hal erőszakos halált, mint Afganisztánban és Irakban a háború éveiben. Svédországban, Finnországban ellenben sok fegyver van magánkézben, mégse ölik egymást az emberek. Ez kultúra kérdése.
Fekete-Afrikában nagyon magas az emberölési ráta, elintézik bozótvágókkal, lőfegyver se kell.

Az iskolai lövöldözők szinte kivétel nélkül Adderall-on, Ritalin-on és/vagy SSRI-okon (Prozac) voltak. Ezekkel a drogokkal tömik a tinédzser fiúkat Amerikában, mert az iskolarendszer nem tud velük mit kezdeni. Ettől a tetteik következményével szemben közömbös zombik lesznek. De legalább az órákon csendben ülnek. Ezek a fiatal fiúk nem gonoszak, csak a nagy gyógyszergyárak profitéhsége miatt gyógyszerezett szerencsétlenek, akik az SSRI miatt semmilyen érzelmet nem képesek megélni, nem szoronganak, de nem is örülnek, le vannak szedálva. Ha a szemük láttára kibelezel eg, kismacskát, akkor is egykedvűen nézik tovább az aktuális Netflix sorozatot. Számukra agyonlőni egy másik gyereket, semmi szorongást, lelki konfliktust nem okoz, mert a pszichiátriai drogok letompítanak mindent bennük.
Amerika (Új-Zéland mellett) az egyetlen fejlett, nyugati ország, ahol bármilyen gyógyszert lehet reklámozni és az orvosok a nagy gyógyszergyárak zsebében vannak.

Amerikában mindig is rengeteg fegyver volt a lakosság kezében. De azután kezdődtek az iskolai lövöldözések, hogy bevezették a fiatal fiú rutinszerű pszichiátriai gyógyszerezését, mert az iskolában nem úgy viselkedtek, ahogy a lányok, elevenebbek voltak. Az állami iskolarendszerben a lányok viselkedése a standard. A tanári kar elnőiesedett, számukra a fiúk viselkedése alapból deviáns, túl eleven. Megoldás: elmondják a szülőknek, hogy a fiuk nem fogja elvégezni az iskolát, ha nem állítják rá bizonyos gyógyszerekre. A szülő enged, mire a gyerek 18 éves lesz, teljesen legyalulja az érzelmeit a Prozac, csak Adderall-lal tud koncentrálni (ez lényegében metamfetamin).

De a ballibek szerint a fegyverekkel van a baj... Nem tudom, én még sose láttam egy fegyvert önmagában kimenni az utcára és lövöldözni. Ja, a ballibek (az Obama és Clinton-klánok) legbőkezűbb támogatói a gyógyszercégek, ők még véletlenül se fognak ellenük beszélni.

Göbölyös N. László 2019.10.01. 08:02:15

@Örömhernyó: Ezt a hozzászólást elveimmel ellentétben nem moderálom ki - meghagyom elrettentő példának, hogy eképp gondolkodó emberek léteznek még a 21. században.

enrikokaruszo 2019.10.01. 09:17:12

@Göbölyös N. László: számomra új információkat hozott, van minek utánaolvasni...itthon is előfordul már leszedált gyerek, az iskolában, ahol dolgozom, háromról biztosan tudok, aki meg kell kapja mindennap az adagját, különben elképesztő, és a többinek sincs nyugta tőle...ez évről-évre gyakoribb

morph on deer 2019.10.01. 09:49:48

@Örömhernyó:
“ De a ballibek szerint a fegyverekkel van a baj... Nem tudom, én még sose láttam egy fegyvert önmagában kimenni az utcára és lövöldözni.”

Az meg még gondolom nem jutott el a tudatodig, hogy ha NINCS fegyver valakinek a birtokában, akkor ki sem viheti az utcára, és nem lövöldözhet vele.

Pedig ez ennél nem bonyolultabb, nálunk liberálisoknál, persze...

Örömhernyó 2019.10.01. 09:52:33

@Göbölyös N. László: Nem káromkodtam, mindenben tényszerűen nyilvánultam meg. Miért is moderálna?
Csak megvilágítottam a jelenség hátterét, amit egy ilyen érzelmi húrok pengetésére kihegyezett videó nem fog felfedni.

www.usatoday.com/story/news/nation/2019/09/12/prozac-makers-secret-payment-mass-shooting-lawsuit-revealed/2302888001/

Sajnos az antidepresszánsok a saját rémtetteikkel szemben is közömbössé teszik a betegeket.

A tömeges, nem más bűncselekményhez kötődő (nem terrorcselekmény, bankrablás, drogügylet közben elkövetett) mészárlások azután keztek terjedni, hogy kezdték az amerikaiakat ráállítani antidepresszánsokra.
Nem vagyok szcientológus, nem akarom az egész pszichiátriai gyógyszerezést lehúzni, az antidepresszánsoknak és más drogoknak is megvan a szerepük, de Amerikában az utóbbi években sok ilyen gyógyszercéges botrány volt, amit igyekeztek eltussolni.
Tízezrek halnak meg szintetikus opioidok miatt. A fiúgyerekeket ráállítják Adderall-ra, Ritalinra. Az SSRI-ok használata tömegessé vált.
A lövöldözők nem őrültek pszichiátriai értelemben. A gyógyszer vagy annak abbahagyása miatt lesznek felelősséget át nem érző zombik.

3 éve kaptam az orvosomtól (nem Magyarország) szorongáscsökkentőt, antidepresszánst egy pánikroham után. Kis rózsaszín tabletták. Figyelmeztetett, hogy ha elkezdem szedni, az növelheti az öngyilkosság kockázatát, ha pedig abbahagyom, az még jobban növeli majd... Úgyhogy én dönthettem, hogy szedem-e. Nem szedtem. Inkább lassítottam az életvitelemen és újrakezdtem a sportolást
.
A mass shooter az egy olyan ember, aki nem akar már tovább élni, de előbb magával visz pár embert is a másvilágra. Ezek a lövöldözések gyakran érnek véget öngyilkossággal vagy a rendőrséggel löveti le magát az illető. Suicide by cop amerikaiul.

Még egy kis helyesbítés, remélem nem veszi szívére a posztoló:
"A vásárlások többségét azonban immár az interneten bonyolítják magánszemélyek, és ezek kikerülnek minden ellenőrzést." - Ez tényszerűen nem igaz!
Nem tudom a posztoló hány fegyvert vett Amerikában, de én voltam jelen egy ismerős ilyen ügyleténél, mint érdeklődő, elmondanám, hogy ez úgy zajlik, hogy az interneten rendel és kifizet egy fegyvert, mint akármilyen más terméket és ezután a fegyvert egy registered FFL dealer fogja átvenni és ő végzi el a background check-et és a transfert és ha az tiszta, akkor átadja a fegyvert az új tulajdonosának. Aki ezt kikerüli, az alsó hangon 10 évre megy szövetségi börtönbe. Sőt, aki ezt csak tervezi, ilyenben megállapodik és ilyen illegális fegyver átadásra készül, az is megy börtönbe, mert ennek az előkészülete (conspiracy) is kőkeményen büntetendő.
FFL dealer közbenjárása nélkül fegyvert venni kőkemény bűncselekmény, pont olyan, mintha egy autó csomagtartójából árulna az ember páncéltörő rakétákat.
Gun show esetén is az eladó és a vevő együtt felkeresi a FFL dealert és ő csinálja a transfert és a background check-et.

Örömhernyó 2019.10.01. 10:14:43

@morph on deer: Mexikóban, 120 milliós lakosság, összesen 3000 (háromezer) fegyverviselési engedély van kiadva. Ennek ellenére olyan a bűnözési ráta, a fegyveres erőszak, hogy az elképesztő. 2000-2013 kötött 215ezer embert gyilkoltak meg az országban. Mindezt szinte teljes fegyertilalom mellett. Azóta csak romlott a helyzet. Tijuana, ahova régen bulizni jártak át az amerikaiak, bandahaborúk terepe lett.
Brazília is jó példa, teljes lőfegyvertilalom (most akarja enyhíteni az elnökük) mellett brutális lőfegyveres erőszak van.

Az erőszakot nem fegyverek, kardok, bozótvágók, hanem emberek okozzák. Ennek kulturális, mentális, (illegális)gazdasági (illegális drogkereskedelem) okai vannak. Amerikában a gyilkosságok felét a lakosság kb. 6%-át kitevő afroamerikai férfiak követik el. És vannak évente páran, akik fiatal fehér férfiként hirtelen minden érzelem nélkül elindulnak egy védtelen célpont (gun free zone) felé lövöldözni. És érdekes módon ennek az elkövetőo csoportnak a többsége antidepresszánsokon éli túl a tinédzser éveit.

Örömhernyó 2019.10.01. 10:18:00

@Örömhernyó: en.m.wikipedia.org/wiki/Standard_Gravure_shooting

Ebben az ügyben be is perelték a Prozac nevű antidepresszáns gyártóját. A gyártó inkább egyezséget kötött, minthogy esküdtszék hozzon ítéletet...

morph on deer 2019.10.01. 10:40:15

@Örömhernyó:
“összesen 3000 (háromezer) fegyverviselési engedély van kiadva”

Köszönöm a tájékoztatást.

Egyébként én nem a fegyverviselési engedélyekről, hanem a fegyverekről beszéltem, azok származásától vagy birtoklásuk körülményétől függetlenül.

Miszerint lehetsz te antidepresszánsok által lesimult agyú, öngyilkosságra késztetett személy, ha nincs a kezed ügyében lőfegyver, akkor nem fogsz tudni lőni.
Jó, tudom, hogy vannak késes ámokfutók is, de késsel ölni csak közelről lehet, ráadásul egy személyes és meglehetősen messy tevékenység, semmi nagystílű nincs benne Szemben például a ‘halálosztó’ szerepben tetszelgő lövöldözőével.
A lényeg: szerintem kevesebben szánják rá magukat egy kétkezi vérfürdőre, mint egy lövöldözésre, ebben biztos vagyok annak ellenére is, hogy nem ellenőriztem a vonatkozó statisztikát.

enrikokaruszo 2019.10.01. 10:48:53

@morph on deer: akkor olvass utána pl a londoni késelési statisztikának

0x29a 2019.10.01. 11:29:48

@enrikokaruszo: kínában is elég "sikeresek" a késes ámokfutók. Sok embert lehet így megölni, mert csendes és korántsem olyan "messy" mint morph on deer gondolná.
De egy önjelölt tömeggyilkosnak ennyi sem kell, elég egy kocsival belehajtania egy tömegbe és kész, a lőfegyver tömeggyilkosság szempontjából kifejezetten alacsony hatékonyságú, hacsak nem automata géppuskákról és nagyon sűrű tömegekről beszélünk.
Bombát se olyan nehéz házilag készíteni, a Columbine-i lövöldözőknek is az volt az elsődleges tervük, csak elszúrták az időzítőket, így nem robbantak a bombák.

Örömhernyó 2019.10.01. 17:26:11

@morph on deer: A mexikói, brazil és hondurasi, salvadori, guatemalai, kolumbiai helyzet mutatja, hogy semmit se ér a lőfegyvertilalom. Ugyanis ki adja majd le a lőfegyverét? A rendőrségtől rettegő nyugdíjas meg az adófizető polgárok, akiknek van vesztenivalója. Kit nem érdekelnek alapból a törvények? A bűnözőket, akiket az se hat meg, hogy a rablást is bünteti a törvény, majd az se fogja meghatni, hogy a fegyvertartást is bünteti.

Még valami. Ben Shapiro mondta, hogy neki meggyőződése, hogy az ő rokonai azért estek a Holokauszt áldozatául Európában, mert nem volt fegyverük, nem tudtak ellenállni. Erre sokan felhördültek, de hát ő egy zsidó ember, lehet, hogy ő ezt jobban tudja, érzi. A nácik is úgy kezdték 1938-ban a fegyverszabályozást (begyűjtötték a lakosságtól a fegyvereket), hogy már olyan nagy a közbiztonság Németországban, hogy semmi szükség arra, hogy a civilek fegyvert tartsanak, első körben a zsidóknak tiltották meg a fegyvertartást. Ma is pont emiatt van viszonylag liberális (főleg a magyarhoz képest) fegyvertartás Németországban. Mert aki ott betiltotta a fegyvertartást, az utoljára Hitler bácsi volt.
Nem kell messze menni. Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában nagyon liberális a fegyverjog, van hazai fegyveripar, ami világhírű (Steyr, Glock - osztrák, CZ - cseh). Mégse ölik egymást hűvös halomba a tótok, cselákok, osztrák sógorok.

Örömhernyó 2019.10.01. 17:37:38

@morph on deer: Londonban azért sikerült terrorkodniuk késekkel és járművekkel.

en.m.wikipedia.org/wiki/2017_London_Bridge_attack

Amellett, hogy naponta nem terroristák, csak sima bűnözők is kaszabolják a polgárokat.

www.thesun.co.uk/news/8104412/london-stabbings-2019-knife-crime-statistics/

Mindezt úgy, hogy a briteknél a rendőrség erősen figyel a késekre, megállít, átkutat bárkit az utcán.

Fém kések helyett ma már kerámiakéseket használnak, mert sokkal élesebbek. Ha dolgozták ilyennek tudod, hogy csak hozzáérsz vele a bőrödhöz és az szétnyílik. Brutális, egy borotva ehhez képest tompa eszköz. Én félek is használni ilyet a konyhában, annyiszor megvágtam magam vele.

morph on deer 2019.10.01. 21:39:24

@enrikokaruszo:
“akkor olvass utána pl a londoni késelési statisztikának”

Az iskolákban?
Amúgy Angliában még a bobbyk sem viselnek lőfegyvert, ott a lövöldözés nem divat.
Egyébként szerinted hány embert is késelnek halálra évente, összehasonlítva például a lőfegyverrel okozott halálesetekkel?

Ismerve téged tudom, hogy te a muszlim szélsőségesek által elkövetett merényletekre és/vagy “hétköznapi” késelésekre célzol, de ez semmilyen összefüggésben sincs az amerikai lőfegyverrel elkövetett vérengzésekkel, sem a motivációt, sem az elkövetőket, sem pedig az áldozatok számát illetően!

Én például nem tudok késes ámokfutásról Amerikában, - ami nem jelenti azt, hogy nem is volt, csak azt, hogy én nem tudok róla, - mivel a fegyverek birtokában számtalanszor egyszerűbb lőni, mint késsel gyilkolni, ahogy tudom.

Röviden: én lőfegyver ellenes vagyok teljes mértékben, mivel lőfegyverrel csak ölni lehet, másra nem jó, tehát a birtoklása az ölési/gyilkolási készséget és/vagy hajlandóságot is feltételezi.

A késsel te szelhetsz kenyeret is, azon túl, hogy ölhetsz is vele, de egy lőfegyver semmi másra nem jó, csak ölni!

(Az “elrettentést” légyszives ne hozd elő, mert az eleve arról szól, hogy te hajlandó vagy fegyvert használni, alkalmasint embert ölni, ha a helyzet úgy hozza.)

Na ennyit erről.

morph on deer 2019.10.01. 21:52:28

@Örömhernyó:
“ Én félek is használni ilyet a konyhában, annyiszor megvágtam magam vele.”

Én nem, nálunk a feleségem késfóbiás.:)

Ezt mind tudom, viszont gondolj bele, ha elborult a fejed és tömegmészárlásra készülsz, miközben van otthon pár eszetlenül éles kerámiakésed is, meg egy AR 15-ösöd, esetleg pár Colt, S&W, miegyéb, mégis melyiket választod?

Én erről csacsogok. Könnyebb felkapni a mordályt és rendet vágni a tisztes állampolgárok, vagy ad abszurdum az iskolások között, mint egyesével a vérét ontani annak, aki kartávolságon belülre kerül, nem?
Szerintem biztosan kevesebb balfék indulna neki vérengzeni, ha nem lenne ennyire könnyű, én ebben biztos vagyok.
Te nem?

Örömhernyó 2019.10.02. 02:29:51

@morph on deer: Én nem késfóbiás, hanem kerámiakés-fóbiás vagyok. Fém késeket használok. Van két kerámiakésem, de a fiókban pihennek.

"ha elborult a fejed és tömegmészárlásra készülsz, miközben van otthon pár eszetlenül éles kerámiakésed is, meg egy AR 15-ösöd, esetleg pár Colt, S&W, miegyéb, mégis melyiket választod?" - Ha egy elborult elméjű meg akar ölni, te késsel vagy lőfegyverrel védekeznél?
Ott kellene kezdeni, hogy miért borul el fiatal férfiak agya... Antidepresszánsok rutinszerű felírása miatt. Ezzel kellene kezdeni. Nem a gyógyszerlobbi által betegebbé emberek miatt kellene 300 millió ember jogait korlátozni.
Európában száznál több embert öltek meg teherautókkal a mohamedánok. Most akkor be kellene tiltani a teherautókat?
Az is figyelemreméltó, hogy hogy hivatkozik a fősodratú média és a wikipedia ezekre a támadásokra:
2016 Berlin truck attack
2016 Nice truck attack
Tehát szerintük teherautók támadtak emberekre. Tehát nem mohamedánok, hanem teherautók. Pont ahogy Amerikában nem tinédzserkoruk óta begyógyszerezetten élő fiatal férfiak, hanem lőfegyverek támadtak emberekre.
Ilyenek ezek a teherautók, reggel felkelnek, rosszul csillan meg a nap a szélvédőjükön, begurulnak és elmennek embereket halálra gázolni.
Meg a lőfegyverek is ilyenek. Reggel kinyitják a fegyverszekrény ajtaját, betárazzák magukat és kimennek lövöldözni.
Az emberi felelősséget, viselkedést és az okokat ne is vizsgáljuk!
Tilcsákbe mind!

enrikokaruszo 2019.10.02. 06:48:16

@morph on deer:
ha előhoznám az elrettentést, kiderülne, hogy én vagyok erőszakos, úgyis tudható, miről és hogyan gondolkodom....öregem, nálad a beszélgetéshez nem kell a másik fél, kitalálsz bármit, és meg is válaszolod, csak így tovább, szevasz

Göbölyös N. László 2019.10.03. 05:39:44

@David Bowman: Ez a ballibező, a dolgokat feleslegesen politikai síkre terelő szöveg.

Örömhernyó 2019.10.03. 12:59:49

@Göbölyös N. László: A fegyvertartás szabadsága elleni támadások Amerikában politikai akciók. Az alkotmány második kiegészítése biztosítja a fegyvertartás és viselés szabadságát a polgároknak. Miért? Az államhatalommal szembeni ellenállás biztosítékául, mert az első kiegészítésben rögzített szólásszabadság jogá csak így látták biztosítottnak az alapító atyák. Az alkotmányos jog elleni támadás politikai, politikai mozgalom, aktivizmus, hisz az alkotmány megváltoztatása, jogok korlátozása politikai úton történhet csak.
Igen, ez a kisgyerekes, nagyon hatásos, érzelmi húrokat pengető videó is politikai videó. Hívják ezt politikai pedofíliának is, gyerekek felhasználása egy politikai cél érdekében. Politika ez a kérdés, hisz egy demokráciában politikai folyamatokon keresztül hoznak jogszabályokat, alkotmányoznak. Ha diktatúráról beszélnénk, ott csak adminisztratív kérdés lenne a fegyvertartás betiltása, a diktátor aláír egy papírt, aztán a karhatalom végrehajtja.
Demokraciában meg vitatkoznak erről a kérdésről (is). Ez egyeseknek kellemetlen és sérti a fülét.

Reactor 2022.04.24. 00:28:47

Vicces hogy ilyen üzenetekkel reklámoznak tornacipőt meg telefont. Akkor már inkább reklámozzanak pisztolyt és gépfegyvert, picit hasznosabb az őrült iskolai lövöldözők ellen.

@morph on deer: Akkor majd késsel és baltával fog ámokfutni. Vagy csinál Molotov-koktélt. BBQ-folyadékot és benzint bárki vásárolhat ugyanis, és ha a csávókám mondjuk egy zsúfolt diszkóba dobja be, ott helyből lesz 40-50 pecsenyévé sült ember a végére. Erre mi lesz a válaszlépés? Tiltsuk be a késeket, baltákat, benzint, grillbegyújtót?
Aki ölni akar, az ölni is FOG, legyen akár kőbalta vagy Kalasnyikov a kezében. Az eszközt megtenni bűnbaknak bődületesen ostoba hozzáállás.
Ja, és ne legyenek illúzióid: aki hozzá akar jutni fegyverhez, már rég megtette. Szlovákiában némi papírozás után már viheted is haza a chaingunt. Csak gondoltam, szólok, hogy a fegyvertartás tilalmával megintcsak az átlagemberrel lett kibaszva.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása