A Yale egyetem kutatói állítják a Proceedings of The National Academy of Science-ben, hogy a potenciás munkaadók a meghallgatás első másodpercében fel tudják mérni a jelentkező társadalmi-gazdasági státusát, műveltségi szintjét.

Ez kedvezhet azoknak, akik a beszélgetés kezdetén azt a benyomást tudják kelteni, hogy magasabb szintű társadalmi réteghez tartoznak.

„Kísérletünk azt mutatja – magyarázta Michael Krauss, az egyetem professzora – hogy elég egy nagyon rövid párbeszéd ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy a jelölt megfelel-e egy bizonyos állás betöltésére. A humánerőforrások szakértői tagadni fogják, hogy a társadalmi státusnak szerepe van a felvételben, valóban van, és ez gátolja a mobilitást és fenntartja az egyenlőtlenséget.”

A kutatók öt kísérletben bizonyították ezt. Azt első négyben azt nézték, hogy néhány másodperc alatt milyen alapossággal lehet felmérni valakinek a társadalmi helyzetét. Kiderült, hogy nagyon pontosan. Elsősorban a szavak kiejtéséből, nem is annyira a tartalmukból. Az ötödik kísérlet arra keresett választ, hogy ez az első benyomás mekkora szerepet játszik a felvételben. Ebben 274 humánerőforrás-szakemberrel hallgattatták meg az interjúkat, illetve olvastatták el velük a leírt másolatokat. Majd azt kérték tőlük, hogy határozzák meg szakmai minőségüket, társadalmi hovatartozásukat és kezdő fizetésüket. ( A „káderezők” nem ismerték a jelöltek életrajzát).  A kísérlet azt mutatta, hogy a beszélgetést meghallgatók jobb értékelést tudtak adni, mint azok, akik csak olvasták azokat.  Majd az értékelők megállapították, hogy a magasabb társadalmi osztályhoz tartozók alkalmasabbak az adott állás betöltésére, anélkül, hogy ismerték volna korábbi teljesítményeiket, és magasabb kezdő fizetést ítéltek meg nekik.

„Nagyon ritkán használják ma már a társadalmi osztályok kifejezést – tette hozzá a professzor – pedig úgy látszik, napjainkban is sokat számít egy munkahely elnyerésében. Ha egy egyenlőbb társadalom felé akarunk haladni, szakítanunk kell ezekkel a pszichológiai mechanizmusokkal, amelyek kiforgatják értékeinket. Banálisnak tűnhet emlékeztetni rá, de tehetséges emberek nemcsak a jól szituált és művelt családokban vannak.”

Az állásinterjúk egy másik aspektusáról írt a Huffington Post: a jelentkezés az értesítés közötti eltelt idő frusztráló hatásáról.

Minél hosszabb ideig tart a leendő munkaadó hallgatása, annál inkább nő az aggodalom az érintettben és annál pesszimistábbá válik. A lap által megszólaltatott szakértők első tanácsa: ha a várakozás több hétig tart is, nem szabad feladni, mert a toborzás folyamata cégenként változik.  Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban átlag 23,8 napig tart. A leghosszabb a várakozás kormányzati állások esetében, akár 54 nap is lehet, de az űrrepüléssel és a nemzetvédelemmel kapcsolatos állásoknál is legalább egy hónapra lehet számítani, az energiaszektor jelöltjeinek sem szabad türelmetlenkedni négy héten belül. A várakozás hossza attól is függ, hogy éppen milyen a munkaerő piac helyzete.

Van, amikor a válasz késésének semmi köze a kérelmező elbírálásához. A háttérben lehet a felvételek befagyasztása, a cég költségvetésének csökkentése, egy nagyobb átszervezés, de erről nem beszélnek, mert kedvezőtlen kép alakulhat ki a cégről.

A hallgatás persze sajnos sokszor az elutasítás jele, mondván, hogy sem idejük, sem emberük mindenki értesítésére. Még akkor is, ha ez nagy fokú udvariatlanság. Egy 2017-es amerikai felmérés szerint a jelölteknek több mint a fele hiába várt visszajelzésre. Éppen ezért érdemes egy idő után hetenként érdeklődni telefonon, vagy e-mailben. Ha ez hat hét után is eredménytelen, más állás után kell nézni.