Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Milyen egy Instagram-influencer párjának lenni?

5ac69d4c200000d30ceb3ffb.jpeg

Minden jelentős közösségi média-influencer mögött, ott van egy odaadó pár, akinek szinte teljes idejét kitölti partnere oldalának, blogjának kiszolgálása.

Olyan emberekről beszélünk, akik végtelen türelemmel fotóznak, és saját maguknak kevés szabad teret hagynak – még a telefonjukban is.

Hogyan működnek az ilyen párkapcsolatok? E tapasztalatokat osztották meg férjek és feleségek  a Huffington Posttal.

Rendszerint az Instagram-társak a fotósok, és ők állnak a több ezer lájkot hozó publikációk mögött. Gyakran ők foglalkoznak másik felük üzleti vagy marketing-dolgaival is. A megrendeltek posztok jól jövedelmezhetnek. A nagyobb cégek egy kampányért akár 130 eurót is fizetnek az influencereknek és több tízezret egy-egy posztért.

Egy házaspár elmondta, hogy náluk remekül működik ez a munka. Daniel és Jess Wang korábban pénzügyi területen dolgoztak. Négy év óta azonban minden tevékenységük Jess blogjára és Instagram-oldalára koncentrálódik. Jess több mint 700 ezer követőt gyűjtött össze, sikeres kampányt vitt végig a Make Up For Ever számára, dolgozott olyan nagy divatmárkákkal, mint a Bulgari. Férje mára teljesen profi fotóssá vált.

„Érdekes – mondta Daniel – hogy ma már ösztönösen megérzem, hogy egy helynek, egy eseménynek, például egy ebédnek mekkora az Instagram-értéke. Az Instagram-férj életmódja számomra olyanná vált, mintha DNS-em része lenne”

Egy másik házaspár, Jenna és Carlos esetében az asszony a fotográfus. Jenna két éve ment férjhez a portugál férfimodellhez, akinek 200 ezer követője van, de kapcsolatuk már öt éve tart. Időnként azért vannak közöttük feszültségek.

„Mint a nem hivatalos fotósnak, állandóan a tökéletes klisére törekszem, már mint arra, ami neki megfelel, de ez csak 50%-ban sikerül. Időnként kedvem lenne ráordítani: fogadj fel magadnak egy k…fotográfust! – meséli Jenna – néha tíz próbálkozás és három veszekedés kell a megfelelő fotóhoz. Egy jó világítás egy csomó hibát el tud takarni, még a modell kialvatlanságát is.”

Grayson Goff, a divatinfluencer Ashley Hargrove férje bevallja, hogy őt a 2015-ben nagy sikert aratott Instagram-férj című humoros videó fogta meg, mert szinte ijesztő módon magára ismert benne és vitte erre a pályára. Időnként úgy érzi magát, mintha egy „élő szelfibot” lenne, bár nem telefonnal, hanem egy Canon 6D-vel dolgozik. Nem mindig könnyű párja kedvére tenni, de az kárpótolja, hogy „a világ legszebb lányát” fotózhatja. Ez a dicsfény néha frusztráló is lehet, mert egy-egy posztolásra kész kép elkészítése 3-4 órás munka, és csak ezután jönnek a blogcikkek posztolásai. Persze megvan az eredmény is, hiszen Ashley-nek is közel 150 ezer követője van.

Vannak influencer párok, akik magánéletük egy részét is bevonják az iparágba. Ilyen például Barrett Prendergadt és férje, egyben üzleti partnere, Andre Vippolis, a Los Angeles-i Valleybrink Road luxusajándék- és virágdizájn-stúdió tulajdonosai. Ők felteszik oldalukra fiúk, Costa képeit, de látható a második gyermekükkel várandós Barrett gömbölyödő pocakja is.

„Sikerünk jó részét ennek köszönhetjük, de azért vigyázunk, hogy ne legyünk túlságosan személyesek. Valóságosak akarunk lenni, de egy határt azért meg kell húzni. Aztán ezeket a határokat újra kell gondolni, amikor oldalunk népszerűbb lesz és nő a követők száma. De azért mindent megteszünk azért, hogy elválasztjuk azt a tartalmat, ami az embereket érdekelhetik életünknek attól a részéről, amit megtartunk magunknak” – vélekedett Vippolis.

Mások, mint például Jenna és Carlos nem törődnek ezzel, számukra a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben látogassák őket. Ez persze náluk sem jelenti azt, hogy a nap 24 órában fényképezik magukat.

E cikk szereplői azt is elárulják, hogy sok ajándékot kapnak azoktól a cégektől, amelyek szerepelni akarnak az oldalukon. Goff szerint nemcsak rengeteg idejük megy el a dobozok kinyitásával, hanem sokszor már kénytelenek a szomszéd kukájába vinni a szemetet. A legértékesebb ajándékok nem is dobozban érkeznek: mesés utazásokban, csodás hotelekben, fenséges vacsorákban van részük Ashley munkájának köszönhetően. A Jenna-Carlos páros munkamegosztása következtében a férjnek sokkal nagyobb a ruha- és cipőtára, mint párjának, és ha csengetnek, és egy újabb dobozzal állít be a postás, Jenna már tudja, hogy ez sem neki érkezett.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2020.01.16. 14:03:13

@SütiBagoly: A pénz összetartja őket. Amíg megy a biznisz, együtt lesznek. A férfiakat nem érdekli, mi a nő foglalkozása, a nőket meg csak a pénz érdekli.
Én is azt gondoltam, hogy gáz ilyen instagram ribikkel kapcsolatban lenni, de aztán belegondoltam, hogy nekem is volt masszőr csajom, aki szerintem egy extra ezresért simán kiverte a vendégnek. Álma az volt, hogy majd egyszer sok pénzért (szexmentesen, of course) külföldön táncol...
Aztán volt Oriflame vagy Avon (nem emlékszem melyik) tanácsadó csajom, aki azt hitte ezek az MLM dolgok neki pénzt termelnek majd...
Aztán volt idegbeteg pedagógus csajom.
Volt buta jogász barátnőm, akivel együtt is éltem.
Szóval én nem ítélkezem. Mindenki olyan kapcsolatban van, amilyet összehoz magának, simán lehet, hogy ezek az influenszerek jól kijönnek a párjukkal.

Prognozuoti Blasio 2020.01.16. 15:04:53

"Minden jelentős közösségi média-influencer mögött, ott van egy odaadó pár"

Eddig olvastam! Már ez is hülyeség önmagában.

Womb Raider 2020.01.17. 10:13:22

"Goff szerint nemcsak rengeteg idejük megy el a dobozok kinyitásával, hanem sokszor már kénytelenek a szomszéd kukájába vinni a szemetet."

Nem fussa egy nagyobb kukára? Hihetetlen..

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása