Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Az állásinterjúk kulisszatitkai az első benyomástól a várakozásig

https_specials-images_forbesimg_com_dam_imageserve_1070375436_960x0_jpg_fit_scale.jpg

A Yale egyetem kutatói állítják a Proceedings of The National Academy of Science-ben, hogy a potenciás munkaadók a meghallgatás első másodpercében fel tudják mérni a jelentkező társadalmi-gazdasági státusát, műveltségi szintjét.

Ez kedvezhet azoknak, akik a beszélgetés kezdetén azt a benyomást tudják kelteni, hogy magasabb szintű társadalmi réteghez tartoznak.

„Kísérletünk azt mutatja – magyarázta Michael Krauss, az egyetem professzora – hogy elég egy nagyon rövid párbeszéd ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy a jelölt megfelel-e egy bizonyos állás betöltésére. A humánerőforrások szakértői tagadni fogják, hogy a társadalmi státusnak szerepe van a felvételben, valóban van, és ez gátolja a mobilitást és fenntartja az egyenlőtlenséget.”

A kutatók öt kísérletben bizonyították ezt. Azt első négyben azt nézték, hogy néhány másodperc alatt milyen alapossággal lehet felmérni valakinek a társadalmi helyzetét. Kiderült, hogy nagyon pontosan. Elsősorban a szavak kiejtéséből, nem is annyira a tartalmukból. Az ötödik kísérlet arra keresett választ, hogy ez az első benyomás mekkora szerepet játszik a felvételben. Ebben 274 humánerőforrás-szakemberrel hallgattatták meg az interjúkat, illetve olvastatták el velük a leírt másolatokat. Majd azt kérték tőlük, hogy határozzák meg szakmai minőségüket, társadalmi hovatartozásukat és kezdő fizetésüket. ( A „káderezők” nem ismerték a jelöltek életrajzát).  A kísérlet azt mutatta, hogy a beszélgetést meghallgatók jobb értékelést tudtak adni, mint azok, akik csak olvasták azokat.  Majd az értékelők megállapították, hogy a magasabb társadalmi osztályhoz tartozók alkalmasabbak az adott állás betöltésére, anélkül, hogy ismerték volna korábbi teljesítményeiket, és magasabb kezdő fizetést ítéltek meg nekik.

„Nagyon ritkán használják ma már a társadalmi osztályok kifejezést – tette hozzá a professzor – pedig úgy látszik, napjainkban is sokat számít egy munkahely elnyerésében. Ha egy egyenlőbb társadalom felé akarunk haladni, szakítanunk kell ezekkel a pszichológiai mechanizmusokkal, amelyek kiforgatják értékeinket. Banálisnak tűnhet emlékeztetni rá, de tehetséges emberek nemcsak a jól szituált és művelt családokban vannak.”

Az állásinterjúk egy másik aspektusáról írt a Huffington Post: a jelentkezés az értesítés közötti eltelt idő frusztráló hatásáról.

Minél hosszabb ideig tart a leendő munkaadó hallgatása, annál inkább nő az aggodalom az érintettben és annál pesszimistábbá válik. A lap által megszólaltatott szakértők első tanácsa: ha a várakozás több hétig tart is, nem szabad feladni, mert a toborzás folyamata cégenként változik.  Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban átlag 23,8 napig tart. A leghosszabb a várakozás kormányzati állások esetében, akár 54 nap is lehet, de az űrrepüléssel és a nemzetvédelemmel kapcsolatos állásoknál is legalább egy hónapra lehet számítani, az energiaszektor jelöltjeinek sem szabad türelmetlenkedni négy héten belül. A várakozás hossza attól is függ, hogy éppen milyen a munkaerő piac helyzete.

Van, amikor a válasz késésének semmi köze a kérelmező elbírálásához. A háttérben lehet a felvételek befagyasztása, a cég költségvetésének csökkentése, egy nagyobb átszervezés, de erről nem beszélnek, mert kedvezőtlen kép alakulhat ki a cégről.

A hallgatás persze sajnos sokszor az elutasítás jele, mondván, hogy sem idejük, sem emberük mindenki értesítésére. Még akkor is, ha ez nagy fokú udvariatlanság. Egy 2017-es amerikai felmérés szerint a jelölteknek több mint a fele hiába várt visszajelzésre. Éppen ezért érdemes egy idő után hetenként érdeklődni telefonon, vagy e-mailben. Ha ez hat hét után is eredménytelen, más állás után kell nézni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2019.11.14. 00:47:54

"Ha egy egyenlőbb társadalom felé akarunk haladni"

A világ pont az egyenlőtlenségek növekedése felé halad rohamléptekben. Tehát nincs miről beszélni.

Alick 2019.11.14. 01:11:17

@Örömhernyó: A világban soha nem volt egyenlőség, a francia forradalom jelszava a valóságban a guillotine alatt érvényesült.
És nemcsak a szakmai tehetség számít, hanem a kulturált hozzáállás is, főleg ha csapatmunkáról vagy a cég külső képviseletéről van szó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.14. 04:31:14

Az egész csak egy színjáték, nem kell komolyan venni.

Kell ember a cégnek = felvesznek bárkit, aki minimálisan alkalmas.

Nem kell ember = 10-körös interjű, hülye kérdések.

bontottcsirke 2019.11.14. 06:27:05

Csak lezsírozott helyeket kell megpályázni, ott pár perces formális beszélgetés, hogy nem teljesen hülye az illető, ennyi.A neten csak a szar melók vannak fent, erre kéne csomó ember, de ki akarja magát szopatni?

exilis 2019.11.14. 06:41:16

Informatikus vagyok, jól keresek, annyira, hogy ha akarnám vehetnék egy maserattit (eljátszottam a gondolattal pár hétig), ez helyett egy félmilliót érő suzukival közlekedek, mellette szakadt farmerben, és kényelmes, olcsó cuccokban járok, legtöbbször borostás vagyok, és nem igazán érdekel, hogy megfeleljek bárkinek is. Ha belegondolok, hogy rólam milyen kép alakulna ki egy állásinterjún, akkor nem tudom komolyan venni ezt a társadalmi státuszt pár perc alatt leveszem szöveget.

demerson 2019.11.14. 06:50:36

@exilis: Eddig is tudtam, hogy az informatikus a legigénytelenebb állatfajta. Ezt a sztereotípiát most tovább erősítetted...

haXXor 2019.11.14. 07:16:19

@demerson: Hello. En is infos vagyok, vegtelen penzzel es pont leszarom, hogy ki mit gondol rolam. Nyugi, en is fura vagyok mint a masik gyerek, en pl typeren v s2000en gondolkodtam de nekem is 20 eves kocsim van, az oraim mondjuk pont dragak (min 100+ felett) de nincs az az Isten, hogy ezt barki is bearazza amikor Avangerses vagy Rick&Mortys szij van fent. Mondjuk ruhakban van boven de ott is csak fastfashion pedig aztan ott vehetnek ahol csak akarnek... Jo, mondjuk annyi digis kutyum van cserebe ami keves mas embernek de az itt szakmai artalom. Igazabol nem is ez a lenyeg: minden ember mas es a gazdagok nem azok akik bomossel vagy audikkal rohangasznak (errol van is egy konyv, ahol a sved milliomosokat kerestek de csak az ilyen 'Aranyelet'-figurakat talaltak..). Errol van amugy meg egy sztorim: sorozunk x helyen, haver ismerose is csatlakozik. Vegtelenul szereny es kedves srac, mosolygos jo modoru. Ranezesre atlagos egyetemista, abbol is a csorobb fajta. Elkezdunk beszelgetni es a munkara terelodik a szo. A gyerek lathatoan idegenkedik a tematol, de azert bele megy. Apjanal dolgozik, ugyezik, telefonal, semmi extra. Egy kis ep.anyagos, epitos ceguk van, Debrecenben.. Anno epitesznek tanultam szoval fellelkesedek es kerdezek meg tole. Elkezd erre kepeket mutatni, hogy miket csinaltak. Budai hegy, evtizedeken (?) at allt ott egy beton torzo. Minden oldalrol latni lehetett, biztos vagjatok igy ti is (nem tudom mi a neve). Meseli, hogy oda is mentek most epiteni es mutatott kepeket belulrol. Oke, erre mar elkepedek, baromi szep a kilatas, kozben gratulalok nekik. Srac lelep, haverom meg mondja, hogy o ott valojaban nem epit, hanem a sajat lakasat mutatta meg.. na o ennyire szarta telibe, hogy Forbes listas csalad gyereke (a lakas meg elvileg meghivasos alapu, tehat azok vehetnek csak ott majd, akiket a Wabereses Gyuri meghiv szemelyesen)

takineni 2019.11.14. 08:06:43

@exilis: a fejlesztők többsége ilyen ...

Nekem volt olyan fejlesztő és arhitekt kollegám pesten aki havi egy milla felett keresett és az édesapja bkv s élrevasalt nadrágjában és kinyúlt poló ban járt melózni.

almaza 2019.11.14. 09:34:46

@exilis: Asszem penzugyi intelligencianak hivjak az ilyesmit. Vagy veled szuletett, vagy tanultad. Ha a felhalmozasaidat okosan befekteted, egy ido utan nem kell allas interjukra jarni. Ez azer Mo-n is elerheto par kemeny evtized utan. Aztan kiszallhatsz a mokuskerekbol es nincs tobb meeting meg idiota supervisor. A tobbi barom meg vasaroljon Maseratit, meno rucikat, akarmit hitelbol es aggodjon a nyugdij meg a hitelek miatt. Meg jarjon allasinterjukra hatvan evesen a tarsadalmi elithez tartozas tudataban :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.11.14. 09:54:05

Nyilván, ezek a háerres szakértők már másodpercekből vágják, hogy ki az ideális munkaerő, meg az milyen státusban is van gazdaságilag, társadalmilag.Fantasztikus szuperemberek lehetnek ezek, minden elismerésem az övéké...

Macropus Rufus 2019.11.14. 10:45:03

"Informatikus vagyok, jól keresek, annyira, hogy ha akarnám vehetnék egy maserattit (eljátszottam a gondolattal pár hétig),"
hát persze.

"ez helyett egy félmilliót érő suzukival közlekedek, mellette szakadt farmerben, és kényelmes, olcsó cuccokban járok, legtöbbször borostás vagyok, és nem igazán érdekel, hogy megfeleljek bárkinek is."
na ez a része már sokkal hihetőbb. De egy kérdés: ha ilyen qurva jól keresel, akkor mi a fenéért vagy igénytelen. Amit leírtál az nem lazaság meg hipszterkedés: ezt hívják igénytelenek. Megjegyzem én is az IT szektorban tolom már 22 éve. Ami vázoltál az baromira nem jellemző ránk, sokkal inkább a teljesen antiszoc pokoli operátorokra.

"Ha belegondolok, hogy rólam milyen kép alakulna ki egy állásinterjún, akkor nem tudom komolyan venni ezt a társadalmi státuszt pár perc alatt leveszem szöveget. "
a leírtaid alapján kb. nulla lenne az esélyed bármire is. Éppen ezért kétlem, hogy interjúra szakadtan mennél el.
Ami amúgy jellemző nagyon sok kockára: a nagy duma. Számomra a leírtaid is pontosan ezek. Ha van annyi zséd, hogy egy 40-50millás kocsit csak úgy kicsengessél akkor gondolom ennél sokkal több is van neked. Aki meg ennek ellenére lepusztúlt vassal közlekedik, igénytelenül néz ki, ott valami nem stimmel. Szóval én élek a gyanúval, hogy a hsz első pár sora a vetítés részhez tartozik.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2019.11.14. 10:46:48

A másik műveltségi szintjét csak akkor tudod felmérni, ha neked is elegendően magas. Tehát "a munkaadó" nem tudja azonnal felmérni, csak ha ő is kellően művelt. És nem néhány mp alatt, annyit sokan tudnak rizsázni. Pláne az USA-ban, ahol pont az iskolától kezdve a prezentációra teszik a hangsúlyt, nem a tartalomra.

Szóval lehet, hogy a kutatás valami okos dolog volt, de ez a cikk egy nagy semmi rizsa.

2019.11.14. 11:29:15

@exilis: szerintem függ attól is, hogy magasan qualifikált (valódi) munkára vagy lufihámozásra keresik az embert. Utóbbira esélyed sem lenne (nekem sem) :).

Mindenesetre én is láttam háeres kisasszonyt megdöbbenni, amikor meghallotta erős székely akcentusomat. A második megdöbbenés akkor jött, amikor a valódi döntéshozóval angolul mentünk bele olyan technikai részletekbe, ami neki már magas volt. Nem is hiszem hogy egyálaltalán értett belőle valamit.

Szelid sunmalac 2019.11.14. 13:52:21

@exilis: mhm... ne haragudj, hogy ketelkedem, de palyafutasom alatt volt es van szerencsem mindenfele ITshoz es bar van aki nem keres rosszul, de nem igazan hiszem hogy Maseratit engedhetnel meg magadnak. Hasznaltam felig roncskent persze... de egy ujat, csak ugy mellekesen?! Meg en sem. Pedig "Global head of telecomms., network and security"-kent az egyik legnagyobb logisztikai cegnel nem panaszkodhatom. De Maserati... pfhhhh. Kia Ceed kombi.

Void Bunkoid 2019.11.14. 14:26:48

Milyen jól elment ez a kommentszekció a cikk tartalmának megbeszéléséből az autóalapú faszméregetés felé :)

Szelid sunmalac 2019.11.14. 14:55:27

@Void Bunkoid: Azert mert a cikk onmagaban semmitmondo. Te is es mindenki mas az elso pillantasra felmersz valakit mar eleve non-verbalis jelek alapjan es kategorizalod. A cikkben meg egy lepessel tovabb mennek es mar beszelnek is par masodpercet. Most oszinten, mit lehet errol vitazni?

Zed is not dead yet 2019.11.14. 14:55:29

@Szelid sunmalac: Dehogy vehetne olyan kocsit. Álmodik és vetít, ennyi az egész fickó. Meg a másik autóval példálózó is. Akik azzal indítanak, hogy "milyen autót vehetnének bármikor és bla-bla-bla", azok egyrészt arról álmodnak, hogy majd egyszer ezt tényleg elmondhatják, másrészt meg sose jutnak el oda, mert akkora sutyerákok, hogy sose fognak kelleni másra, mint hórukk-kódolásra (ha egyáltalán). Tudom persze, hogy az IT nagyon nagy kalap, bőven benne van a nagyarccal álmodó "rencergizda" (sic) is, meg a tényleg iskolázott, művelt és az alkalmazási területekhez is értő vezető fejlesztő is.

Ez a fickó az alsó végén ábrándozik az IT-nek, ráadásul abból a pár sorból, amit leírt _tényleg_ világosan látható, hogy ki ő, mennyire művelt és a többi. Ilyenek után hogy "maseratti" (két t-vel, mert biztos múlt idő :p), meg "az mellett", kb. "fel"rongyolt Pestre taktafaszom-alsóról, megkapta élete első álomfizetését (gondolom több, mint apucié volt nyugdíj előtt --- ergo: rengeteg) és most eltölti az "enyém_a_világ" érzés. Majd elmúlik, semmi gond.

Mondjuk én nem értek ehhez az IT szakmához, hiszen még csak 30 éve csinálom a szoftverfejlesztést, oszt' mégsincs "maserattim" (ehhez is kell egy kevés kultúra, hogy az ember ne vágyjon olyan cuccokra, mint ezek a sportautók, ha épp nem autóversenyző). Van viszont pár olyan ismerősöm különféle cégektől, akik közül bármelyikük lehetne ez az Exil, ha rájuk jönne az arcsokodás. Az is személyes tapasztalat munkaadói oldalról, hogy az ezen a szinten megnyilvánuló arcokon (kerékbe töri a nyelvet, minden szinten igénytelen: mocskos ruházat, borosta, áporodott testszag, riasztó fogazat és haj és bőr, stb.) semmi HR-ezni való nincs, a kábelkrimpelésn/toner-cserélgetés/patch-visszadugdosás munkaszinten felül csak a bajnak jók.

Szelid sunmalac 2019.11.14. 15:24:32

@Zed is not dead yet: Errefele amugy sem divnak a sportautok, cserebe aki teheti valamilyen oldtimerrel bajlodik. En idohiany miatt meg nem vagtam bele, igaz, tobbszor is bereltem mar egy 66os Mustangot, ami raadasul kezivaltos! 3sebesseg plusz rückwärts. Ami meglepo, hogy a gyerekek, meg a korombeliek kapjak fel a fejuket a hangjara, a tizenevesek nem. Pedig egyetlen Maserafinak sem er fel azzal a gurgulazassal.

Zed is not dead yet 2019.11.14. 15:32:13

@Szelid sunmalac: Megvan azoknak a tipikus vásárlóköre amúgy, jól látható: focisták, gettórap-"művészek", meg olyan "influenszerek" mint a kardashianok és hasonlók. Egyik se kimondottan IQ-fighter. Az ilyenek azok, akiket aztán nagyon tud sérteni, ha bárki bármikor bármivel véletlenül elsőbbséget élvez és nem akarja nekik átengedni, uram bocsá' esetleg leelőzi. Hiszen az autó üzenete röviden "lenyomlak", ha már a benne ülőnek erre van igénye, de kvalitásai nincsenek.

Az a régi mustang vicces lehet, nekem ehhez fogható élmény egy "ügyetlenül" felújított kereklámpás lada volt valamikor a kilencvenes években. Igaz hogy az volt "az" autóm, szóval mindent azzal kellett megoldani, de egy túl jól rendbe tett motor azzal a könnyű kocsival nagyon vicces tudott lenni. Mondjuk villantás-faktorban nem volt jó, mai szóhasználattal maximum "sleeper" volt.

Szelid sunmalac 2019.11.14. 15:43:52

@Zed is not dead yet: Akkor azert annyit hozzafuznek, hogy az elso egy oraban szo szerint a viz vert a musztanggal. Eloszor is: az egyetlen elektronika egy lampakapcsolo es sem kormany sem ules nem allithato. A kukso tukrokben semmit nem lattam, a valtot meg izombol kell minden sebessegbe betenni es elotte egy vargabetut leirni mire megtalalod hol is van az. Nem veletlenul van rajta egy gomb, mert csak az ujjak koze fogva erobol lehet kezelni. Elindulas kuzarolag csikorfo kerekkel lehetseges, megallas 10 km/h-rol is szinten csikorogva, jobbra-balra kitoro fenekkel. A fekpedel utja a 'semmit nem fog' es a 'satufek' kozott ugy 5cm. Mindezt terkep es navi nelkul 6 savos uton Düsseldorf belvarosabol kiugyeskedni magad valami kihaltabb utakra. Tankolas kizarolag 100+ oktan, 22 liter szazon es nem szabad 90nel tobbel menni. Ja, onnan tudod, hogy tele a tank, ga mar kiomlik a cipodre a benzin. Visszacsaposzelep nincs. Szellozes kozvetlen motorterbol a szelvedo alatt, egy hetig benzinszagu minden es mindenki. De eskuszom a vilagon semmiert nem adnam az elmenyt

Szelid sunmalac 2019.11.14. 15:44:50

@Zed is not dead yet: Ma pedig maf bizony egy olyan Lada nem is akarmekkora villantas lenne ha jo allapotban van

Bambano 2019.11.14. 16:01:57

én is informatikus vagyok. nekem pl. futócipő szokott a lábamon lenni, viszonylag semleges, "semmilyen" kinézettel. a vászon gore-tex, ami egy csúcskategóriás vízálló lélegző anyag. a talpban szilikonos ütéscsillapító van, illetve egy torsion márkanevű kevlar kereszt, ami a csavaró erőket hivatott felvenni. ez egy csillagháborús cucc a felvételiztető hr-es lyányka balerina cipőjéhez képest, ami egy bőrdarabbra varrt vékony gumitalp. az enyém nagyjából 4x annyiba került.

de nézhetnénk az órát is... neki swatch 8 ezerért, nekem casio 10x annyiért. neki egy adatrablásra szakosodott alsó kategóriás okostelefonja van, nekem meg egy nokia6230-am, ami a maga korában felső kategória volt, és tudom, hogy nem lopja az adataimat.

akkor most ki hogy is van felöltözve?

Szelid sunmalac 2019.11.14. 16:11:29

@Bambano: Kedves bambano. Orat nem hordok, bar van. A cipom egyszeru, kenyelmes, fekete Lloyd. Edzocipoben mar ne is haragudj., de nem jelenhetek meg. A telefonom sajatkezuleg rootoltam es megtanultam hozza linuxban programozni, minden bitjeroltudom mikor mit csinal. DE! A mandzsettagombom egy kibaszott ejfekete BATMAN jel ezustszinu kerettel. Na akkor ki a legmenobb, mi?!

Bambano 2019.11.14. 16:12:42

@Zed is not dead yet: ne irigykedj, egy informatikus, ha talált egy keresett részpiacot, simán meg tudna venni egy maseratit, ami egyébként nem sportkocsi, hanem túrakocsi.
nekem pl. van olyan ismerősöm, aki abból él, hogy tudott olyan számlázó programot írni, ami a nav minden nyavalyájának megfelel. Sok ügyfele csak azért azt veszi, mert híre van, hogy ahol azzal számláznak, ott a nav nem kekeckedik. szakadt suzukival jár, de volt alkalom, amikor bizonyította, hogy zseton van kéznél.

ha it-s vagy és tucatmelód van, alkalmazott vagy, akkor azért jársz suzukival, mert nincs más. ha it-s vállalkozó vagy és találtál valami extrémet, amit igényel a piac, akkor meg azért, mert megteheted.

2019.11.14. 16:13:45

@haXXor:
Állítólag Warren Buffet gyerekei sokáig nem tudtak, hogy az apjuk a világ egyik leggazdagabb embere. Egy tipikus amerikai kertvárosban éltek átlagos amerikai (felső-) középosztálybeli életet, ezért fel sem tűnt a gyerekeinek.

Csak ugye az átlagember nem ezt látja, hanem a rongyrázó, de legtöbb esetben eladósodott celebek alapján gondolnak arra, hogy hogyan élhetnek a gazdagok.

Egyébként az az igazán gazdag, akinek nem kell státusz szimbólumokra költenie. Ami nem jelenti azt, hogy nem költ olyanra, ami annak számít, de csak akkor költ, ha tényleg kell neki.

2019.11.14. 16:15:45

@Macropus Rufus:
Vagy csak nem fontos neki, hogy mivel jár. A kockákra jellemző, hogy arra költenek sokat, ami érdekli őket.

2019.11.14. 16:16:48

@Szelid sunmalac:
Valószínűleg nem engedheti meg magának, csak meg tudná venni, ami nem ugyanaz.

Bambano 2019.11.14. 16:18:18

@Szelid sunmalac: látod, te *MÉG* nem teheted meg, hogy edzőcipőben jelenj meg, én már megtehetem.

de természetesen te vagy a menő, miután én már vagy 20 éve kinőttem abból, hogy menőzzek. bánja a rosseb, hogy te mitől vagy menő, vagy mitől hiszed menőnek magad, nekem egy fillérrel nem lesz se több, se kevesebb pénzem attól, hogy te mit csinálsz.

de egyébként nagyon helyes, hogy megszólítva érzed magad, pont erről szólt a hsz-em, hogy valaki ül egy ilyen ócska lloyd cipőben, menőnek hiszi magát, lenézi az én adidas torsionömet, miközben az enyém sokkal jobb és nem is olcsóbb. tehát sem funkciójában, sem pénzügyi jelzésben nem alábbvaló, mint a tied.

Zed is not dead yet 2019.11.14. 16:20:57

@Bambano: Szerintem ha se ő, se te nem vagytok undorítóak (se az igénytelenség, se az ízléstelen kivagyiság irányából), akkor azt gondolom: ez tök mindegy. Bizonyos (elég tág) határok között az egyéni ízlés nem szabad hogy vitatéma legyen, ehhez a munkáltatónak nem sok köze van. Ha zavaró, mert mondjuk valaki túl illatos, vagy épp büdös, vagy pl. fémsarkú körömcipőt hord és folyton a folyosón trappol benne össze-vissza, amitől az egész cég produktivitása megzuhan, mert senki se tud a munkájára figyelni, az más, akkor muszáj azt szóvá tenni, de egyébként nem. Volt olyan alkalom valamikor a kétezres évek elején, mikor mindenáron kellettem volna egy cégnek a fejlesztők élére, aztán volt az a pénz ... aztán amikor már mentem volna a felvételt intézni, akkor elkezdte nyomni a HR-es, hogy "na de holnaptól nem farmer, ing, pulóver, hanem menjen és vegyen valami rendes öltönyt" és hasonlókat, akkor mondtam azt, hogy "ok, akkor mégsem". Szóval ilyen is van.

Amikor én beszélgettem álláskeresőkkel, akkor nagyjából ennyi érdekelt a megjelenés oldaláról. Ha ez eddig nem kaszálta el az illetőt, akkor tényleg el lehetett kezdeni beszélgetni. Persze előfordult olyan is, hogy az öltözék és megjelenés nem saját stíl volt, csak az otthoniak kicsit túlspilázták az "interjúfaxni" okán, de ez is kiderült, amikor udvariasan rákérdeztem. Amúgy szerintem helyes, ha azok a cégek, ahova egy hirdetésre rengetegen jelentkeznek használnak ilyen HR-eseket első szűrőként, de azoknak nagyjából csak ennyire kéne rámenniük, hogy csekkolják, ami objektíve is csekkolható (szóval hogy mondjuk több foga van-e a delikvensnek, mint füle és az illető fürdött-e az elmúlt napokban :p, meg hogy van-e egyáltalán bármi köze ahhoz a szakmához, amire jelentkezik (mikor egy lótenyésztés-hobbista képzett barista jelentkezik hozzám szoftverfejlesztőnek, hmm.)). Aztán ha ez az akadály "véve" van, akkor onnantól a HR-nek már csak annyi dolga szabad legyen, hogy ha a második körben megfelelőnek tűnik a jelentkező, akkor korrektül adminisztrálják a jogviszonyt.

Bambano 2019.11.14. 16:28:07

@Zed is not dead yet: azt próbálom jelezni, hogy a ruházat szinte semmit nem mond a jelöltről. egy farmerről lassan már azt sem tudod eldönteni, hogy azért szakadt, mert a gazdája tróger, vagy azért, mert valamelyik bótban nagy gonddal megszaggatták rakás pénzért.

ezért gondolom, hogy amit a cikkben leírtak, nem igaz. a hr-es lyánykák a saját hamis sztereotípiáik alapján döntenek, ami hiba.

2019.11.14. 16:32:34

@Bambano:
Én mondjuk nem komálom a ruha divattal, eleganciával foglalkozást, de itt dimenziókat keversz össze. Attól, hogy értékesebb, jobb a sportcipőd, még nem biztos, hogy adott helyen, adott alkalomra megfelel. Ha valahol elegánsan kell megjelenni, akkor az olcsó öltöny közelebb áll a megfelelőhöz, mint egy 50-szer annyiba kerülő profi barlangász overál.

Zed is not dead yet 2019.11.14. 16:32:41

@Bambano: Bocánat, de ezt nekem írtad? Ha igen, akkor a szövegértés nem megy, vagy csak el se olvastad amit írtam és amire reagáltál?

Mindössze 30 éve vagyok IT-s, onnantól, amikor az IT még ESZR20-at, meg ilyeneket jelentett, aktuálisan vagy 25 éve én nem keresek munkát ezen a placcon, inkább adok ilyet másoknak, amellett, hogy én is csinálom, mert tudom is meg szeretem is.

Hogy ki mennyi pénzt kér az ügyfeleitől, mennyi ügyfele van és hány alkalmazottja, az egy nagyon sokismeretlenes egyenlet. Ezzel együtt ha az ember nem áll politikai kurvának, nem megy el (nagyon jól fizetett, de) bérrabszolgának külföldi multihoz (akármilyen magas szinten is) és nem a rövidtávú lehúzás nagyon népszerű taktikáját alkalmazza, akkor azért a szoftverfejlesztés Magyarországon nem a kontrollálatlanul magas bevételek terepe. Az általad említett számlázóprogram-téma még épp az a szint, amit talán nem szakmai öngyilkosság nulla support-kapacitással számolatlanul szórni, már ha sikerül elsőre úgy megcsinálni, hogy a hülye is tudja használni, de ne csak a hülyék használják.

Zed is not dead yet 2019.11.14. 16:37:54

@Bambano: Én meg egyfelől pont ezt mondtam, másfelől meg megértem, ha adott cégnél van dresscode _és_ megmondják a HR-esnek, hogy ezt vagy vegye figyelembe, vagy minimum kérdezzen rá a jelentkezőnél. Már csak azért is, hogy ha a jelentkezőnél is van dresscode, csak épp teljesen más, akkor ő is tudjon dönteni, akar-e élére vasalt digitális tróger lenni egy multi hátsó szobájában, vagy inkább valami mást képzelt el a jövőjéről. Az is tény, hogy ha az ember mondjuk elmegy a Kempinski-be a számviteli szoftverbörzére kiállítani, akkor megmondja az oda delegált kollégáknak, hogy arra az alkalomra mi a dresscode, mert az a kirakat, akárhogy is nézzük.

2019.11.14. 16:38:19

@Bambano:
Egyébként ami a cipőt, egyéb ruhákat illeti:
Egy ideig olyan cégnél dolgoztam, ahol szigorú dresscode van. Most egy olyannál, ahol rövidnadrágban is bejöhetek, és nem keresek kevesebbet, mint a korábbinál. És amellett, hogy így sokkal kényelmesebb, az a durva, hogy cipőből, nadrágból elfogadható áron lehet kapni nagyon jó minőségűt, ha lehet sportos, nem elvárás a "komoly" ruha. Ellenben amit az átlagember alkalmi ruhának megvesz, és még nem drága, az totálisan alkalmatlan napi használatra, hasonló kinézetben a minőségi cucc meg kurva drága. Tehát pl. egy olyan cipő, ami megfelel egy szigorú dresscode-nak, de a téli szutykos, latyakos pesti utcákon sem ázik be, az első alkalommal nem rúgod le az elejét, tényleg drága. Ha kihagyjuk a szigorú dresscode-ot, vagy csak évente 2-szer kell felvenni, akkor nem kell annyira mélyen belenyúlni a pénztárcádba.

Amúgy jól teszed, hogy inkább jó cipőben jársz, mint elegánsban.

2019.11.14. 16:39:46

@Bambano:
"azt próbálom jelezni, hogy a ruházat szinte semmit nem mond a jelöltről. egy farmerről lassan már azt sem tudod eldönteni, hogy azért szakadt, mert a gazdája tróger, vagy azért, mert valamelyik bótban nagy gonddal megszaggatták rakás pénzért."

Pedig utóbbi azért elég sokat elmond...

Zed is not dead yet 2019.11.14. 16:41:50

Amúgy hölgyek és urak, izlésről kezdtetek el vitatkozni és arról hogy kinek mi a személyes komfortzónája, amiken extrém eseteket kivéve nagyon nincs mit vitatkozni, Te ilyen vagy, én meg olyan. Ha a munkánk eredménye egyformán magas színvonalú és legalább a termék-arculat terén tudunk egy húron pendülni, akkor az ízlés magánügy.

Zed is not dead yet 2019.11.14. 16:43:28

@Zabalint: Mondjuk ha látod hogy tiszta-e, meg érzed a szagát ... meg tudod mondani.

Szelid sunmalac 2019.11.14. 17:03:58

@Bambano: latom nem jott at az uzenet. Pont azert irtam, mert csak egy szaros lloyd. Egyebkent a torzios cipodre is szarok. A lenyeg a batmanes mandzsettagomb lett volna, de mindegy.

Szelid sunmalac 2019.11.14. 17:06:22

Egyebekent meg nem, nem jelenhetek meg sportcipoben legyen az gyemantokkal. kirakott is. Pont. Es a tobbiek sem tudtak ezt kinoni. Bambano persze igen, de nalunk mar csak igy megy ez....

Bambano 2019.11.14. 18:03:09

@Szelid sunmalac: pfúúú, egy batmanes mandzsettagombtól igazi lázadó lettél :P

CSOKKI MÁLNA 2019.11.14. 19:59:08

@exilis: Épp arról szól a poszt, hogy a beszéden múlik sok minden..

erkölcsi hulla 2019.11.14. 21:27:45

@Bambano: "a vászon gore-tex, ami egy csúcskategóriás vízálló lélegző anyag"

Csúcskategóriás kb. 25 éve lelhetett a gore-tex, még faterom katonai cipője volt abból. Mondjuk bírta is vagy 10 évet. Kétlem hogy most még mindig ez lenne a csúcs.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása