Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Margaret Atwood: még tovább erősödjön a nők hangja!

margaret-atwood-the-testaments.jpg

A frankfurti könyvvásáron a Man Booker Prize 2019-es győztese, Margaret Atwood a nők egyenjogúságát helyezte előadása középpontjába.

A kanadai írónő szerint a nők hangja ma erősebb, mint valaha.

„A 60-as években a feministákat bolondoknak tekintették, aztán sikerült megerősödniük, és olyan jogokért harcoltak, mint az abortusz. Majd azért, hogy lehessen saját bankszámlájuk, hogy egyenlő bért kapjanak a férfiakkal, ha a munkájuk egyenlő, amit még ma sem értem el. A helyzet még romlott is a világ más tájain – mondta Atwood – ezért regényem, a Testamentumok kapcsolódik az Equality Now-hoz, a közösséghez, amely a nőkért dolgozik, bármelyik etnikumhoz tartozzanak is. A totális rendszerek mindig visszalépnek a női jogok terén”.

Az írónő, aki szintén esélyes volt az idei irodalmi Nobel-díjra, beszélt a másik nagy témáról, amelyet a szívén visel, a klímaváltozásról. „Az apám az első környezetvédők között volt, őt is bolondnak tartoták. Boldog vagyok, hogy most már annyi fiatal harcol. Az instagramon én is kiálltam az Extention Rebellion mellett”.

A vásáron fellépett a bosnyák Sasa Stanisic is, aki a német kiadók díját kapta meg az Eredet (Herkunft) című regényéért. Az immár német állampolgárságú író m enekülését írtja le benne a volt Jugoszláviából a 90-es évek háborúi idején. A fesztivált megelőző napon Stanisic bírálta a Nobel-bizottságot, amely azt a Peter Handkét díjazta, aki korábban a háborús bűnösként perbe fogott Slobodan Milosevic pártjára állt. Frankfurtban viszont inkább az irodalomról, a gyökerekről, a német nyelvhez való viszonyáról beszélt.

A Handke-téma azonban benne volt a fesztivál levegőjében, annak ellenére, hogy a friss Nobel-díjas nem volt jelen. Kiállt viszont mellette olasz kiadója, Luigi Brioschi és a világhírű filmrendező Wim Wenders, aki megfilmesítette Handke A kapus félelme 11-esnél című regényét, és együtt készítették 1987-ben a Berlin felett az ég című, immár klasszikus filmet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.11.08. 12:41:05

Semmi gond, cserebe a tarsadalom osszeomlik. Szokott ez igy lenni. Minden egyes society az idok soran, ahol a nok empowered-ek voltak, az osszeomlott (pl romai birodalom, ogorog civilizacio). Most sem lesz masskepp. Tisztan ki lehet kovetkeztetni egy kis tortenelmi es biologiai tudassal.

midnightcoder2 2019.11.08. 13:56:11

Nos, a nagy egyenjogúsággal sikerült kivívniuk, hogy most már nekik is melózni kell látástól mikulásig, és az igazi feministának a nagy karrier végén ott lesz társnak egy szép e-mail amit a cég küld, megköszönve a profitot amit eddig nekik termelt és egy macska aki hajlandó õt elviselni cserébe azért hogy enni ad neki.

Örömhernyó 2019.11.09. 04:37:01

"olyan jogokért harcoltak, mint az abortusz"

Az abortusz gyilkosság. Írom ezt ateistaként. Aki abortuszt követ el, annak ki kell emelni a méhét, hogy többet ilyet ne követhessen el.
Filléres kiadás az óvszer és a fogamzásgátló tabletta. Volt 36 szexpartnerem életem során, egyet se ejtettem teherbe. Nem tudnék úgy élni, hogy a gyermekemet egy nő meggyilkolta.
A nő dönthet: akar-e gyereket vagy nem. Ha nem, akkor nem dug, nem hüvelyi úton közösül, szed fogamzásgátlót, óvszert használ a partnerével stb. Ezer lehetőség van és ezek végtelen kombinációi.

"Az instagramon én is kiálltam az Extention Rebellion mellett" - Nem vagyok otthon a mai hype trendekben, de szerintem ez extinction rebellion lesz angolul.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása